Előre is elnézést, nem illendő mások családjával foglalkozni, de rohadtul megvan a mentségem: az az illető is foglalkozik a miénkkel. Még arról is véleménye van, hogy mit csináljak velük vasárnap.

Vagy hogy mi legyen a gyerekemből. Szerinte. A digitális analfabéta, stoplis agyú bunkó szerint. Kösz, nem kérdeztelek. Szerinte tanuljon szakmát, értve ezalatt az ipari és mezőgazdasági termelést; az ő érdekében persze, mert ebben van a jövő. A diploma úri muri.

Úgyhogy érdeklődnék tisztelettel: milyen szakmát tanul Orbán Ráhel Svájcban évi tizenötmillióért, ami mellesleg a jó édesapjának az éves legális bevétele?

Sajtkészítést? Szappanfőzést? Traktorvezetést? Nem, valami turisztikai menedzsment nevű imperialista áltudományt, amelynek már a nevéből látszik, hogy munkaalapú társadalomban az ilyen vajákosságnak nincs helye.

Megkérdeztük nemrég a komplett bűnbandát – a Fidesz-frakciót –, hogy az ő gyerekeik hol tanulnak SZAKMÁT. Az egész söpredékből négyen válaszoltak, három gimnáziumba járatja a szeme fényét, egy meg nem nyilatkozik.

Vízprédikálás és borivás minősített esete forog fenn, de persze karnyújtásnyira ott a magyarázat. A szakmunkásképzőt a népnek ajánlják, mert nekik ennyi jut. A felsőoktatás, sőt a gimnázium is: kiváltság. Az uralkodó osztály hobbija. Azoknak való, akik tudják előre, hogy a gyerekeiknek nem lesz gondjuk munkakeresésre. Hogy ők nem lesznek mamahotel-lakó, kétségbeesett szabadbölcsészek eladhatatlan tudással vagy nemtudással, hanem szépen be lesznek nyomva felügyelőbizottságba meg önkormányzatba, és megnézheti  magát, aki kifogásolja a hozzáértésüket.

De vajon mitől olyan biztosak abban, hogy ez így lesz?

Ha semmi másban, ebben az egyben illik hosszú távra tervezni. Az a gimnazista srác pár év múlva érettségizik. Még jó néhány év, mire lediplomázik. Meddig lesz meg a kiváltságos helyzet, az összekapart vagyon, hogy tovább egyengesse az útját a kedves papa?

Nem marad ám így örökre, az most már, remélem, világos. Ennek a vége bukás lesz.  És minél tovább feszül a húr, mielőtt elpattan, annál többet engedhet meg magának a bosszúszomjas győztes. Például vagyonelkobzás terén. Mert lássuk be, a trafikot, jachtot, disznóólat és földet legalább olyan lazán el lehet majd venni, mint ahogy a magánnyugdíjakat. Sőt befigyelhetnek ennél súlyosabb következmények.

Az egyetlen reményük, hogy amikor buknak, utánuk tisztességesebb, rendesebb emberek jönnek. Olyanok, akik nem fosztják majd ki őket, úgy, ahogy ők kifosztottak bárki mást. És olyanok, akik az ő gyerekeiknek majd nem nyúlnak utána úgy, ahogy ők a másénak; hogy amikor a beteges uralmuk elmúlik, egy olyan jön, ahol a földrajzinév-bizottságba nem kell párttagkönyv.

Nem lennék ebben biztos a helyükben. Nem ártana azért kitanulni egy szakmát a trónörökösnek arra az esetre, ha ugrik a trón.