Senkinek ne legyen kétsége: erről döntöttek ma a képviselők, kizárólag kormánypárti igenekkel. Az országgyűlés márciustól úgy fog ülésezni, hogy csak minden második héten kell szavazni, tehát a kormánypártiaknak ekkor kell határozatképes számban megjelenniük. Az első hetek hétfőjén elfogadják a kétheti napirendet. Megtartják az interpellációkat – ott dönteni kell a válasz elfogadásáról, bármilyen formális ez a mostani erőviszonyok mellett –, az eddigi egy óra helyett két órában. Lesznek kérdések is. Vita nélkül szavaznak a törvényjavaslatokról, ami átcsúszik keddre is. Utána szerdán és csütörtökön csak viták lesznek, a következő hétfőn pedig a napirend előtti felszólalásokon kívül csak azonnali és „sima” (viszontválasz nélküli) kérdések. E séma szerint, amelytől persze el is térhetnek, a leggyakoribb, heti két napos ülésekhez képest még eggyel több is lesz a napok száma, és a kormány különböző formájú kérdőre vonására nem szánnak kevesebb időt, mint eddig.

Valójában mégis arról van szó, hogy folytatják a parlament eljelentéktelenítését. Ugyanis a kormánypártiak (meg az ellenzékiek, de ez itt kevésbé érdekes, és ők nem is értenek egyet a változtatással) nem csak attól menekülnek meg, hogy minden héten legalább néhány órára teljes létszámban meg kelljen jelenniük elég jól fizető munkahelyükön, hanem attól is, hogy meghallgassák egymást. Ez talán még fontosabb, mint az, hogy nem kell bemenni. Hétfőnként egy idő óta már most is azt játszották, hogy a szavazást elvben közvetlenül megelőző vitát néhány órával korábbra tették, nehogy az amúgyis (minden ciklusban!) sillabusz és vezényszó alapján voksoló többség tagjait megzavarhassák az ellenvélemények, hiszen ők csak magára a szavazásra érkeztek meg.

Abban persze van igazság, hogy a második heteken, amikor csak hétfőn lesz plenáris ülés, a bizottságoknak több idő kell a részletes vitákra, azaz a módosító indítványok megvitatására. A tavaly óta érvényes új házszabály szerint ugyanis ez csak a szűkebb szakmai testületekben és az emiatt létrehozott törvényalkotási bizottságban zajlik, nem a plenáris ülésen, mint régen. Ez nem feltétlenül rossz megoldás, vannak előnyei. Csakhogy amikor ennek a munkának a végeredménye a plénum elé kerül, ott azt mégiscsak megvitatják, mielőtt szavaznának. Ha minden második hétfőn tényleg csak szavazás lesz, vita nem, és nem csak pongyolán fogalmazták meg a munkarendről szóló házelnöki javaslatot, akkor ezt a vitát távolítják el még inkább a döntéstől, bár nem világos, mennyire. Amikor pedig kapkodni kell valami miatt, ami nem ritka, akkor úgyis felrúgják majd, amit most elhatároztak. Azt mindenesetre könnyű elképzelni, hányan lesznek a Ház többségi oldalán azokon a második hétfőkön, amikor csupán szavazást nem igénylő kérdések hangzanak el. (Azt még nem tudni, lesz-e tévéközvetítés ezeken a napokon.) A válaszolni kénytelen minisztereken és államtitkárokon kívül jórészt csak az ül majd ott, aki kormánypárti álkérdés feltételére kapott megbízást, de annak elhangzása után ő is megkönnyebbülve távozhat. Az ellenzékiek pedig hadd főjenek a levükben, kit érdekel a fecsegésük. És nem mondhatják, hogy az e célra rendelkezésre álló idejük kevesebb lett, mert összesítve még egy picit nő is.

Kétségtelen, hogy az országgyűlés létszámának csökkentése miatt (amely sem olcsóbb, sem átláthatóbb működéssel nem járt) drasztikusan megnőttek az egyéni választókerületek. A budapesti és más nagyvárosi képviselőknek könnyű, de vannak vidékek, ahol száznál több település tartozik egy törvényhozóhoz. (A szigetvári körzetben például 174, a körmendiben 127.) Ha ezek a felszabaduló ülésnapokon a távoli községeket járnák, hogy legalább egy-két évente minden választói kisközösséghez eljussanak, az mentség lenne az országházi munkateher csökkentésére, de kétségeim vannak. A listás képviselőknek pedig nincs választókerületük, bár a megyét, amelyben élnek, ők is járhatják, ha akarják.

Az előbbiekkel bevallottam, hogy az elején kissé demagóg módon fogalmaztam a munkahelyen való megjelenésről. Elismerem, a képviselőnek munkahelye a bizottság és a választókerület is, továbbá munkában töltött idő az is, amikor elolvassák és megpróbálják megérteni a kapott előterjesztéseket (nem könnyű!),  szakértőkkel és érdekképviseletekkel tárgyalnak, már aki megteszi ezt, és így tovább. Mindez azonban nem mentség arra, hogy az ülésterembe csak kéthetenként legyen muszáj beülni. Tavaly óta ugyanis a képviselők kötelezően főállásúak. A képviselő a törvény szerint néhány kormányzati állást (miniszter, államtitkár stb.) leszámítva „a tudományos, egyetemi oktatói, főiskolai oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve más keresőfoglalkozást nem folytathat”. Kitiltották a parlamentből a polgármestereket és önkormányzati képviselőket, de még aktív ügyvédek sem lehetnek. Ezért vállalom ezt az enyhe demagógiát, mert összes képviselői feladatukat figyelembe véve is megjelenhetnének hetenként. Mellesleg nem nagyon gondol senki annak a hátrányaira, hogy a főállásban politizálást választó állampolgárokat teljesen elszakítják korábbi hivatásuktól, szakmájuktól. Lehet emellett jól hangzó érveket felsorakoztatni, de aki mondjuk 50 évesen, 8-12 év képviselőség után ott áll, hogy a politizáláson kívül már nem ért semmihez, de nyugdíjba még sokáig nem mehet, az elég kétségbeejtő helyzetbe kerül. És ez arra késztetheti, hogy gátlások nélkül, minden áron benne akarjon maradni a politikában, legalább annyira, hogy eszmetársai mandátumvesztés esetén is gondoskodjanak róla. Én rokonszenvesebbnek tartom, aki több lábon  tud állni, mert úgy könnyebb megőrizni a morális tartást. Aki viszont vissza akar élni korábbi szakmai kapcsolataival, az ezt akkor is simán megteheti, ha formailag már semmi köze ahhoz az önkormányzathoz, céghez, intézményhez, szakmához, amelyből indult. Ezen nem segít a látszólag szigorú össszeférhetetlenségi szabály.