szerző:
Tokfalvi Elek

TGM téved: nem mindegy, kivel és merre haladnak a lengyelek. Például követik-e a buta és erkölcstelen magyar utat.

Tamás Gáspár Miklós írt egy cikket a lengyelek elnökválasztásáról. A mondandó lényege az, hogy minek választani, hiszen Duda, Komorowski: egykutya. Az egyik „mereven vigyorgó idióta”, a másik „kiégett, unalmas profi”, is mind a ketten beletartoznak ama „rossz jellemű, képmutató, műveletlen tökfilkók” tömegébe, akik napjaink demokráciáit vezetik. (Vannak persze lángoló és izgalmas, okos és jellemes kivételek, például a Sziriza, de a lengyelek nem azok.)

Nem szívesen használok tekintélyérveket, és hivatkozom igazoló papírokra, Tamás Gáspár Miklóssal vitatkozva még kevésbé van hangulatom hozzá, de meg kell állapítanom, hogy Komorowski – bármilyen unalmas egyéniség a kényes ízlésűeknek – ritka makulátlan jellem. Forradalmárként megjárta a börtönt és az internálótábort, soha egy percre nem mozdult el a diktatúra ellenzékéből. Sőt, tökfilkónak se mondható biztonsággal. És most nem értelmiségi előéletéről és díszdoktorátusairól beszélek, csak fölidézem, hogy Komorowskit nagyjából ugyanakkor választották meg (és nem ki) elnöknek, mint Schmitt Pált.

A győztes Andrzej Duda idiótaságáról sincsenek olyan meggyőző bizonyítékaim, mint Tamás Gáspár Miklósnak lehetnek, de – bár a „ki kinek rokona?”-érvet még kevésbé szívesen használom – nem tudok arról, hogy az idiótának semmiképp sem nevezhető Julian Kornhauser kitagadta volna lányát, amiért hozzáment Dudához. Aki egyébként ifjú jogtudósként a szintén nagyon nem idióta Bronisław Geremek pártjában, a Szabadság Unióban kezdte politikai pályafutását.

„A polgári rendszeren belül már csak a jogvédő csoportok folytatnak intelligens és erkölcsös politikát, hát épp ezeket kell megbélyegezni, megrágalmazni, meggyűlöltetni Moszkvától Budapestig” – írja Tamás Gáspár Miklós. Ebből az derül ki, hogy szerinte régebben volt olyan polgári rendszer, amelyben nemcsak a jogvédők folytattak intelligens és erkölcsös politikát. Melyik lehetett ez? – kérdezhetjük, ismervén a szerző szigorú mércéjét. (De talán mégsem olyan szigorú, ha a moszkvai vagy a budapesti rezsimet „polgárinak” minősíti. Szerintem nehezen lehetnének antipolgáribbak.)

Ugyanígy megkérdezhetnénk, hogy mikor létezett olyan jó politikai rendszer, amelyhez képest „a demokratikus akaratképzés és döntéshozatal” ma válságban van. De hagyjuk a színlelt együgyűséget, Tamás Gáspár Miklósnak a képviseleti demokráciával mint olyannal van baja, s ebben nem különbözik a magyar politizáló publikum óriási többségétől. Sohasem létezett olyan rendszer (a napokig tartó forradalmi közjátékokat ne számítsuk ide), amely megfelelne a mércéjének, többek között – éppen szerinte – azért nem, mert a képviseleti demokrácia rossz jellemű, képmutató, műveletlen tökfilkókat „választ ki magából” az irányításra.

Csak hát pontosan ez a képviseleti demokrácia értelme. Nem létezhet olyan politikai rendszer, amit az adott népesség legjobb jellemű, legokosabb és legtájékozottabb egyedei vezetnek, ugyanis a kiválasztásukra sem demokratikus, sem antidemokratikus eljárás nincs. A demokrácia nem való másra, mint hogy a létező, szellemileg és erkölcsileg tökéletlen emberek önzését és butaságait minél jobban semlegesítse azáltal, hogy kijátssza egymás ellen, és megmutatja a szabad nyilvánosságnak.

Ami a műveltség, okosság és a jó politizálás kapcsolatát illeti, Tamás Gáspár Miklós két amerikai elnök, a saját magától elismerten szerény képességű – de becsületes – Gerald Ford és az ellenfeleitől vérbutának tartott – bár a világ legjobb egyetemein tisztes eredménnyel végzett – George W. Bush példáját hozza föl. Itt azt jegyezném meg, hogy az utóbbi évszázadban két olyan elit akadémiai hátterű elnök volt, aki tudományos pályát is befuthatott volna: Woodrow Wilson és Barack Obama. Az utóbbi évszázad amerikai politikusai közül náluk többet senki sem ártott a világnak.

A képviseleti demokráciának különben az az előnye a közvetlen demokráciához képest, hogy az átlagnál tájékozottabb közszereplőket „választ ki magából”, akiknek az önzése és a tökélyhez viszonyított butasága jobban szem előtt van, így – ha a demokrácia működik – bizonyos idő elteltével békésen leválthatók. Ellentétben a közmondásos Néppel, amiről még senkinek sem sikerült bebizonyítania, hogy egyszerű többséggel a napi kormányzásban okosabb és erkölcsösebb döntéseket tudna hozni, mint amilyeneket választott képviselői hoznának.

Van ugyanis egy kormányzás nevű dolog, ami ugyanúgy hozzátartozik a politikához, mint más emberek, csoportok, szervezetek bűneinek (környezeti katasztrófa, túlnépesedés, kábítószer, népirtás) számonkérése, jóvátétele vagy enyhítése.

Azt, hogy a kormányzás hozzátartozik a politikához, Tamás Gáspár Miklós ugyanúgy nem veszi tudomásul, mint Török Gábor vagy Lánczi András. Különben nem írná le azt, hogy „nem egészen világos”, a lengyel gazdaság egészségének és a lengyel oktatás föltűnő sikerének „mi köze a hivatalos politikához”. Az a köze, hogy a való világban a demokratikus kormányzatok legfontosabb feladata: gondoskodni a gazdaság egészségéről, és ha még az oktatást is sikerül úgy megreformálniuk, hogy az embereknek jó legyen, akkor nem csak jól, hanem a publikum tartós üdvére kormányoznak.

Még valami. Tamás Gáspár Miklós ezt írja: „A »mainstream« kommentariátus annak szurkol, hogy a varsói kormányzat folytassa a háborús hangulatkeltést Oroszországgal szemben, hadd pusztuljon még pár ezer ukrán, mi az nekünk.” Mondanám, hogy én meg azt nem értem, hogyan vezet a varsói kormányzat mostani és további „háborús hangulatkeltése” visszamenőleg az Ukrajna elleni orosz hibrid háborúhoz, de hát értem.

Tamás Gáspár Miklós szerint ugyanis orosz, lengyel (pontosabban: orosz nacionalista kormányzat, lengyel nacionalista kormányzat) szintén egykutya. A lengyelek (és az ukránok) „soviniszták” és „oroszgyűlölet” dolgozik bennük, s ezt a lelkiismeretlen Nyugat meglovagolja, kihozván Putyinból az agresszív énjét.

Nos, a „mainstream”-től eltérve készségesen elismerem, hogy a lengyel középhatalmi becsvágynak (annak a szándéknak, hogy Ukrajna Lengyelországon keresztül csatlakozzék Európához) közvetve része volt a mostani ukrán helyzet kialakulásában. Még azt is elismerem, hogy a Krím orosz annektálása kiszámítható defenzív lépés volt, és hogy általában nem (lett volna) szabad semmibe venni az oroszok védelmi szempontjait. Ugyanolyan ostobaság, mint nem számolni a titkosszolgálati, tudatbefolyásoló aktivitásukkal.

De Tamás Gáspár Miklós – és az oroszok – feltevésével ellentétben  a Majdant megelőző diplomáciai játszmákban nem volt tét Ukrajna NATO-csatlakozása. Ezt a rég elvetett ötletet az orosz agresszióra válaszul melegítette föl az új kijevi kormányzat, és nem fordítva történt. (Ahogy olyan megállapodás is csak az orosz propagandában létezik, miszerint Bush megígérte Gorbacsovnak: a NATO nem fog keleten terjeszkedni. A valóságban is létezik viszont a budapesti megállapodás, amelyben Oroszország megígérte, hogy tiszteletben tartja Ukrajna területi épségét, ha Ukrajna lemond a nukleáris fegyverekről. Az utóbbi megvalósult.)

Ahhoz pedig roppant erkölcsi és szellemi erőfeszítésre volt szükség, hogy az újjáéledő orosz nacionalizmus korában, másfél évszázad orosz fennhatóság (ebből fél évszázad beolvasztás), a Molotov–Ribbentrop-paktum (Lengyelország negyedik, minden addiginál véresebb felosztása), Katyń, a varsói felkelés cserbenhagyása, a Honi Hadsereg elleni irtóhadjárat, újabb negyvenöt év vazallusi lét után a lengyel politikai elit ne legyen oroszgyűlölő paranoid nacionalista.

Ezt a munkát a Tusk-kormányzat becsületesen elvégezte, még azt is kicsikarta Putyinból, hogy elítélje a Molotov–Ribbentrop-paktumot (legújabban meggondolta magát), és együtt emlékezett vele a Westerplattén, a második világháború első csatájának színhelyén. Aztán jött Szmolenszk, és a lengyel politika fő vízválasztó „ügye” az lett, hogy az ellenzék a paranoid nacionalizmus jegyében az oroszokat gyilkossággal, a Tamás Gáspár Miklóstól oroszgyűlölő sovinisztának nevezett liberális jobboldali kormányt pedig bűnös kollaborálással vádolta.

Úgyhogy a lengyel elnökválasztásnak igenis volt tétje. A kérdés pedig az, hogy Duda mennyi politikusi bölcsességet tanúsít, mennyi liberális józanság van benne. Meg hogy a pártja, ha esetleg hatalomra kerülne, megelégszik-e a gazdaság-, oktatás-, alapjog- és nyilvánosságpusztító magyar példa másolásával (voltak ő már nagyon hátul a sajtószabadság ranglistáján), vagy a külpolitikában is a tudatlanság (azaz erkölcstelenség) magyar szintjére hanyatlik.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Hatalmas orosz zászlót raktak ki a Salisbury katedrális oldalán felállított állványzatra

Hatalmas orosz zászlót raktak ki a Salisbury katedrális oldalán felállított állványzatra

Újabb megkötéseket jelentett be Novák Katalin a fiatal házasok kölcsönéhez

Újabb megkötéseket jelentett be Novák Katalin a fiatal házasok kölcsönéhez

Woodstock 50. évfordulójára készült ez a rikítóan színes VW hippibusz

Woodstock 50. évfordulójára készült ez a rikítóan színes VW hippibusz

Kicsit erősnek tűnik 5,6 milliárd forint a Miami Vice szivar alakú motorcsónakjáért

Kicsit erősnek tűnik 5,6 milliárd forint a Miami Vice szivar alakú motorcsónakjáért

Három választás is zajlik ma Magyarországon, és egyiket sem a Fidesz fogja megnyerni!

Három választás is zajlik ma Magyarországon, és egyiket sem a Fidesz fogja megnyerni!

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról