Demberség

Demberség

Utolsó frissítés:

Konok Péter Szerző:

Konok Péter
Konok Péter
Tetszett a cikk?

Semmi bajom az ilyen meg olyan emberekkel, de...

Van egy jellemző félmondat, ami rendszeresen visszatér a menekültekkel kapcsolatos (vagyis hát ne csiszolgassuk: a menekültellenes) kormányzati, állami, félhivatalos és magánvéleményekben. Nevezzük talán "magyarázó elutasításnak". Ez a kis retorikai elem a "természetesen a valódi menekülteken segíteni kell, de..."

Nincs ebben semmi új, sőt. "Én nem vagyok antiszemita, a legjobb barátaim között is vannak zsidók, de..."; "Én ismerek dolgos, szorgalmas cigányokat is, de..."; "Semmi bajom sincs a melegekkel, na de..."; "A szomszéd Józsi? Rendes ember, de..."

Jelentése világos: mi mondjuk meg, hogy ki a menekült („Wer Jude ist, bestimme ich”, hogy ki a zsidó, azt én döntöm el – mondta Göring Karl Lueger bécsi polgármestert idézve). Az a sok ezer ember, aki most a határon várakozik a nyomor és a háború (igen: "és", nem "vagy") elől menekülve, a csecsemőktől az aggastyánokig, nem menekült. Ők a "de": a világuralomra törő zsidók, a lopós, lusta cigányok, az utcákon őrjöngő, fiatalságot megbuzeráló melegek, a részeges Józsi szomszéd rokonai. Nemtetszés szerint.

E kis félmondatban a "de" éppen arra szolgál, hogy tagadja az előtte álló tartalmat, hogy megmagyarázza az utána következő elutasítást. Valódi jelentése ez: kifelé ezekkel az idegenekkel, de ezt valamiért nem akarom (nem merem, nem illik, netán magam előtt is szégyellem) így kimondani. Súlyosabb esetben sajátosan skizoid konstrukció: az illető már maga is elhiszi, enélkül sérülne kialakított önképe. Valóban kijelöl magának "díszzsidókat", "díszcigányokat", szóba áll egy meleggel (másfél méterre áll azért, mert hátha elkapja a buzibacit), előre, jó hangosan köszön a lépcsőházban a Józsinak (de azért úgy tesz, mintha a postaládát ürítené, és megvárja a következő liftet). Csak "a többieket" gyűlöli, csak tőlük fél. A másoktól.

Mint látjuk, államok (nem csak ez itt) is lehetnek skizoidok, bár az ő esetükben inkább a tudatosan hazug, álszent kommunikáció a lényeg. Magyarország, amint azt vezetőinek számos nyilatkozatából megtudhatjuk, nyílt, befogadó ország, de..., és folyik a nagy dedegés. A menekülők nagy része nem menekült: beszivárgó terroristák (a gyerekek? majd azok lesznek!), embercsempészekkel érkeznek (nyilván szeretnek rengeteg pénzért furgonok lezárt rakterében megfulladni), csak a "jobb élet" érdekli őket, ami nem alapjog (szólt erről valaki Mészáros Lőrincnek is?). A kormányzati kommunikáció megmutatja azt is, hogy ki az ideális menekült, akit Magyarország örömmel, szolidaritással ölel szűk, szögesdrótos kebelére: "ezer egyiptomi, kopt keresztény menekültcsalád". Külön előnyük, hogy vélhetőleg nem is léteznek, legfeljebb valamiféle elszámolási rubrikákban. Virtuális menekültek egy virtuális valóságban.

A "de" szócska sajátosan felfedezi régi, latin funkcióját (hoppá, lehet, hogy nem is a "romanizált dákoknak" van itt római eredete? hungaroromán kontinuitás?): a "de-" a latinban fosztóképző. Tudjuk: dekonstrukció, dereguláció, demokrácia... ja, bocsánat, ott nem is, az görög szóösszetétel. Dehumanizálás. Simán visszaépíthető lenne így is a magyar nyelvbe: "demberség". Rövidebb, mint az "embertelenség".

És nekem mindezzel tulajdonképpen semmi bajom, de...

Hozzászólások