Lassan 50 éve történt, hogy az egyik nyári szünetben a néhány évvel idősebb testvéremmel és néhány barátunkkal – talán eper mellé – tejszínhabot akartunk készíteni. A sarki tejboltban megvett tejszínből azonban nem sikerült habot verni, így visszamentem reklamálni az üzletbe, ahol jól ismertek, hiszen szinte naponta vittem haza onnan kannában tejet. A boltos azonban nem volt hajlandó a tejszínt frissebbre cserélni, elzavart, hogy „egy taknyos 8 éves kölyök ne vitatkozzon” vele. Karakán parasztcsaládokból származó szüleim megértették felháborodásomat, és édesanyámmal tértünk vissza a boltba az igazságomat keresni. Édesanyám csak néhány határozott mondatot mondott, talán pár jogi kifejezést használt, és az eladó nemcsak adta az új, frissen szállított tejszínes poharat, hanem elnézést is kért. Azóta tudom, hogy a vevőnek jogai vannak, de az sem árt, ha jogi ismeretekkel is rendelkezik.

E régi tudás birtokában nem lepődtem meg, amikor néhány nappal ezelőtt Lenkovics Barnabás a Quaestor-ügy legfőbb tanulságaként azt emelte ki, hogy „a lakosság pénzügyi kultúrája alacsony”, sokan azzal sincsenek tisztában, mi a különbség egy bank és egy brókercég között. Függetlenül attól, ki mit gondol a Quaestor-ügyről, mit tekint „legfőbb tanulságának”, valószínűleg majdnem mindenki – még a károsultak döntő többsége is – egyetért az alkotmánybírósági elnök véleményének lényegével.

Így aztán joggal feltételezhetjük, hogy a Quaestor-ügyből és a hasonló botrányokból a kormányzati szervek is levonták a szükséges következtetéseket. Már készül a közoktatás különböző szintjein oktatandó „Jogi ismeretek” tananyaga. Folyik a jogi tudással rendelkező pedagógusok és a pedagógiai vénával megáldott jogászok kiválasztása. Átgondolják, hogy melyik évfolyamon, hány órás keretben, a hittan vagy az egyik testnevelés óra helyére kell-e ezt a tárgyat a tanrendbe illeszteni. Tervezik a felnőttek széles körű, közérthető példákon keresztül történő felvilágosítását például a fogyasztói jogokról, a jótállás és a szavatosság eltérő voltáról, a bankbetét, a kötvény, a részvény, a befektetési jegy különbözőségeiről, az általános szerződési feltételekről.

Addig is, amíg ezek a remélt intézkedések megvalósulnak, egy nagyon fontos és viszonylag egyszerű feladata lenne a kormányzatnak: tartania kellene magát az orvoslásban már több ezer éve ismert „nem ártani” elvhez, és nem szabadna tovább rontania a lakosság jogi ismereteinek amúgy is alacsony szintjét. Így a kormányzat képviselőinek nem lehetne például olyan téves és hamisan félrevezető nyilatkozatokat tenni, amelyek

–        összemossák az állampolgárokat az állammal szemben megillető szabadságjogokat a piaci szereplők közötti szerződésből fakadó jogokkal és kötelezettségekkel;

–        egy polgári jogi szerződésből eredő, a két fél közötti jogvitát alkotmányos problémaként tüntetnek fel;

–        arra utalnak, hogy egy szerződésből eredő jogvitát el lehet bírálni a szerződés rendelkezéseinek pontos ismerete nélkül;

–        szerint a kormányzati szervek eldönthetik, hogy az előbb említett jogvitában kinek van igaza.

Tudni kell ugyanis, hogy alkotmányos szabadságjogaink egy részéről szinte mindannyian „lemondunk”, amikor például munkavállalóként szerződést kötünk. Ha a „szabad mozgás” jogát érvényesítve munkaidőben rendszeresen otthagyjuk a munkahelyünket, joggyakorlásunknak hamarosan jogszerű kirúgás lesz a vége.

Nem biztos, hogy következmények nélkül maradna, ha az egyik sportszergyártó cég által szponzorált focicsapat edzője – szólásszabadságával élve – azzal magyarázná a vereséget, hogy az ellenfél másik cég által gyártott csukái sokkal jobbak voltak. Ha pedig egy óvszergyártó cég reklámarcának elszegődő híresség nyilvánosan a Teremtő elleni vétségnek minősíti a fogamzásgátlást, akkor nagy valószínűséggel szerződésszegést követ el. Ugyanezen nyilatkozat viszont teljesen szerződésszerű lehet, ha a bébiételek reklámozója mondja.

Mindezekről azonban a szerződés feltételeinek, az ott rögzített felmondási okok pontos ismerete nélkül nem lehet határozott véleményt mondani. A hatalmi ágak elválasztásának elve alapján pedig csak a bíróság hozhat – valamelyik fél kereste alapján – döntést arról, hogy egy adott magatartás ténylegesen felmondási okot megvalósító szerződésszegés-e.

Erről jut eszembe: a hatalmi ágak elválasztásának, a bírák függetlenségének alkotmányos elveit, a piacgazdaság működéséhez elengedhetetlen szerződési szabadság követelményét és az ehhez kapcsolódó felelősséget is a „Jogi ismeretek” tárgy részévé kellene tenni.