Az országgyűlés csütörtökön, a javaslat benyújtása utáni napon alig háromórás vitát követően törvényt hozott a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről. Lehet, hogy ez jó ötlet, de erről nincs véleményem. Mivel nem értek hozzá, a bírálatok jogosságát se tudom megítélni. Azt viszont tudom, hogy az eljárás tipikus visszaélés a joggal. Ugyanis a kormánypárt arra használt egy egyébként szükséges eljárási eszközt, amire az nem való.

A törvényhozásban előfordulhat, hogy le kell rövidíteni a szokásos procedúrát. Történhetnek váratlan politikai események vagy természeti csapások, amelyekre azonnal reagálni kell. Erre találták ki 1994-ben a házszabálytól eltérés lehetőségét. De az akkor 72%-os többségű szocialista–szabaddemokrata koalíció tett egy gesztust a törpére zsugorodott ellenzéknek: ezt csak a jelenlévő képviselők 80%-ának egyetértésével lehet elrendelni. Vagyis nem lehet önkényesen alkalmazni, hanem meg kell szerezni az ellenzék legalább egy részének támogatását. És mivel a házszabálynak bármelyik részétől el lehet térni, ez az eszköz elég lenne minden rendkívüli eset kezelésére.

Ám amikor 2014-ben új házszabály készült, beiktattak még egy hasonló gyorsítási formát. Ez a kivételes eljárás. Ez éppen úgy lehetővé teszi az egy napon belüli törvényalkotást, de ehhez még kétharmad sem kell, a jelenlévő képviselők fele is eldöntheti, hogy alkalmazzák. Vagyis a régi marxista formulát megfordítva nem „megszüntetve megőrizték” a házszabálytól eltérés lehetőségét, hanem „megőrizve megszüntették”. Ha az ellenzék megnyerhető, mert lényegtelen vagy tényleg sürgős és politikailag nem vitatott témáról van szó, akkor használják. Már csak azért is, mert a kivételes eljárást csak félévente négyszer lehet alkalmazni, ennyi önmérséklet telt a többségtől. Ha viszont a négyötödös többség nincs meg, akkor jön a kivételes eljárás.

Mint például most a noknál. Szerdán megjelent a honlapon az 50 paragrafusból álló, indoklással együtt 36 oldalas szöveg. Ennek alapos áttanulmányozása legalább két-három óra, de az előre beavatott kormánypártiakon kívül erre senkinek nem lehetett ideje. Az ünnep miatt ez a szerda olyan volt, mint máskor a hétfő. Tehát a képviselők megérkeztek – sokan 2-300 kilométer távolságból –, megtartották szokásos frakciómegbeszélésüket, készültek napirend előtti felszólalásaikra, esetleg interpellációik vagy kérdéseik elmondására. Aztán egy órakor elkezdődött a plenáris ülés. A kisebb frakciókban megoldhatatlan, hogy benn is üljenek, szavazzanak, amikor kell, de közben a frissen hozzájuk vágott törvényjavaslattal is foglalkozzanak. A kizárólag Fidesz- és KDNP-szavazatokkal elfogadott kivételességi határozat három órát adott módosító indítványok benyújtására, ami – mivel 14 óra 7 perckor szavazták meg – 17 óra 7 perces határidőt jelentett. Ez szinte fizikai képtelenség. Nem is volt több módosító kettőnél, mindkettőt egy jobbikos adta be. Arról nem beszélve, hogy egy tisztességes képviselőnek – kormánypártinak is! – egy ilyen fontos kérdésben kötelessége lenne szakértőkkel konzultálni, érdekképviseletek véleményét megkérdezni (ez esetben például a lakástakarékpénztárakét), amire ilyenkor nincs idő. Kivételes eljárás esetén még a szakmailag illetékes bizottságnak sincs szerepe, kizárólag a törvényalkotási „főbizottság” foglalkozik a javaslattal, amely szerdán késő este végzett is: néhány lényegtelen technikai és szerkesztési változtatáson kívül érintetlenül hagyta a nem egészen világos okból Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök által benyújtott kormányzati előterjesztést. Bár elhangzottak kritikus ellenzéki felszólalások ezeknek semmilyen hatása nem volt.

Az országgyűlés tehát bábként szerepelt. Persze, az ellenzéki bírálatoknak és módosító indítványoknak általában az a sorsuk, hogy leszavazzák őket. Ez így van, akárki a többség és a kisebbség, bár azért előfordul, hogy egy ellenzékinek van a többiek számára is elfogadható ötlete, vagy ő vesz észre egy hibát. Az azonban más minőség, ha lehetőséget sem adnak a képviselőknek, hogy rendesen elolvassák, amit kaptak, és módosító javaslatokat tehessenek. Ez a kormánypártiakat is ugyanígy érinti, de ők, úgy látszik, könnyebben tűrik, hogy így bánjanak velük. (Amikor nemrég a most az Ab előtt lévő jegybanktörvénynél alkalmazták ugyanezt a módszert, fontos tisztségeket betöltő kormánypárti képviselőkről derült ki az Index kamerái előtt, hogy fogalmuk sincs, miről fognak szavazni másnap.) Ebből lesznek az elírásokat, értelmetlen vagy félreérthető mondatokat, egymásnak ellentmondó paragrafusokat tartalmazó törvények, amelyeket hónapokon vagy akár heteken belül módosítani kell.

És itt jön a fő kérdés: miért volt ilyen sürgős ez a törvény az otthonteremtési közösségekről? Mi ebben a rendkívüli? Miért nem lehetett két hetet rászánni egy tisztességes vitára, és legalább azt az érzést megadni az ellenzéki és a munkájukat komolyan vevő, nem pusztán gombnyomogatónak szerződött kormánypárti képviselőknek, hogy érdemben hozzá tudtak szólni? Lehet, hogy végül akkor is változatlanul fogadták volna el a kormány javaslatát, de értették volna, miről van szó. Rogán Antal és a mögötte álló miniszterelnök számára talán nem is az volt a fontos, hogy villámgyorsan megszülessen ez a törvény, hanem hogy éreztessék mindenkivel: a parlament csak játékszer.