A budapesti 95,3-as frekvenciát, amelyen ez idő szerint, jobb jelző híján, közszolgálatiként minősíthető műsor sugárzása folyik, a nagyhatalmú Médiatanács 2011. december 20-án a médiaszolgáltatói teljesítményéről eddig nem ismert Autórádió Műsorszolgáltató Kft-nek ítélte.

A „közszolgálatiság” fogalma ugyan kissé bizonytalan, de nem fogadjuk el helyes válaszként az ilyen intézmények legújabb kori magyar mutációinak megfigyelésén alapuló meghatározást, miszerint a közszolgálati médium az adófizetők pénzén fenntartott állami szócső lenne. Maradnánk inkább a közszolgálati médiumok öreganyja, a BBC önmeghatározásánál: „Informál, tanít, szórakoztat”. Mégpedig oly módon, hogy hozzájárul az értékek létrehozásához és megőrzéséhez, figyelembe veszi a közízlést és az érdeklődések minél szélesebb körét; különös figyelmet fordít a kisebbségekre; távol tartja magát az egyoldalú érdekek képviseltétől és előnyben részesíti a jó műsorkészítést az üzleti eredmény maximalizálásával szemben. Amely kritériumoknak a Klubrádió többé-kevésbé megfelel. Semmiképpen sem kevésbé, mint a királyi MR.

Műsorvezetőinek, szerkesztőinek, interjú-alanyainak jelentős része ugyan nem kedveli különösebben a Nemzeti Együttműködés Kormányát, s vice versa, de már csak ilyen az újságírók és a kormányok viszonya. Ami az újságírók egyik felénél akkor figyelhető meg, amikor írnak, a másik felénél inkább a harmadik feles után. A figyelmes szemlélő nem tapasztalt a Klubrádió iránti különösebb kormányzati lelkesedést a korábbi szoclib, majd deliberalizált koalíció és kormányaik idejében sem. Vélelmezhető, hogy a Hír TV-t, az Info-rádiót, vagy az Echo TV-t a korábbi kormányok még jobban utálták, de eszükbe sem jutott kitrükközni alóluk a sugárzási lehetőséget. Le is szakította volna a parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék az eget, ha megpróbálják. Talán saját képviselőik és szimpatizánsaik épeszűbb, vagy morális fékekkel megvert hányada is. Holott a kormányzati tényezők mindig jobban bíznak azokban a médiumokban, amelyek költségvetésére, vezetőik kinevezésére, munkatársaik jólétére nézvést döntéseket tudnak hozni.

A Klubrádió, ha el nem szégyelli magát a kormány lenyúlás-sorozata ezen különösen pitiáner eleme miatt, frekvencia hiányában vélhetően elhal.

Figyelmet érdemel a magyar sajtószabadság védelmére felesküdött legfelsőbb szerv, a Médiatanács indoklásának kulcsmondata. „A pályázati felhívások kiemelt célja volt az állami tulajdonú frekvenciákkal való hatékony gazdálkodás.” Nem a gazdálkodás kifejezésen akarunk itten szőrözni, amely további magyarázat, a gazdálkodás céljai meghatározása nélkül csak így lenne értelmezhető: „Minél több pénzt akartunk érte kapni.” Ez nem lehetett a nagytekintélyű testület célja, hiszen akkor kiírt volna egy árverést, aztán viszi a legmagasabb ajánlat. Nem így történt. Valamely más, rejtelmesebb célokat szolgál ez a gazdálkodás, de hogy mit, az sem a kiírásból, sem a döntés indoklásából nem derül ki.

Hanem az „állami tulajdonú frekvencia”. Az állami tulajdonú rezgésszám. Amiből a fizika törvényei szerint már az első médiaháborút lezáró 1994. évi tűzszüneti megállapodás, azaz az első médiatörvény idejében is sokszor annyival lehetetett volna rezegtetni az étert, mint amennyi jelentkező akadt, hogy ezen a 10 milliós piacon rádiót üzemeltessen. A magyar médiapolitika és média-értelmiség színe java fogott össze kitalálandó, hogyan is lehet a vállalkozás és a tájékoztatás szabadságát egyszerre úgy korlátozni, hogy az - akkor még működő - Alkotmánybíróság ki ne dobja a törvényt azonnal. Az igyekezet eredménnyel járt: feltaláltatott a frekvencia-szűke intézménye, az államszocialista „papírkontingens” újabb kori változata. (Amely kontingensből a Népszabadságnak valahogy mindig több jutott, mint mondjuk a Katolikus Szónak.)  A médiatörvény vitája életem egyik legnyomasztóbb élménye. Valamiféle tortáról beszélt folyton mindenki, hogy azt hányfelé is lehet szeletelni. Azt hittem, a mestercukrászok konferenciájára csöppentem.

Egyszóval, minden következménynek van előzménye, a hülyeség vetése beérett. Lehet aratni. Akárhány szelete is legyen a tortának, azt most mind felzabálja az ovi legerősebb kölyke. Desszertként az e heti menü főfogásai, a jegybanki tartalékok, dohánykereskedelem, a magánnyugdíj-megtakarítások maradékai mellé. Amíg el nem csapja a hasát. Amit aztán a tiltakozó gyomor kilök magából, azt újra lehet szeletelni.

(Szerzőnk az I. médiaháború veteránja, az egykori TV3 alapítója és első elnöke)