Most, hogy meg sem fordul a fejében a lemondás gondolata, vagy bármi más, ami gondolatra emlékeztetne, Mesterházy Attiláról kiderül, hogy elkezd teljesen jól látni dolgokat. "...azok, akik korábban a leghangosabban követelték az összefogást, most szintén a leghangosabban kritizálnak ugyanazért" – nyilatkozta teljesen jogosan, így utólag elismerve azt is, hogy a "kiszélesített szövetség megkötésekor óriási volt a nyomás a szereplőkön". Vettük észre, Attila.

Az immár második (sőt, az önkormányzatiakkal együtt sokadik) gigantikus bukta kettős folyamatot indított el a baloldali szövetség és a hozzá, vagy egyes részelemeihez közeli értelmiség berkeiben: megkezdődött a) egymás, b) a nép basztatása. Az MSZP részéről talán Török Zsolt volt szóvivő ment eddig a legmesszebb, amikor a Facebookon közzétette: "Braun és társai a párton belül, Konrád György és társai azon kívül rendelkeznek sok jó tanáccsal, ötlettel. Csak már nem nagyon van több liba, hiába lenne még pár ötletük" – utalt nem Bajnaira, hanem a híres rabbi-viccre.

A "Braun és társai" egyébként nem egy ügyvédi iroda, hanem Braun Róbert viszonylag új keletű szoci politikust és néhány olyan párttársát jelenti, akik a bukta után mégiscsak megpróbálták megismertetni egymással a pártelnököt és a lemondás gondolatát, ill. némely konzekvencia levonását; hiába.

Mesterházy úgy értelmezi helyzetét, hogy mindhárom idei választásra kapott mandátumot, amúgy tényleg mindent világosan lát, ami a buktához vezetett ("nem voltak jelen eléggé a kistelepüléseken, lemaradtak a szervezetépítésben (…), voltak kampánytechnikai, ütemezésbeli, logisztikai problémák is, a kampány alatt burokban éltek"), de maradni akar, mert "az igazság a mi oldalunkon van", különben is, azért a neki tanácsokat adó értelmiség is nézzen már magába.

A helyzet az, hogy ebben teljesen igaza van – ettől függetlenül, még a bukta éjjelén, természetesen neki kellett volna elsőként felállnia.

Konrád György például egy tévéműsorban halál komolyan általa favorizált személyeket ajánlott a budapesti főpolgármesteri posztra (amúgy érthetően, ha a jelenlegi, nem kőbe vésett MSZP-s jelöltet elnézzük). Álljon már meg a menet: még mindig van liba? Amit másoknak minden felelősség nélkül ajánlhatunk?

Míg az MSZP választmánya legalább annyit megtett, hogy – Botka László pártállami csengésű szavaival – "kritikus, önkritikus és konstruktív vitát folytatott", addig ez a folyamat némely pártvezető és pártközeli értelmiségi fejében el sem kezdődött. Bajnai Gordonon kívül sem Mesterházytól, sem a teljes összefogást kierőszakoló, majd a bukta után valamiért "egyesült Európát" hirdető Gyurcsány Ferenctől nem hallottunk őszinte, önreflexív gondolatokat. Fanclubjuk pedig a gyászmunka keretében dührohamot kapott.

"Elvárni, hogy a baloldali összefogás vezetői gratuláljanak a választások után Orbán Viktornak, ahhoz hasonlítható, mintha azt várták volna a zsidóktól, hogy gratuláljanak az első zsidótörvényt elfogadó Imrédy-kormány győzelméhez" – közölte Heller Ágnes. "...vegyük már észre, ez valódi diktatúra. Hogy változás legyen, ahhoz olyan sokkhatásnak kellene érnie Magyarországot, mint Németországot vagy Japánt a világháború végén" – állította Krémer Ferenc. "Győzött a cselédmentalitás, amely mindig sunyi, egyéni megoldásokban kereste az érdekérvényesítését (…) A nép nem rejtőzködő fele pedig háromnegyed részt a diktatúrára vagy a fasizmusra szavazott. Mit lehet itt tenni? Ez egy ilyen ország" – tudtuk meg Arnold Mihálytól. Jó. És most?

Most kéne nem elmulasztani a csöndben maradás lehetőségét. Ez vonatkozik egyébként a humortól és önálló gondolatoktól sok éve megkímélt Farkasházy "BMX-tandem" Tivadarra és a fél szárszói brancsra is.

*

Egyelőre egy kézzelfogható eredménye van a baloldal választási bukásának: kb. két nap erejéig bejárta az MSZP-t az idézőjeles "rendpártiság" kísértete, amit azért muszáj idézőjelbe rakni, mert az, amit így neveznek, és az, amit ezalatt értenek, véletlenül sem fedi egymást, nehogy véletlenül racionális alap kerüljön a terméketlen és konfúz vita alá.

A rendpártiság úgy került elő, hogy Mesterházy beszámolója szerint a viharos választmányi ülésen elhangzott: "a kisebb településeken az is befolyásolta támogatottságukat, hogy nem megfelelő hangsúllyal foglalkoztak a »cigánykérdéssel« és a közbiztonsággal". A pártot azzal szembesítették, hogy "a Jobbik elhódította a szavazóik egy részét", majd erre az Origo beszámolója szerint Mesterházy úgy reagált: "tudatosabban kell megszólítani ezt a réteget, és »rendpárti baloldal kell«. Ezen a kifejezésen többen értetlenkedtek, Steiner Pál pedig vissza is utasította, és megjegyezte, hogy ő nem kíván egy ilyen rendpárti MSZP tagja lenni." Pedig ha értjük, nem pedig direkt félremagyarázzuk Mesterházy szavait, akkor másmilyen MSZP-ben nem érdemes tagnak lenni.

Hiába: alig telt el 48 óra, maga Mesterházy is visszavonulót fújt az ATV-ben. A rendpártiságról nem volt vita, csak az egyik jelölt, Varga Zoltán vetette fel dilemmaként, hogy "létezik-e rendpárti szociáldemokrata elképzelés?" – távolította el magát önmagától és a témától a pártelnök, miközben azért érzékeltette, Európában azért létezik olyan, hogy demokratikus rend, jogok és felelősségek összehangja, közösségi normák betartása. Aztán a Népszabadságnak már egyenesen azt mondta: "olyan, hogy rendpárti MSZP, nincs, nem is lesz". Úgy persze könnyű, ha a rend igényére ráhúzzuk a rendpártiságot. Akkor a demokratikus rendről, a joguralom helyreállításáról nem kell beszélni, egyrészt mert az sok idő, másrészt gondolatokat igényelne.

A rendpártiság persze irritáló hívószó, az első asszociációk: Boross Péter, férfias rendőrség, kakastoll, csendőrpofon, vagy ami még rosszabb, Habony Árpád a zebrán. Pedig lehetne ebből értelmes diskurzus is, ha a párt és csatolt részei végre belátnák: nemcsak saját pártépítésük és egy későbbi győzelmük szempontjából fatális tévedés a vidéket és a "rend" szót a náciknak átengedni, de társadalmilag is teljes katasztrófához vezethet. Illetve lehet, hogy pont ez lesz az a sokkhatás, amit Krémer Ferenc jósolt.

A baloldal nemcsak az elmúlt négy évben, de azelőtt sem vette észre, hogy az emberek alapvetően nyugalmat és biztonságot szeretnének, és ebbe beletartozik az is, hogy a rend az ő uborkáját is megvédi (illetve Gyurcsány egy idő után észrevette, de már későn). Még jobb lenne, ha az állam számára a milliárdos csalások és az ő uborkája egyaránt számítana, de a saját kiskert, az almafa, a ház: szentség, mint minden, ami magántulajdon. Ha a magát baloldalinak tartó pártok valahol nem néznék le azokat, akiket állítólag képviselnek, akkor a "megélhetési bűnök" elkövetőinek származására tekintet nélkül állnának a meglopott, megvert kistulajdonosok, nyugdíjasok, a vidéki rendnélküliség áldozatai mellett. És akkor nem az lenne a helyiek egyetlen alternatívája, hogy "Ellopták az uborkáját? Ha a Jobbikra szavaz, jön a csendőrség!"

Ha valaki kíváncsi arra, hogy pontosan mit mulasztott el a baloldal, olvassa el a Magyar Narancsban Stemler Miklós alapos írását, a Népszabadságban pedig Tanács István békési riportját. Revelatív erejű felfedezés lesz nyilván, hogy a sokak által lenézett közmunka például igenis számít vidéken, hálásak voltak érte a Fidesznek. Vagy itt van pl. ez: "a Jobbik ötezer forintra csökkentené a Fidesz-kormány által 50 ezer forintra emelt büntethetőségi határát a lopásoknak, ez pedig Zsolt Tolna megyében lévő falujában is kulcskérdés." Kulcskérdés továbbá, hogy a baloldal (ha már valamiért nincs konzlib oldal) képes-e a kognitív folyamatok minimumára, képes-e arra, hogy demokratikus és jogálló válaszokat adjon akár a Jobbik által feltett kérdésekre is, vagy továbbra is a háborgók és a PC értelmiség mondja meg nekik, hajlandók-e végre beszélni a szabadság, a nyugalom és a (jog)biztonság alapjáról.

Szabadság, te szülj nekünk micsodát? Na erről van szó.