Révész Máriusz © Forrás: fideszfrakcio.hu

Révész felvetése még önnön logikai fundamentumán belül is gyenge lábakon áll. Abból indul ki, hogy ha a szavazópolgár gyereket vállal illetve nevel, az önmagában annyival értékesebbé teszi a közösség nézőpontjából, hogy megérdemli, honorálják többletvokssal. Csakhogy ez – finoman szólva – doktriner széplelkűség tévhit. A lumpen életvitelt folytató szülő, aki még a kiskorú családtagjai után járó pénzt is a kocsmában issza el, ugyan miért lenne bármivel is hasznosabb tagja a társadalomnak, mint egy absztinens szingli?

Pusztán a gyermekvállalás – ahogy egy válságba jutott házasságot se ránt ki a bajból – nem tesz senkit jobb vagy produktívabb személlyé, így hát a társadalmi nyavalyák gyógyítását is dőreség ettől várni. Ráadásul a módosítást célzó elképzelés igaztalanul sértene számos csoportot. Azt sugallja, aki nem tud – vagy akar – gyereket nemzeni, illetve szülni, az valamilyen szinten kevesebbet ér. Ezt alapul véve a briliáns, de agglegény szívsebész vagy az egyedülálló, virtuóz zongoratanárnő szavazatokban manifesztálódó „hasznossági rátája” kevesebb, mint egy ötgyerekes családapáé, aki még a nyolc osztályt se tudta kijárni és segélyeken vegetálva ugyanazt a nyomort termeli újra, amelyben neki is része volt. A reprodukciós potenciál ugyanis a homo sapiensnél – az állatvilággal szemben – nem elsősorban mennyiségi, hanem kvalitásbéli mutatók bázisán ítélődik meg.

A demokrácia ama praxison nyugszik, hogy minden felnőtt lakos – gyerekeinek számától, vagyoni helyzetétől, iskolai végzettségétől, össztársadalmi produktivitásától függetlenül - ugyanolyan arányban részesül a közpolitikai joggyakorlásból. Rendkívül aggályos, ha választók relációjában differencia tétetnék, bizonyos – önkényesen kialakított – kategóriák alapján.

Ha Révész Máriusz ötlete realizálódna, semmivel nem javítaná a nagycsaládosok helyzetét, ahogy a gyermekvállalási kedvet se ösztönözné. Ellenben táptalaja lenne a legkülönfélébb visszaéléseknek. Ma is a népes családdal bíró, deviáns léthelyzetben vergődő szegények azok, akiknek voksát étel-és pénzosztogatással kívánják jogsértően megvásárolni. Ha az ő szavazópotenciáljuk hatványozottá válna, azzal egyenes arányban nőne a normasértési hajlandóság is.

Az ötlet a valódi lépéseket helyettesítő cselekvésimitáció, ugyanúgy, mint az annak idején meghirdetett és mostanra érdektelenségbe fúlt babakötvény. Pedig a helyzet valóban katasztrófális: rohamosan romlik a hazai lakosság korösszetétele. 2050-ben Magyarország lélekszáma kilencmillió lesz – kondította meg a vészharangot Tóth Pál Péter demográfus egy minapi sajtóbeszélgetésen. Ráadásul – ha a trend a mostanihoz hasonló marad – nyomasztó lesz az időskorúaknak az aktív befizetőkhöz viszonyított túlsúlya. Ezen segíteni viszont aligha lehet úgy, hogy a gyermeket vállalni (még) nem akaródzókat másodrendű szavazóvá fokozzuk le. Hanem inkább úgy, hogy a családalapítás ne jelentsen automatikus státuszcsökkentő életminőség-romlást, hogy a nők szülés utáni munkaerő-piaci reintegrációs törekvését a cégek megfelelő magatartással, a jogalkotók pedig tényleges kedvezményekkel honorálják.

Papp László Tamás