1989-1990-ben az ország jól és ígéretesen startolt. A demokrácia és a piacgazdaság intézményrendszerének kialakításában a kelet-közép-európai térségben az elsők között voltunk - idézte fel Hankiss Elemér. Ami a demokráciát illeti, kiépült az egymást ellensúlyozó, autonóm intézmények rendszere, szabad játéka, dinamikus egyensúlya, ami előfeltétele egy demokratikus rendszer jó működésének.

Az egymást követő kormányok azonban hamarosan rongálni kezdték ezt a még törékeny rendszert; ahol lehet, szűkítették, csorbították az intézmények autonómiáját, és egyre inkább a maguk kezébe összpontosították a hatalmat. Megindult a pártok és az egész politikai rendszer oligarchizálódása. A demokrácia még gyenge intézményrendszere nem tudott ellenállni a - részben globális - gazdaság nyomásának. Nem alakult ki a társadalmi és a gazdasági szereplők s érdekek megfelelő egyensúlya. A politikai irányító réteg saját gazdasági klienseinek rabja lett - vélekedett a tudós.

"De - ahogy mondani szokás - minden bajban van valami jó. Ez ugyan nem igaz, a jelenlegi helyzetre mégis ráillik. Az történt, és történik ugyanis, hogy másfél évtizedes kábulatból mintha kezdene fölébredni a magyar társadalom, és kezdene föleszmélni a politikusok egy része is" - fogalmazott a tudós. Hankiss Elemér szerint másfél évtizeden át abban a hitben, tévhitben éltünk, hogy készen kaptuk a demokráciát. A modell nyugaton jól működött, nekünk csak importálnunk kellett, és kész; csak az a dolgunk, hogy négyévente elmenjünk szavazni. Nem váltunk felelősségteljes polgárokká, s így alakult ki az a torz képződmény, amelyet a szakma kiváló szakemberei "üres parlamentarizmusnak" vagy "demokraták nélküli demokráciának" neveznek. És ez a rozoga képződmény az évek folyamán egyre rosszabbul működött.

Az elmúlt hetekben-hónapokban azonban megindult a "jégzajlás". A társadalom egyre szélesebb rétegei moccantak, mozdultak meg, próbáltak kitörni a politikai tetszhalálból. Megpróbálták - a maguk módján, nem mindig s föltétlenül a legszerencsésebb úton-módon - hallatni a hangjukat, megvédeni jogaikat s érdekeiket, számadásra kényszeríteni politikai vezetőiket.

És mintha a politikusok egy részének a fejében is kezdene leesni az a bizonyos tantusz. Az, hogy nem tehetnek meg tetszésük szerint bármit; hogy nem packázhatnak az emberekkel úgy, mintha valami mennyei hatalom felkentjei volnának; hogy komolyan kell venniük a társadalomtól kapott megbízásukat; hogy az eddiginél sokkal jobban oda kell figyelniük az ország érdekeire - mondta.

Persze nehéz kibújni a bőrükből, nehéz kiszabadulni klientúrájuk szorításából, a magán- és pártérdekek ragacsos szövevényéből. Sokan próbálják még folytatni álságos, mézes-mázos retorikába burkolt, önmentő, ravaszkodó, az ország érdekeit semmibe vevő játékaikat. De máshol se volt könnyebb s gyorsabb a tanulási folyamat. A demokrácia történeti kialakulása minden országban zavaros, bukdácsoló, válságokkal meg-megszakított folyamat volt. Az igazi változásokat mindenütt a társadalom erős nyomása kényszerítette ki. És ez az ország jövőjéért viselt felelősség terhének jelentős részét a társadalom, valamennyi állampolgár vállára helyezi át - fejtette ki Hankiss Elemér.

Annál is inkább, mivel a válság mélyebb, mint hinni szeretnénk. A romlás - amelynek gyökerei messze visszanyúlnak a múltba, az urak és szolgák országának, a jogfosztottság országának távoli, és az államszocializmus közösségeket s emberi tudatokat roncsoló közelebbi múltjába -, ez a romlás az egész társadalmat áthatja. A félelem, a gyűlölködés, a felelőtlen önzés, a kölcsönös bizalom hiánya, a társadalmi szolidaritás és méltányosság, a közérdek, a közszellem hiánya elszívja a társadalom alkotó energiáit.

Mindez nem jelenti azonban azt, hogy a helyzet reménytelen. Többé-kevésbé reális lehetőségek egész sora indíthatja el az országot "felfelé a lejtőn" - vélekedett Hankiss Elemér.

"Hullámvasút. Minden ország történetében vannak hullámvölgyek és hullámhegyek. Mi most egy hullámvölgy mélyén vagyunk. Reménykedhetünk a történelem dinamikájában, abban, hogy előbb-utóbb szükségszerűen elkezdi egy kedvező hullám megemelni viharvert hajónkat. De nem hiszem, hogy szerencsés volna ölbe tett kézzel várakoznunk erre a hullámra" - mondta Hankiss Elemér.

A válság-sokk: az ország - Isten ne adja! - olyan kritikushelyzetbe kerülhet, hogy a veszély felismerése sokkhatásként érheti a társadalmat, s nem utolsósorban a politikusokat. S bármennyire is nehéz ez, nem tehetnek mást, mint feladják eddigi politikájukat, és komolyan hozzálátnak az ország rendbetételéhez.

Kiegyezés. Kényszeredetten félretéve magán- és pártérdekeiket, leülnek a tárgyalóasztalhoz, és néhány hónap alatt kidolgozzák együttműködésük feltételrendszerét, egy új, tárgyalásos, "konszenzuális" demokrácia működési rendszerét. "Félek, hogy - ellentétben az osztrák, a finn, a svéd, a spanyol, az ír, a német politikai osztállyal, amelyek súlyos válságok idején képesek voltak erre - a magyar politikai osztály meghatározó szereplőinek egy része ehhez még túlságosan is rabja a maga félelmeinek, önös érdekeinek, görcseinek" - mondta a tudós.

Kormányzás. Előbb-utóbb el kellene kezdeni kormányozni az országot. Mert évek óta sodródik az ország, az átgondolatlan, kapkodó döntések ide-oda rángatják. Az emberek meg a fejüket kapkodják, mert nem tudják, hogy merre tartunk, s mi értelme van annak, amit csinálunk. Nem rögtönözni kellene, hanem komoly munkával ki kellene dolgozni egy útitervet, mai divatos angol szóval élve "roadmap"-et. A társadalom széles rétegeivel együttműködve meg kellene határozni az elérendő célt, egy jövőbeli Magyarországot, lépésről-lépésre ki kellene dolgozni a teendőket, és határozottan s következetesen végig kellene járni a kijelölt úton - mondta Hankiss Elemér. "Mindehhez azonban észre, erőre és szent akaratra volna szükség. Rendelkezünk-e ezekkel a kincsekkel?" - fűzte hozzá.

Reformkor. Egy igazi reformkor szellemiségét kellene megteremteni az országban. Annak idején, az 1820-as, 30-as években néhány ember kezdte el ezt a munkát, Wesselényi, Bajza, Széchenyi, Kossuth, kicsit később Eötvös, Kemény, Deák, és két évtized alatt átalakult a magyar társadalom jövőképe, világképe, magatartáskultúrája. Valószínűleg ma is volna lehetőség erre, igaz, az üres retorika és az álreformok épp az ellenkező irányban hatnak - vélekedett a tudós.

Minta. Nemcsak a rossz, hanem a jó példa is ragadós. Ha azok, akiket a társadalom nap mint nap lát és hall, a szakértelem, a hivatástudat, az erkölcsi feddhetetlenség, az önkorlátozás, a köz szolgálatának a szellemét sugároznák, a hatás látványos és áldásos lenne. Egy ország lélegezne föl, s kezdené el próbálgatni a felelősségteljes és tisztességes európai polgár magatartásának mozdulatait. Örömteli látvány volna - mondta Hankiss Elemér.

"Amikor politikusaink már nem Audi 8-asokban, hanem piros, narancssárga, kék vagy szivárványszínű bicikliken kerekeznek majd be a Parlamentbe, akkor talán, óvatosan, kezdhetünk reménykedni a változásokban" - vélte a társadalomtudós.