Szabó Máté

Szabó Máté: Pontosítom a meghatározását: nem az alsó középosztály, hanem a középosztályi lét peremén egyensúlyozó, a lecsúszással fenyegetett, tengődő emberek, illetve családok sorsa foglalkoztat. Nemcsak Magyarországon, de világszerte meglehetősen sokan vannak ebben a helyzetben. Nyugaton is jellemző erre a társadalmi rétegre, hogy adósságspirálba kerülnek, adósságokat halmoznak fel a bankoknál, amelytől aztán nem tudnak szabadulni. Ugyanakkor az Egyesült Államokban, de Nyugat-Európában is vannak fékek és gátak, amelyek megakadályozzák, hogy az eladósodott emberek teljesen reménytelen helyzetbe kerüljenek. A demokratikus hagyományú és több évszázados piacgazdasággal rendelkező országokban van egy olyan intézmény, a magáncsőd, amelyet nálunk is be kellene vezetni. Ez arra szolgál, hogy megvédje azokat a legtöbbször munkájukat vesztett embereket, akik tartozásokat halmoztak ugyan fel, de még benn tarthatók a civil társadalomban. A reménytelenül eladósodott emberek moratóriumot kapnak a kölcsöneik visszafizetésére, de nem vehetnek fel újabbakat, és ösztönzik őket arra, hogy újra munkát találjanak maguknak. E célból a „rossz adósok” az Egyesült Államokban még az autójukat is megtarthatják, mert enélkül esélyük sem lenne arra, hogy állást találjanak maguknak. A magáncsőd intézménye határozottan ösztönzi az embereket, hogy dolgozzanak, és lehetőséget nyújt nekik arra, hogy talpra álljanak. Magyarországon ilyen intézmény nincs, a tönkrement, hajléktalanná vált emberek gondozása „szociális költségként” jelenik meg, ami gyakran többet tesz ki annál az összegnél, amivel meg lehetett volna menteni őket a lecsúszástól.

hvg. hu.: Vannak az önök hivatalának adatai arról, hogyan alakult az utóbbi években azoknak a száma, akik Magyarországon „magáncsődöt” jelenthettek volna?

Sz. M.: Konzultáltam Vecsei Miklós volt államtitkárral, a hajléktalanok problémájának jó ismerőjével. Ő úgy vélte, hogy több százezer embert tesz ki nálunk azoknak az eladósodott embereknek a száma, akik a hajléktalanság peremén egyensúlyoznak. Közöttük különböző egzisztenciák vannak. Felhívta a figyelmemet arra a népes csoportra, amelynek tagjai elsősorban a fővárosban, privatizált, egykori állami bérlakásban laknak, amelyet azonban hosszabb távon nem képesek fenntartani. Ezeknek az embereknek nincs tulajdonosi tudatuk, nincs felelősségtudatuk és persze tőkéjük sem. Szinte valamennyi régi pesti bérházban vannak fizetésképtelen tulajdonosok, akik különböző okokból előbb-utóbb rákényszerülnek arra, hogy eladják a lakásukat. Sok közöttük a régóta munkanélküli szenvedélybeteg, akik hajlanak arra, hogy kölcsönt vegyenek fel, amelynek a lakásuk a fedezete. Amennyiben nem tudják fizetni a törlesztő részleteket, és ez egyre gyakrabban előfordul, a családtagjaik is az utcára kerülhetnek.

hvg.hu: Mi a helyzet a gyorskölcsönökkel?

Sz. M.: A gyorskölcsönök ügye a tisztességes és tisztességtelen gazdasági magatartás felől közelíthető meg. Tudjuk, hogy számos olyan vállalkozás van, amely arra szolgál, hogy a bankok minél szélesebb kört vonjanak be a hitelezésbe. Olyan embereknek is kínálnak kölcsönöket, akik nagyon megszorultak, és meg sem nézik, hogy milyen visszafizetési feltételeket írnak alá. Ez valóságos iparággá vált, nálunk ugyanúgy, mint Nyugaton.

hvg.hu.: Van az Európai Unióban olyan szabályozás e területen, amit át lehetne venni ennek megelőzésére?

Sz. M.: Konkrét szabályozásról nem tudok, de a gazdasági és hitelezési etika, ami a fejlett demokráciákban uralkodik, a moralitást is magában foglalja. Nem engedik például az embereknek, hogy felelőtlen módon tönkretegyenek másokat, kifosszák például a családjukat. Eszembe jut egy aktuális mondás: a kapitalizmusnak farkastörvényei vannak, de nekünk egyelőre még csak farkasaink vannak. Fellépésem a gyorskölcsönzés elharapódzó gyakorlata ellen nem jogi természetű, mert a bankok természetesen tiszteletben tartják az érvényes jogszabályokat, amelyeken ráadásul mindig lehet kiskapukat találni. Inkább a morális kétségeimet fogalmazom meg, és sürgetem, hogy nálunk is vezessék be a magáncsőd jogintézményét. Nincs rendjén, hogy az elsőrendű jogászi héttérrel rendelkező bankok egyenlő félként szerződnek kiszolgáltatott, a törvényeket és a jogszabályokat nem ismerő magánszemélyekkel. Csak áttekinthető, világosan elmagyarázott, transzparens szerződést lenne szabad aláíratni a kölcsönfelvevőkkel, úgy, hogy előzőleg elmagyarázzák nekik a szerződéskötés esetleges következményeit.

hvg.hu.: Nem lehetne adósvédő intézményeket létrehozni?

Sz. M.: Sajnos, a magyar bankok, amelyek a kölcsönök kihelyezésével hatalmas profitra tesznek szert, nem áldoznak arra, hogy a legkiszolgáltatottabb adósokat védő intézményeket hozzanak létre. Ismeretes, hogy azok a lakások, amelyeket a ki nem fizetett kölcsönök fejében árverésre bocsátanak, gyakran a becsérték feléért kelnek el a piacon, és itt tág tere nyílik az összejátszásnak. Végül a hitelező nem jut a pénzéhez, de az adós elveszíti az ingatlanát, és az egzisztenciáját. Válságos helyzetben az emberek, akiknek már van egy komoly lakáshitelük, gyakran felvesznek egy kisebb hitelt utazásra, vagy karácsony előtt, az ajándékokra. És mert esetleg ez utóbbit nem tudják fizetni, az egész tartozás végrehajtásra kerül. Itt differenciálni kellene a bankoknak a nagyobb, hosszú távú, és a kisebb, esetleg felelőtlenül felvett hitelek között. A jelenlegi hitelezési gyakorlatról szóló jelentésünket elküldtük a Pénzügyminisztériumnak, a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyeletének (PSZÁF), a fogyasztóvédelmi hatóságnak és a Bankszövetségnek. E szervezetek dolga lenne, hogy jeleket adjanak a gazdaság szereplői, így a kereskedelmi bankok felé, hogy módosítsanak a gyakorlatukon. Sajnos, a magánuzsorát ezekkel az eszközökkel sem lehet felszámolni.

hvg.hu: Milyen válasz érkezett a Pénzügyminisztériumtól és a többi intézménytől a megkeresésére?

Sz. M.: Eddig a PSZÁF egyik vezető tisztségviselője hívott fel, és próbált telefonon kioktatni arról, hogy nem úgy van ám az, ahogy mi mondjuk. Azt feleltem erre, hogy szívesen találkoznék vele a munkatársaim társaságában, és bizonyítom, hogy nekünk van igazunk. Úgy vélem, a PSZÁF nem használja ki igazán azt a jogkörét, amivel a törvények felruházták. Ennek alapvető oka, hogy a PSZÁF a bankoktól függ, az ő profitjuk egy részéből tartják fenn. Azt hiszem, az így nem jó, mint ahogy az sem, hogy a PSZÁF és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság feladatai nem különülnek el világosan, és az egyik szervezet a másikra mutogat. Nagy hiányosság továbbá, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot pénzügyi területen nem lehet értelmezni, azaz a tisztességes hasznot nem lehet elkülöníteni a tisztességtelentől, pedig erre már Arisztotelész is világos definíciót adott.

hvg.hu.: Ön szerint a lakásprivatizáció is túlságosan elsietett volt?

Sz. M.: Valóban. A lakosság jelentős részét meg kellett volna hagyni a szociális bérlakásokban, mondjuk úgy, mint Csehországban. Ami lehetőséget nyújtott volna arra is, hogy az anyagi lehetőségeik alakulása szerint kisebbre cseréljék, és szükség szerint fokozatot váltsanak. A jelenlegi viszonyok lehetővé teszik, hogy kiszorítsák a városok legfrekventáltabb területeiről a lakosság egyes csoportjait, különösen az időseket, akik a nyugdíjukból egyre kevésbé tudnak megélni, megtakarításaik pedig nincsenek. A városmagok rekonstrukciója során ugyanúgy, mint az Egyesült Államokban, a tőkeerős befektetők megszabadulnak leggyengébb csoportoktól, amelyeknek a sorsa a legkevésbé sem érdekli őket. De a politika nem nyugodhat bele abba, hogy nagy csoportok földönfutóvá válnak. Míg a rendszerváltás előtt a szabadságjogok sérültek Magyarországon, utána a szociális jogok sérülnek, érvényesítésük egyre nehezebbé vált. Az 1990 utáni nagyszabású lakásprivatizáció mind az ingatlanvagyon, mind az emberi tőke vonatkozásában olyan súlyos következményekkel járt, amelynek a valódi dimenziói csak most kezdenek kirajzolódni.

Pelle János