Lengyel válaszlevele Hodosánnak

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Tegnap Hodosán Róza, a demokratikus ellenzék egykori tagja fűzött kritikai megjegyzéseket Lengyel László Geremek-nekrológjához. Ma a közgazdász-politológus pontosítja vasárnapi írását, és ad igazat kritikusának.

Drága Rozi!

Nagyon sajnálom, hogy Geremekről, és azon belül a magyar ellenzékiekről is megemlékező írásom pontatlan és félreérthető volt. Mentségemre szóljon, hogy távol Budapesttől, a halálhír első döbbenetében írtam. Dehogy akartam kicsinyíteni a magyar ellenzékiek példamutató viselkedését Geremek bátorságának fölidézésével. De ma, amikor százezrek naponta döntik meg a Kádár-rendszert, és naponta születnek a kommunista üldöztetés áldozatai, meg akartam emlékezni a lengyel Geremek mellett a valódi magyar ellenzékiekről, akik említetlenek maradnak.

Bánt és elszomorít, hogy azok az ellenzékiek, akikre tisztelettel néztem mindig, többnyire keserűen és a társadalom által kevéssé elismerten éltek és haltak az elmúlt húsz évben. Igen, én is szívesebben emlékeznék élőkre, mint holtakra. Én is szívesebben ülnék Vásárhelyiék teraszán, beszélgetnék Tardos Marcival, vinném haza kocsimon Bence Gyurit. De csak temetéseken látom együtt a volt ellenzékieket – bizonyosan az én hibám. Azért tartok szemináriumot a demokratikus ellenzékről az egyetemen, és azért könyörgök valamennyi volt ellenzékinek, hogy írja meg emlékeit, mert nem szeretném, ha elveszne, hallgatásba vagy hazugságba csúszna az ellenzéki világ is, ahogy ez megtörtént múltunk szinte valamennyi fontos eseményével.

Közelről láttalak titeket, fel tudom mérni, hogy min mentetek keresztül. Szeretném, ha elnyernétek mindent az élettől, amit érdemes elnyerni. Szeretném, ha tisztességesebben emlékeznénk 1989-re és az oda vezető útra, mint 1956-ra. Szeretném, ha legalább mi nem okoznánk egymásnak bánatot: "s még jó, ha az ember haragja / nem az embert magát harapja, / hanem valaki mást, / dudás a fuvolást, / én téged és engemet te, / mert mi lenne, mi történhetne, / ha mindig magunkba marna / az értelem iszonyú karma".

Barátsággal üdvözöl:

Lengyel László