Tetszett a cikk?

Nem azért bukott el zsinórban ötször a jobboldal, mer a túlsó térfélen olyan vérprofi várospolitikai futballt űztek. Hanem mert nem tudott „fővárosiul” beszélni - véli Papp László Tamás publicista.

Tarlós István neve rést nyitott az utolsó kormánypárti (illetve SZDSZ-es) bástyán. A Fidesz egykori (s
valószínűleg jövőbeni) főpolgármester-jelöltjének támogatottsága a budapestiek körében duplája a Demszky Gábor bázisának. A jelenlegi városvezető össznépességi szinten 17, 2 százalékon van, míg jobbos riválisának népszerűsége 30,7 - áll a KÓD Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet felmérésében. Még rosszabb a helyzet a biztos szavazótáboroknál. Itt az ellenzék városházi frakcióvezetője 45-ön áll, míg Demszky csak 20-ra hitelesített. Ha a pillanatnyi eredmény trenddé szilárdul, bekövetkezhet, amire nem volt példa a rendszerváltás után: jobboldali vezetésű főváros. Ugyanis azon választáspolitológiai determináció, mely jövőre húszéves balliberális közgyűlési többséget garantált, gyengülni látszik. Ha azonban mellétesszük, hogy nemcsak Budapest lakosságának hangulata változott, de a jobboldal is, akkor nem is paradigmaváltásról, „csupán” átrendeződésről beszélhetünk.  

© hvg.hu
1989-90 után a demokratizálódás egy háromosztatú mezőt generált Budapest politikai térképén. A budai kerületek lakóinak többsége hagyományosan konzervatív irányítású önkormányzatra voksolt. Ezzel szemben állt a pesti belváros liberális orientációja. Harmadik szegmensként jelentkezett a peremvárosi gyárnegyedek és lakótelepek baloldali választórétege. A társadalmi rétegződéselmélet iskolapéldájaként csapódtak ki Budapesten a történelmileg kódolt szavazói magatartások. Budán a nagyarisztokrácia, az urbanizálódott keresztény dzsentri (és a részben szintén elvárosiasodó jómódú parasztság), vagyis az őshonos közép-és felsőosztály hódított teret. Míg a Duna túlpartján a XVIII-XIX. századra gyökeret eresztő zsidó és sváb eredetű nagy-és középpolgárság. Továbbá a szabados, bohém művészértelmiség. A polgárosodás tőkefelhalmozásának folyományaként jöttek létre Csepel, Kőbánya, Angyalföld, Újpest iparóriásai. Polgárság és munkásság a társadalmi ranglétra különböző grádicsain voltak. De egyaránt a modernitást képviselték a nemesi-paraszti származású tradícióval szemben. És – szemben a vidék, pl. az alföldi mezővárosok parasztpolgárságával – itt az européer, nyugatos társadalomkép elsöprő fölényben volt. Trianon után pedig, amikor olyan nyüzsgőn vibráló, kozmopolita, többnemzetiségű városok, mint Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár elvesztek, Budapest nyomasztóan egyedül maradt a sokszínű, világvárosi kedélyességével. Mely csak fokozódott, amikor 1944-45 folyamán a vidéki zsidóságot szinte teljesen kiirtották, míg pesti hitsorsosaik jelentős hányada megúszta a deportálást. (Nem beszélve a vidéken települési és tájegységi tömbben élő svábság kitelepítéséről.) Így az ország a II. világháború után jórészt kulturálisan homogenizálódott. Budapest viszont ilyen dimenzióban többszólamú maradt. A rendszerváltás utáni relatíve tömeges – és oroszlánrészét illetően a fővárost érintő - migráció után nem túlzás multikulturális metropoliszról beszélni.
A cikk folytatása (Oldaltörés)

Nem véletlenül emlegette Horthy bűnös városként az ország székhelyét. 1919-20-ban a lovastengerész egy tradicionalista-tekintélyuralmi rezsim alapjait rakta le. A pesti átlagpolgárnak viszont sok minden sajátja, de a túllihegett tekintélytisztelet nincs ezek között. A cinikus fővárosi vicc-és kabaréfolklór gúnyt űzött minden rendszerből, Budapest lakossága kevésbé konformista és vallásos, mint az ország többi része. Bármennyire is szerette volna, ezen a negyedszázados „keresztény-nemzeti” éra sem tudott változtatni. Ahogy a kommunista diktatúra gépezete is rosszabb hatásfokkal működött itt, mint „lentebb”. Településszociológiai közhely, hogy minél kisebb lélekszámú az emberi lakóközösség, annál nagyobbak az elnyomás lehetőségei. Falvak és kisvárosok munkás-és parasztkáder tanácselnökei élet-halál urai voltak, de a megyéket, megyeszékhelyeket is tartományúri hatalommal bíró pártbasák kormányozták. Egy milliós világvárost azonban nem lehet ilyen primitív, feudális rendszerben kormányozni. Látótávolságban volt a központ, ahová fellebbezni lehetett a helyi apparátus önkényeskedéseivel szemben. A tömegben könnyebben el lehetett bújni, s mivel a kritikus értelmiség sűrűsége itt volt a legnagyobb, az egyéni különcködést, az individualista vadhajtásokat a hatalom kénytelen volt jobban tolerálni, mint a „provinciákban.” Olyan dolgokat, melyek büntetése a Pap János uralta Veszprémben, a Komócsin Mihály irányította Csongrádban „fővesztés” volt, Budapesten megúsztak dorgálással.

Ilyen társadalomtörténeti okai vannak, hogy Budapestet - kezdetben egyedül, majd szövetségben a posztkádári baloldallal – lassan két évtizede liberális politikus vezeti. Lehetett a balliberális vezetés akármilyen korrupt, inkompetens, túlbürokratizált, ha arra került a sor, a pesti választópolgárság (és „a vele szövetséges külvárosi munkásosztály”) a jobboldali főpolgármester-jelöltek ellenében Demszkyre voksolt. A szocik is hiába próbálkoztak önálló várospolitikus indításával. Bázisuk következetesen átszavazott az egykori szamizdatosra. Utóbbi sikerének titka aligha a lenyűgöző városvezetési fegyvertényeiben rejlik. Ilyenből túl sokat még a tősgyökeres pestiek se igen tudnak mondani. Hanem a fővárosi néplélek pontos ismeretében. Mely elcsábításának alapfeltétele, hogy „nem kell modernül cselekedni, de feltétlenül modernnek kell látszani.” A főpolgármester Budapestje a valóságban nem lett olyan, melyben igazán jó élni, de stílusában, kampánystratégiájában pompásan ráérzett, a választók milyen Budapestet szeretnének. Nyitott, sokszínű, kavalkádszerű, fiatalos metropoliszt. Ehhez képes a jobboldal premodern, nemzetieskedő, valláserkölcsi iskolamester képét öltötte. A magyar vidék bizonyos tájain – ahol a szolgabíró, a főipán és a párttitkár régebben is csak ideológiai árnyalatokban különbözött, mentalitásban alig – ez még be is jött. Mert a Fidesz – amely urbánus, provokatívan avantgárd generációs rétegpártnak indult – mindent bevetett, hogy megöregedjen és elvidékiesedjen. Ezzel megnyerte az országot – de elvesztette Budapestet. Kormánypártként nem is tett semmit, hogy visszanyerje, sőt. A 4-es metró felfüggesztésével, a Nemzeti Színház időrabló áthelyezésével tovább erodálta ottani pozícióit. Aztán 2002-ben – mikor fej-fej mentén a kettészakadt ország politikai részeinek versenyében Budapest lett a döntőbíró mérlegnyelv – rádöbbent, hogy a főváros nélkül ország sincs.

Nem azért bukott el zsinórban ötször a jobboldal, mer a túlsó térfélen olyan vérprofi várospolitikai futballt űztek. Hanem mert nem tudott „fővárosiul” beszélni. Tarlós önkormányzat-irányításilag, szakmai dimenzióban bizonyára jobb, mint Demszky. (Illetve aligha rosszabb nála). Ámde hiába ez, amennyiben kulturálisan nem tud budapestivé válni. A jobboldal időközben sokat vesztett a „bűnös várost” téríteni akaró misszionárius dühéből. Ennyiben tanult a fiaskósorozatból. Tarlós pragmatikus szakpolitikai bírálaton és a Budapesten de jure, a kormányban de facto létező koalíció népszerűtlenségén építette fel imponáló részsikerét. De 2010-ben előbbi önmagában kevés lesz, utóbbit pedig a nagyon sanszos 2010-es parlamenti Fidesz-győzelem veszi le nagyobbrészt a napirendről. Ha Demszky-stábnak – mivel az SZDSZ nem akar az országos politikai térkép után a fővárosiról is eltűnni, muszáj őt rádumálni az indulásra – sikerül beleugratni az ilyesmire hajlamos Tarlóst a Sziget, a melegfelvonulás, valamely provokatív művészeti rendezvény vagy az „erkölcstelen fiatalok” elleni kultúrharcos rohamba, Mikola szinglifóbiájának önkormányzati kiterjesztésébe, akkor nyert ügyük van. Budapest őt (vagy hiánya esetén egy liberálkompatiblis MSZP-jelöltet) emeli pajzsra. Ugyanis a politikai közhangulat hullámzása alatt belénk ivódott kulturális minták sziklái húzódnak. Tarlós azzal biztosíthatja be vezető helyét, amennyiben eleszi Demszky kenyerét, kifogja a szelet vitorláiból. Utána pedig nemcsak beszél a modern világvárosról, de tesz is azért. Fehér ló helyett tarka magyar paripán lehet bevenni a fővárost.

Papp László Tamás

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!