Más baj nincs, csak éppen másképp látják a közös múltat, és másként képzelik a párt jövőjét.

A múlt hét érdekes fejleménye, hogy valószínűleg, megelégelve Gyurcsány Ferenc túltengő, önfejű aktivitását, összeállt a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés és a Hiller István elnökölte Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform, és az MSZP november 27-re meghirdetett kormányellenes demonstrációjára készülve, közös nyilatkozatban tettek hitet a párt hivatalos vonala mellett. Valamint –  anélkül, hogy a nevet említenének – Gyurcsány Ferenc és új platformja, a Demokratikus Koalíció politikai elképzelésével szemben.

Gyurcsány a szónoki emelvényen

Túry Gergely

A nyilatkozat legalább három lényeges kérdésben ellenpontozza Gyurcsányék nézeteit.

Egyfelől azt mondják, „a Fidesz-világ alternatívájának megteremtéséhez „demokratikus, köztársaságpárti értékekre épülő, széles társadalmi együttműködésen keresztül vezet az út. És ebben a társadalmi koalícióban az MSZP akkor tud együttműködést szervező pártként fellépni, ha baloldali néppártként határozza meg önmagát, de nyitott a lehetséges más baloldali, liberális, konzervatív demokrata társadalmi és politikai partnerek felé is. Ezeket azonban nem egyszerűen integrálnia kell a Szocialista Pártnak, hanem egy részük számára képviseletet, más részük számára pedig vonzó politikával, tiszteletreméltó, feddhetetlen vezetéssel politikai együttműködési terepet kell felkínálnia.”

Vagyis ők a többi baloldali, liberális, konzervatív demokrata erővel inkább szervezetek közötti együttműködést szeretnének. És valószínűleg nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy a szervező szerepre csak egy „tiszteletreméltó, feddhetetlen” vezetésű alakulat alkalmas. Ellentétben Gyurcsány Ferenccel, aki szélekre zárt, középre nyitott balközép párttá építené át az MSZP-t, ám olyan alakulattá, amely a liberális és a konzervatív demokratákat is a soraiba várja. A 89-es közös nevező védelmét kínálva fel nekik. Tehát egyetlen közös szervezettel számol. És úgy tetszik, meg sem legyinti a kétség, hogy nincs minden rendben az ő alkalmasságával a szervező szerepre vállalkozó alakulat élén.

Azt mondja továbbá a nyilatkozat: „Mindenkire szükség van, de nem vezérként, hanem csapatjátékosként… Az MSZP nem a Fidesz baloldali tükörképe. Így nem az 'egy a tábor egy a zászló' elven alakítja kapcsolatait társadalmi partnereivel, és belső életében sem enged a vezérkultusznak, helyette a különböző irányzatoknak és véleményeknek kell teret kapniuk, s az összerendezést a kohézió és egység megteremtésére képes kollektív vezetésre kell bíznia.”

Vagyis a nyilatkozók mintha azt sugallnák, hogy Gyurcsány Ferenc nem akar beilleszkedni a csapatba, újra a párton belüli hatalomátvételen jár az esze, és a Fidesz mintájára a belső irányzatokat, véleményeket nem tűrő, vezérelvű párttá szeretné átszervezni az MSZP-t. Amit ők határozottan, és elvi alapon is elleneznek.

És harmadszor, valami olyasmit érzékeltet a nyilatkozat, hogy a gyurcsányi irányzat valójában feláldozná a baloldaliságot a piacelvűség oltárán. Hiszen úgy fogalmaznak benne: „Ma a szabadság és a szolidaritás egységét két veszély is megbontaná. Egyrészt a kormánypolitika saját érdekei mentén önkényesen korlátozza a piac versenyszabadságát, belenyúl a tulajdonba, másrészt mások (különösen a válság előtt) már lemondtak a piaci működés bármilyen korrekciójáról, az igazságosság érdekében való szabályozásáról, kontrolljáról.”

Lefordítva, e felfogás szerint Gyurcsány Ferencnek nyilván azért kellett elbúcsúznia egykor a miniszterelnöki széktől, mert a piaci szabadság és a társadalmi szolidaritás addig érvényesült harmóniáját feladva, a korlátlan piaci szabadság mellé állt. Lemondva a piacnak a szolidaritás jegyében, az igazságosság érdekében való szabályozásáról, ellenőrzéséről. És most ismét ezt az egyszer már megbukott politikát kínálja a pártnak. Ellentétben a szerzőkkel, illetve a mai többségi álláspont képviselőivel, akik – ha jól értem -, a kétfrontos harc szellemében az önkényes piackorlátozó Orbán és a piaci szabadságot abszolutizáló Gyurcsány politikája közé pozícionálnák az MSZP-t.

Hogy mennyire kilátástalan e két irányzat tartós együttélése a pártban, azt kiválóan szemlélteti a 168 Óra múlt heti számának két egymás mellett hozott interjúja is, a volt pártelnök Gyurcsány Ferencé és a mai elnökhelyettesé, Balogh Andrásé. Épp azáltal, hogy miközben mindketten őszintén óvják az egységet, teljesen nyilvánvaló, hogy lényegileg más pártról beszélnek. És a megragadni kívánt esélyt okkal féltik épp a másik által képviselt irányzat törekvéseitől.

Azt mondja Balogh András, nem jó, ha a párt tagjai egymást marják, egy ilyen harcból az MSZP csak vesztesen kerülhet ki. Ő integrálni akar, a párt és a baloldal egységének megteremtésére törekszik. De radikális megújulásra van szükség, a múlttal való szakításra. A küldöttek erre szavaztak a legutóbbi kongresszuson, és ennek személyi következményei is vannak.

A kérdésre, hogy mire gondol, azzal válaszol az újságírónak: „A volt pártelnök személye azt szimbolizálja, hogy az ország és a baloldal lehetetlen helyzetbe került. Ha változtatni akarunk, hátrább kell lépniük azoknak, akik a korábbi évek rossz politikáját képviselték. Az emberek még nem felejtették el azokat a kormányzati lépéseket, amelyek keserűséget okoztak nekik: a halva született reformokat, a pénzkidobást, a kiterjedt korrupciót.”

Ő szeretné, mondja, ha Gyurcsány Ferenc és a kezdeményezésében részt vevők megtalálnák a helyüket az MSZP-ben, de „a közvélemény most két szocialista pártot lát”. Gyurcsány az MSZP-t más stílusú, más orientációjú párttá akarja szervezni, ezt azonban a többség nem fogadja el. Márpedig a többségi döntéseket be kell tartani.

Gyurcsány Ferenc a vele készült interjúban váltig hangsúlyozza, nem célja, nem érdeke, hogy visszatérjen ugyanabba a pozícióba, az MSZP élére. És bár barátai többsége már tavaly tavasztól, a lemondása napjától győzködte, hogy szervezzen új pártot, ő hűsége okán is, ésszerű megfontolásból is – hiszen a szurkolók buzdítása kevés egy új párt létrehozásához –, és ugye „a baloldal aktív politikai szerepvállalói még ma is az MSZP-ben és körülötte vannak”, tehát mindezek folytán ő még ma is az MSZP-ben, persze egy megújuló MSZP-ben gondolkodik. És szó sincs arról, hogy ők a Demokratikus Koalíció Platformmal el akarnák foglalni a pártot. Azt szeretnék, hogy „a kezdeményezője, motorja, mintája legyen” a párt átalakulásnak.

Szóval kitartóan bizonygatja, hogy ő ma is kompromisszumot, együttműködést akar, az utolsó utáni percig azért küzd, „hogy az MSZP egyben maradjon”.

Miközben a napnál is világosabb, hogy a két irányzatot a dolog belső logikája és dinamikája lépésről lépésre, de folyamatosan távolítja egymástól. És egyre közelebb viszi a kenyértöréshez. Erre utal a közös múlt újraértelmezése, amelyet ma szükségképpen egymás ellenében végeznek el. És erre utal a kétféle célképzet, a kétféle párteszmény, a baloldali néppárt és a balközép ernyőpárt szellemi arculatának és szervezeti karakterének összebékíthetetlensége is.

A Magyar Narancs bennfentes információkra építő elemzése szerint az MSZP elnökségében már október végén komolyan fontolgatták, hogy fegyelmi eljárást indítanak Gyurcsánnyal szemben, amikor a kérésük ellenére nem állt el tőle, hogy beszédet mondjon a Charta tüntetésén. Állítólag ma már azon tanakodnak, hogyan lehetne kiszervezni alóla a Táncsics Alapítványt. Amelynek a kuratóriumi elnökségét mintegy kárpótlásul kapta meg a miniszterelnöki és a pártelnöki posztról való lemondása után.

Vagyis szaporodó jelek utalnak arra, hogy alighanem a többségi irányzat képviselői veszítik el hamarabb a türelmüket. Lehet persze bízni Gyurcsány Ferenc kiszámíthatatlanságában is. De az idő inkább a mai többségi irányzat képviselőit sürgeti. Hiszen ma még az övék a kongresszusi felhatalmazás, hogy irányt szabjanak a pártnak.