Halló, Isaak Yeffet! „A vallatott magyar utazók életét védjük”

Zentai Péter: Mindenekelőtt megkérdem öntől, az egykori fő hírszerzőtől: fel tudja fogni, hogy szisztematikusan, huzamos időn át kiszivárogtatták a világ első számú országa, az Egyesült Államok külügyminisztériumának legtitkosabb dokumentumait?

Isaak Yeffet: Egyetlen – hírszerzői tapasztalaton nyugvó – megjegyzésem van az ilyen ügyekhez: a látszat és a valóság legtöbbször nem fedi egymást.

Z.P.: Azt akarja mondani, hogy esetleg „az ellenség megtévesztése” céljából történt az egész? Szerintem az, amit  most mond, az összeesküvés-elmélet gyártókat erősíti, például azokat, akik szerint éppenséggel az izraeli titkosszolgálat állhatott a szeptember 11-i merényletek mögött.

I.Y.: Szívesen folytatom ezt a beszélgetést, de azért előtte nagyon határozottan tisztázzunk valamit: Izrael és egyetlen intézménye sem játszik sosem – érti: sosem! – ártatlan emberek életével. Nincs még egy ország a Földön, amelynek – a népességszámhoz viszonyítva – annyi egyszerű, többségében fiatal, sőt gyerek polgára esett volna célzottan ellenük végrehajtott terrorcselekmények áldozatává, mint Izraelnek.

Isaac Yeffet

AP

A WikiLeaks-ügy kapcsán semmi mást nem kívántam üzenni, mint hogy az amerikaiakról nem kell feltételezni, hogy hülyék.

Z.P.: Szó sincs róla. Bár – olvasom – ön mégis keményen bírálja az amerikaiakat, amiért mindig csak „utólag okosak”, mindig csak reagálnak – például a már megtörtént terrorakciókra – ahelyett, hogy  megelőznék a várható drámákat. Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy nem tartja jónak a hírszerzésüket.

I.Y.: Én csupán azt állítom, hogy az Egyesült Államok és őt követve az egész nyugati világ túlkölti magát, például a repülőtéri biztonsági technológiák fejlesztésére túl sokat áldoz. Ugyanis hiába válnak egyre rafináltabbakká a személyi és csomagátvilágítási berendezések. Néhány héttel ezelőtt a Jemenből, a Dél-Afrikából feladott csomagokba rejtett robbanószerek mégis feljuthattak az Európába és Amerikába tartó gépekre. Újra és újra bebizonyosodik, hogy a legfejlettebb, a legdrágább utasvédelmi technológiára mindig van még fejlettebb válaszuk a terroristáknak.

Z.P.: Azt akarja mondani, hogy ablakon kidobott pénz az a nyolcmilliárd dollár, amit csak az Egyesült Államok kormánya egyetlen esztendőben kíván fordítani a repülés biztonságra?

I.Y.: Természetesen nem kidobott pénz, csupán nem hatékonyan hasznosul. Amerika a technológiák mindenhatóságának mámorában él, ráadásul történelme során mindig csak utólag vonja le a tanulságokat: szeptember 11-ének kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy fegyveres, szakképzett légimarsallokat utaztassanak a gépek fedélzetén. Sajnos az európai országok – köztük Magyarország – még mindig nem ismerte fel a légimarsall-szisztéma jelentőségét, elrettentő erejét.

Z.P.: Álljunk meg egy pillanatra! Ön tehát elégedetlen velünk is?

I.Y.: Ugye nem gondolja komolyan, hogy önnel fogom megtárgyalni ezt a kérdést? Maradjunk annyiban, hogy minden közép-európai légitársaságot és repülőteret közvetlen közelről tanulmányoztam – Ferihegyet is –, újra és újra visszajárok, és legalább annyira elégedetlen vagyok velük, mint az amerikaiakkal.

Z.P.: Mellesleg nálunk egyáltalán nem örvendenek annak, mert sérti a szuverenitásérzetüket, hogy izraeli hivatalos biztonsági emberek dolgozhatnak a külső utastérben: magyar polgárokat „vallathatnak”. Akik utálják Izraelt, most erre is hivatkozhatnak.

I.Y.: Erre én azt felelem, hogy ez a procedúra éppenséggel a „vallatott” magyar polgárok életének védelmét szolgálja. Másrészt: ha az emberélet és Izrael remélt népszerűsége között kell választani, akkor nem is kérdéses, hogy miként döntünk. Azt a kérdést feszegetném inkább az ön helyében, hogy miért éppenséggel az El-Al a világ legbiztonságosabb légitársasága.

Z.P.: Akartam is már kérdezni: miért?

I.Y.: Éppen azért, ami miatt nem szeretnek bennünket a repülőtereken: hogy ifjú pszichozsaruk ezreit képezzük ki évente, hogy őket tettük a terrorizmus elleni háború élharcosaivá. Az ő feladatuk minden egyes Izraelbe utazni szándékozó külföldi és izraeli állampolgár célzott kikérdezése. Tudjuk, nemcsak az Izraelbe belépni szándékozók, hanem a világban szerteszét utazók 99,9 százaléka tisztességes ember, jól akarja érezni magát, megy a dolgára, de Izrael megtanulta történelméből, hogy életbevágó annak a maradék egy tized százaléknak a kiszűrése. Ez a hányad mindenre elszánt: többre értékeli a halált az életnél. Abszurdum a vele vívott egész harc, mert miközben gyűlöli a nyugati világot, annak technologizáltságát, mindig egy lépéssel előrébb tart – éppenséggel – a nyugati biztonsági technológiák fejlesztésében. Költhetnek bármennyi pénzt is a nyugati kormányok a technológiai alapú hadviselésre a terrorizmussal szemben, újra és újra bebizonyosodik, ez a küzdelem, ha nem is teljesen, de azért – valljuk be – kilátástalan.

Z.P.: Szóval a pszichológiai hadviselés a megoldás?

I.Y.: Ez túl erős szó. Azt szorgalmazom, hogy minden légitársaság, a világ összes repülőtere helyezze át a biztonsági erőfeszítéseket az utasok „profilírozására”. Kevesebb pénzt költsenek a technológiákra, többet a biztonsági emberek képzésére, pszichológiai oktatására, hogy már a repülőtéri előcsarnokokból ne juthasson be a belső terekbe rossz szándékkal senki sem. Ezt mi megoldottuk, az egyénre szabott utaskérdező technikánkkal. Ezt a tudásunkat bármely légitársasággal készek vagyunk megosztani.

Z.P.: Nem megy az emberek agyára, ha jól megérdemelt szabadságuk megkezdését megelőzően  fárasztó, idegölően ismételt vagy éppen beugratós kérdésekkel ostorozzák őket?

I.Y.: Ebben végképpen nincs igaza. A tisztességes utazó két-három perc alatt végez, és már indulhat is a géphez. Ezzel szemben a test-szkennelések legvadabb és tényleg vérlázító módszerei, az átvilágítás, az embert próbáló sorbanállások a motozások előtt – nos, ezek készítik ki igazán az utazót. Higgyen nekem, pszichológus is vagyok.