hvg.hu: Mi a gondja a kormány felsőoktatási törvénytervezetével?

Magyar Bálint: Az, hogy ellentmond a nemzetközi trendeknek, beleértve az európai uniós (EU) ajánlásokat. A rendszerváltást követően ugrásszerűen megnőtt a felsőoktatásban részt vevők száma. Az érvényesülés egyik legfőbb zálogának számított a diploma, mert Európában még mindig Magyarországon a legnagyobb az érettségivel, illetve diplomával elérhető bérek közötti különbség. Eközben a diplomás vagy diplomás pályakezdő munkanélküliség még a válság időszakában sem haladta meg az EU átlagot. Az 1990-es években – a korábbi feltorlódás miatt – a felsőoktatásból korábban kiszorult korosztályok is igyekeztek diplomához jutni, de ez a hullám 2000 után lassan lecsillapodott. A korábban 100 ezerről 400 ezer főre duzzadt hallgatói létszám várhatóan csökken, a feltorlódás megszűnése és a demográfiai apály miatt.

epa.oszk.hu

Ezzel együtt sem indokolt a felsőoktatásban tanulók létszámát 300 000 alá szorítani. Az első Fidesz kormány által bevezetett normatív finanszírozási rendszer nyíltan azzal a céllal került bevezetésre, hogy növelje a hallgatói létszámot. Azóta azonban azoknak a felvett hallgatóknak a száma, akik állami támogatásban részesülnek, évi 62 ezerről 55 ezerre csökkent (2009). Sőt, a két éves felsőfokú szakképzést nem számítva, számuk kevesebb, mint 45 ezer. Az államilag támogatott helyek ennél nagyobb szűkítése káros, elveszi az érettségiző generáció esélyeit, árt Magyarország versenyképességének és a gazdaságnak.

hvg.hu: Ön erőteljesen bírálja, hogy a  felvételihez két emelt szintű érettségi vizsgát írjanak elő. Miért? 

M.B.: Az úgynevezett elit szakokra történő bejutás már most is szinte lehetetlen emelt szintű érettségi vizsga nélkül. Az alsó felvételi ponthatárt először a Fidesz kormány csökkentette 72-ről 60 pontra, majd 2002-től történt meg annak visszaállítása az eredeti szintre, amely az új érettségi pontszámításban 160 pontnak felelt meg. Ez 2010-től emelkedett 200 pontra. Ez emelkedik tovább 2012-től 240 pontra, melyet magam is szorgalmaztam. Ám a két emelt szintű érettségi megkövetelése azt eredményezheti, hogy a hátrányosabb társadalmi csoportokból még nehezebben jutnak be hallgatók a felsőoktatásba. Hasonló eredménnyel járhat a halmozottan hátrányos helyzetűeknek nyújtott kedvezmény megszüntetése, mellyel eddig is csak évente néhány száz diák tudott élni. Az emeltszintű érettségi központi előírása nem feltétlenül jelenti a tudás bővítését. Ennek megkövetelését az intézményekre, és még csak nem is a szakcsoportok képviselőire kellene bízni. Hiszen ez erősítheti az egyetemek közti versenyt.

hvg.hu: Van alternatív megoldás?

M.B.: Igen, az emelt szintű érettségi letételét ösztönözhetné az érte járó plusz pontok számának növelése. Ezt már az előző kormány részben megtette, (40-ről 80-ra), amelyet tovább lehetne emelni, akár 100-120 pontig. Így a kiemelkedő szakokra és intézményekbe történő bejutás kvázi feltételévé válna az emelt szintű érettségi, miközben a gyakorlatiasabb alapképzés esetében ez nem jelenik meg igényként. Ha a felvételizők számára világos, hogy a jobb helyekre csak a többletpontokkal erőteljesebben honorált, emelt szintű érettségivel lehet bejutni, akkor azt jóval nagyobb számban választanák. Ez az intézmények adminisztratív besorolása helyett piaci verseny alapú diverzifikálást jelentene. Ha az egyetemi felvétel feltétele lenne a két tárgyból kötelező emelt szintű érettségi – figyelembe véve a kötelező érettségi tárgyak számának növelési szándékát is –, ez teljesíthetetlen terhet róna a diákok jelentő részére, Ezt csak akkor lehetne kötelezővé tenni – ha egyáltalán – ha a diákok az utolsó 2 évben a szokásos 10-12 tárgy helyett csak érettségi- és vizsgatárgyakat tanulnának egy 6+4+2-es pedagógiai ciklusban.

hvg.hu: A törvénytervezet szerint az államilag támogatott helyeket intézményekre és szakokra lebontva, központi tervezéssel határoznák meg. Ezt miért kifogásolja? 

M.B.: A nagy szakcsoportok – mint a bölcsész, természettudományi, műszaki, gazdasági –  szerinti tervezést összekeverik az intézmények szerinti kézivezérléses lebontással. Eddig az állam, mint piaci megrendelő, versenysemleges módon pályáztatta az intézményeket a hallgatók jelentkezése alapján, ezt most felváltaná az intézményi keretleosztás politikai alkukkal terhelt rendszere. A szakcsoportoknál mélyebb bontású központi tervezés nem tudja például megjósolni, hány bölcsészre lesz szükség évek múlva. A pályamódosítás vagy az átképzés nem a felsőoktatás kudarcát jelenti, hanem az élet szerves része és elkerülhetetlen. Ezt a központi elosztás nem tudja figyelembe venni, mint ahogy évtizedre előre a gazdaság változásait vagy a munkaerő migrációját sem. 

Hosszú évek óta küzdünk azzal a problémával, hogy a természettudományos,műszaki szakokra nincs elég jelentkező, a meglévő keretszámokat is csak alacsony ponthatárok mellett tudják feltölteni. Ezen a központi elosztás sem segít, hiszen eddig sem a természettudományos-műszaki keretszámok korlátozott volta jelentette az akadályt. Inkább a közoktatásnak a természettudományokat a diákok többségével megutáltató jellegén kellene változtatni. 

A tervezet szerint a hallgatók szabad választása gátja lehet a regionális fejlődésnek. Valójában azonban a diákok tervezett központi átirányítása az, amely megakasztja a spontán intézményi integráció már előrehaladott folyamatát – Szombathely, Békéscsaba, Gyula, Szarvas után Kecskemét, Szolnok vagy éppen Nyíregyháza főiskoláinak integrálódását nagyobb egyetemekbe –, hiszen a spontán integráció legfőbb motorja a hallgatóvesztéstől való félelem. Ha a rosszul teljesítő (nem kis részt fővárosi) felvételizőket fogják vidékre irányítani, úgy a regionális értelmiségképző szerep sem valósul meg. 

hvg.hu: Ön szerint a bolognai folyamatot is veszélyezteti a tervezet. Ezt hogy érti?  

M.B.: Három ponton is aláássa a megkezdett reformot. Az osztatlan 5+1 éves tanárképzés bevezetése azt eredményezné, hogy a diáknak újra 18 évesen kellene döntenie, hogy tanári pályára lép, miközben ebben a korban még lehetetlen megítélni, hogy alkalmas-e rá. A bolognai rendszerben ezt a döntést csak a felsőfokú alapképzés három éve után kell meghoznia, és ezen a ponton és ebben az életkorban már van értelme alkalmassági vizsgának. A tervezet továbbá nem tisztázza az esetleges osztatlan tanárképzéses és a bolognai szakok viszonyát, ami könnyen vezethet zsákutcához és egy átjárhatatlan rendszerhez. A bolognai rendszer visszafordítása rontja a képzési rendszernek a munkaerőpiac igényeihez való rugalmas alkalmazkodó képességét. 

A tervezet szerint a minisztérium kijelölhet újabb képzési területeket is, ahol bevezetik az osztatlan képzést. Sőt megadná a jogot az egyes felsőoktatási intézményeknek is, hogy saját hatáskörben újra osztatlan képzéseket szervezzenek. Ez könnyen kiránthatja az egész rendszert a több ciklusú képzési rendből. Egyfelől teljes szakok esetében – az intézményi lobbizáson keresztül –beindíthatja az osztatlan képzés tömeges visszaállítását, másfelől az intézményeken belüli ambíciók miatt is a régi rendszer restaurálásának irányába vezet. Kaotikus és átláthatatlan viszonyokat teremt a felsőoktatási felvételik, bemenetek terén. A bolognai rendszer az egységes európai felsőoktatási rendszer alapszerkezete. Ennek a felrúgása a magyar felsőoktatás európai kompatibilitását számolja fel. Persze,  „Európán kívül is lehet élet.”…

hvg.hu: Mi a véleménye az elméleti és gyakorlati szakemberképzés törvényi szintű elkülönítéséről?

M.B.: A tervezet szerint az elkülönült gyakorlati és akadémiai felsőfokú alapképzésből csak az utóbbi jogosítana fel a mesterképzésre, ami a későbbi továbbtanulás, az egész életen át tartó tanulás gátja lehet. Ismét tizennyolc éves korban dőlne el, ki milyen utat jár be. Ez csak „logikus” folytatása a közoktatásban is a korai szelekciót és szegregációt erősítő kormányzati törekvéseknek. Vagyis zsákutcák keletkeznek, és még inkább sérül az esélyegyenlőség. Ez az elképzelés a duális rendszer restaurációját, a két intézmény típus teljes szétválasztását jelentené. Megakasztaná továbbá a főiskoláknak és az egyetemeknek a lassan kialakuló munkamegosztás jegyében létrejövő további spontán integrációját. Mobilitás ellenes, s egyben gátolja a külföldön tanulás lehetőségét is.

hvg.hu: A törvénytervezet szerint az intézmények finanszírozásánál 15 százalék súlyt képviselne a hallgatói létszám, tehát nem a hallgatók jelentkezésekben megnyilvánuló értékítélete határozná meg a versenyt. A minisztérium egyedi megfontolásai alapján meghatározott feladatok viszont 70 százalékos súllyal szerepelnének a finanszírozás kritériumai között. Ezzel sem ért egyet? 

M.B.: Nem, mert ennek alapján az állami finanszírozás nem minőségi versenyben dőlne el, hanem a pénzt központilag elosztanák az állami intézmények között. A hallgatókért folyó verseny megszűnését eredményezné, visszaállítaná a politikai alkut és a kijárásos rendszert. Az alapítványi és magán felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása a kifutó évfolyamok kivételével megszűnne, és csak állami megrendelés esetén lenne lehetséges. Ez a szektorsemlegesség végét jelentené, kevesebb versenytársat és a magánintézmények kizárását. Szűkítenék a magánforrás bevonására irányuló késztetést, a központi költségvetés lenne a felsőoktatás meghatározó forrása, amely nem eredményezhet mást, mint a rendszer összezsugorodását.

hvg.hu: A finanszírozásban mivel lehetne ösztönözni a minőség szerinti differenciálást?

M.B.: Ha a fejkvóta-finanszírozás összfinanszírozáson belüli, 50 százalékos mértékének megtartása mellett jelentősen növelnék a különbséget a felsőfokú alapképzés, a mesterképzés és a doktori képzés fejkvótája között.

hvg.hu: Ha ezt a megoldást tartja helyesnek, miért nem vezette be minisztersége alatt? 

M.B.: A bolognai rendszerre történő átmenetben bevezettem a differenciálást. Hiszen például ha egy bachelor hallgató képzési normatíváját 1-nek tekintjük, akkor ugyanabban a szakcsoportban master hallgatóként már 1,7-szeresét, doktoranduszként pedig már 2,5-szeresét kapja utána az intézmény. Ezt a különbséget kellett volna a későbbiekben növelni, amit az átállás finanszírozása miatt egy lépésben nem tehettünk meg. Ugyanis ez a különbségtétel tudná az egyébként helyes tömeges bachelor-képzés mellett növelni az elit jellegű master- és doktoranduszképzés anyagi bázisát.

hvg.hu: A minisztersége alatt, 2005-ben létrehozott intézményi menedzsmenteket, a gazdasági tanácsokat a törvénytervezet először meg akarta szüntetni, de állítólag rájöttek a hasznosságára, így megtartják, ám a teljes tagságot lecserélik. Miért van szükség a felsőoktatási intézményekben gazdasági tanácsra?

M.B.: Nyugaton természetes, hogy az állami egyetemek élén alapvetően nem oktatókból, hanem az üzleti világ és/vagy az állam képviselőiből álló döntéshozó vagy konzultatív testületek (Board-ok) működnek. Feladatuk elsősorban az intézményi stratégiában és gazdasági döntésekben való részvétel, miközben az egyetemi szenátus elsősorban az akadémiai döntésekért felel. Nálunk még az alkotmánybíróság által – véleményem szerint hatáskörükben indokolatlanul --, erősen megnyirbált gazdasági tanácsok is piaci kultúrát és szemléletet honosítottak meg a felsőoktatási intézményekben. Kétségbevonhatatlanul javították az intézményi gazdálkodást. Tagjai elismert szakemberek közül kerültek ki, jobbára olyanokból, akik otthonosan mozogtak a pénzügyek területén. Ennek a testületnek a további csonkítása pont azt a célt veszélyezteti, hogy az egyetemek az állami támogatáson kívül is komolyabb pénzügyi forrásokhoz juthassanak, szorosabb kapcsolatot építhessenek ki üzleti szervezetekkel és rugalmasan tudjanak reagálni a munkaerőpiac változásaira.