Hiányzott már nekünk Gréczy Zsolt és Dessewffy Tibor – nem is tudom, idáig hogyan lehettünk meg orbánista megfelelőik nélkül, mert azért az mindenki számára nyilvánvaló, hogy Szijjártó Péter nem pótolhatta őket. Ő csak egy szalagos magnó, nincs benne az a tűz, az a lelkesedés, amivel védi gazdája védhetetlen húzásait és ostorozza ellenfeleit, akik nem értik a tévedhetetlen és csinos miniszterelnök újabb és újabb, egymásnak is ellentmondó kijelentéseit és tetteit.

A nívós és folyamatos seggnyalás Paganinijeire vágytunk, és most megkaptuk, mivel a Milla tüntetése végre kiverte a biztosítékot a Mandinernél, és hogy egy csöppet meg lett rugdosva, nyomában a Konzervatóriumnál, meg a többinél. (Lehet, hogy eddig is vinnyogtak valamit Orbán farpofái közül, csak nem hallatszott el idáig, bocs.)

Mint azt lapunk megírta, a Mandiner blog Robin Masters álnevű publicistája egy vasárnap délutáni kiadós együttlétet ajánlott a tüntetés helyett a „Nem tetszik a rendszer” megmozdulás videóját fölrappelő Karsay Dorottyának. Fölhívta a figyelmét továbbá arra is, hogy őt és barátait egy dél-angliai diszkontban sem becsülnék meg mint munkaerőt, és hogy azért nyavalyognak, hogy értéktelen a diplomájuk, mert valószínűleg ők is szabad bölcsészetre mentek. A dolog apró szépséghibája, hogy az álneves szerző a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezető beosztású alkalmazottja, s mint ilyen közvetlen tapasztalatokkal alig rendelkezik a versenyszféráról.

Szóval, Karsay Dorottya kétségtelenül nő, tehát a Mandiner konzervatív szerzőjének (európai értelemben vett keresztény, jobboldali értékrend) elsőként a dugás jut róla eszébe (természetesen kizárólag gyermeknemzés céljából), de elfelejti hozzátenni, hogy utána a konyhában a helye, mert olyankor megéhezik az ember.

Nem tetszik a rendszer - Nagyítás-fotógalériánk

Túry Gergely

Mint ahogy azt a ká-európai konzervatív, modern és nem kevésbé haladó értelmiség tudja: pénz számolva, asszony verve jó, és ezzel el is érkeztünk a KIM-be, a legfontosabb minisztériumba, mert itt még miniszter is van. Azért jó például nekem, mert kormányváltás esetén nem csörög a telefonom, hogy ugyan, legyek már államtitkár, de legalább minisztériumi osztályvezető, mint az a Mandiner és a Konzervatórium jeles szerzőinél megtörtént, mivel kényes vagyok az ilyesmire, meg nincs is olyan hosszú fejem, hogy egy politikus hóna alól inhaláljam a lábszagát.

Természetesen ezekre a szénalapú életformákra is szükség van, mert Orbán Viktor képtelen bekapcsolni a számítógépét, és a kis yuppie-k elmagyarázták neki, hogy ne írja az e-mail címsorába, hogy to Rákóczi út 44., mert elmegy enélkül is a levél. Ezért aztán baromi hálás, iskoláztat, fizet, kényelmes állást – nem is értem, miért kell beszari módon álnevek mögé bújni, ha már egyszer úgyis a párt állja a költségeket. Testőrt biztosítani meg nem szükséges, elvégre csak a jobboldal nevelt ki magának ütőképes csőcseléket. Akkor viszont miért olyan nehéz elviselni, hogy a millások Karsay Dorottyát állították ki a kopasz verőemberekkel szemben.

Jaj, ez már hippizmus, attitűd, meg ilyenek.

Viszont a politikai vastagbélben tenyésző Antilenin-fiúk most jól megmondták, hogy leszarják a köztársaságot (akárcsak Orbán), miközben nem értik, hogy miért kéne félteni a demokráciát pont tőle. További megfejtendő talány, hogy ha valaki felnyalja magát egy biztos politikai állásba (munkaalapú társadalom), akkor miért nem örül, hogy képességeihez képest magasan keres, a piacon nem kell megmérettetnie magát, mert ahhoz idióta, és miért kezd újságírásba, ahelyett, hogy rakosgatná félre a pénzt. Nem az zavar, hogy közpénzen tartunk el hülyéket, csak az, hogy miért nem tudnak kussolni, miért kell nekik rendszeresen bizonyítani, hogy lenézésünk nem véletlen.