Seres László: Schmidt Mária és a baloldal biztosítékai
A kényelmetlen igazság az, hogy ha a mostani ellenzék hatalomra kerül 2014-ben, tudomásul kell vennie: nincs visszatérés a 2010 előtti gazdasági és szociálpolitikai megoldásokhoz. Nemcsak pénz nincs rá, helytelen is volna.
"Egy, az ország figyelmére számot tartó értelmiségitől elvárható lenne, hogy csak olyan dologról mondjon nyilvánosan véleményt, amelyről alapos ismeretei vannak" - tette közzé állásfoglalását az MSZOSZ, bocsánatkérésre szólítva fel Schmidt Máriát egy Mandineren közzétett publicisztikájáért. Az MSZOSZ ezenkívül formanyomtatványt juttatott el az ország összes véleményformálójának, amelyen önbevallásos alapon elnézést lehet kérni az elmúlt 22 év valamennyi, alapos ismeret nélkül megírt publicisztikájáért.
Ez utóbbi mondjuk nem igaz, de a fenti idézetből akár következhetne is. A Terror Háza főigazgatója ugyanis megint kiverte a biztosítékot, megint a baloldalon, és jól tette. Bár Reakciósnak lenni című írására liberális válasz ezidáig nem érkezett, írásának számos meglátását a szó klasszikus értelmében vett liberálisoknak (ha lennének ilyenek) kellett volna már régen megosztaniuk a nyilvánossággal.
A nagyívű (amúgy számos ellentmondással és más problémával terhes), a magyar és a nemzetközi jobb- és baloldaliságot a 20. századon végigfuttató dolgozat ugyanis lényegét tekintve egy őszödi típusú "igazságbeszéd", amely baloldali és fideszes tabukat is dönt, még akkor is, ha a most kormányzó pártot megkíméli a szembesítéstől, a felelősségre vonástól. A baloldal azonban ezidáig nem ezekre, az egyént, az államot, a piacot, a jóléti rendszereket érintő felvetésekre reagált, hanem csak egy, a munkásosztályt basztató félmondatra.
Ezt eddig olcsón megúszták.
*
Schmidt Mária, aki idővel megbékélt azzal, hogy Jones mégis visszajött, túltette magát azon is, hogy a pártlap anonim publicistája öt éve Pravda-stílusban nagytőkésezte és ante portas-ozta, most oda konkludál, hogy a kormányzó jobboldali erő egyrészt "vállalja a hagyományos baloldali, eltartott, alkalmazotti csoportok illetve a középosztályba tartozók, valamint az oda igyekezők érdekeinek képviseletét", ám ebből már csak a válság miatt sem következik az, hogy az eddigi jóléti-osztogató módon akar mindenki kedvére tenni.
A botrány abból keletkezett, hogy Schmidt "elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozókról" írt, ami nyilván nem szép, de megvolt a kontextusa, úgyhogy hangyafasznyit etikusabb lett volna, ha az MSZOSZ, az MSZP, az MSZP Munkás és Érdekképviseleti Tagozata és az LMP a szöveget legalább a bekezdés összefüggésében kezeli. Az ugyanis így hangzik:
"A 21. század kihívásaira nem lehet 20. századi válaszokat adni. Akikkel versenyezünk, sokan vannak, gyorsak, és nagyon ambiciózusak. Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal. Itt van a legtöbb teendő. Szemléletváltásra, sokkal több ambícióra és szorgalomra lesz szükségünk ahhoz, hogy lépést tarthassunk." Mondjuk a módszer biztos ismerős a jobboldalon, Gyurcsány kiszivárgott beszédét is szelektíven idézgették, csak hogy ne kelljen megérteni.
Ha most eltekintünk a magyar dolgozók csúszó leértékelésétől (sőt, a szerző szerint ő ezt nem is a magyar, hanem az európai dolgozókra értette, bár olyan nagyon nem trafált mellé) akkor meg kell állapítani: nehéz ezzel vitatkozni. A 20. század már akkor elmúlt, amikor az első nyugati befektető Kínában megépítette az első összeszerelő üzemét. Szemléletváltás kell, alkalmazkodni kell, versenyképessé kell válni, és még számos közhelyet végre bele kell vernünk önnön fejünkbe, hogy végre megtanuljunk tanulni, fennmaradni. A hazai elkényelmesedettség, egydimenzionalitás, a felelősség hárítása nyilván "történelmileg így alakult", innen ered a különböző alanyi jogon járó "igények", "vívmányok" hangoztatása is - csak éppen ez így nem folytatható.
"Az is látható, hogy az állam nem képes garantálni az egyre rövidülő munkahetet, az egyre hosszabb fizetett szabadságot és a többi ingyenes ellátást, például az ingyenes felsőoktatást, korlátlan orvosi ellátást. A demográfiai adottságok ellehetetlenítik a szociális ellátórendszerek változatlan formában való fenntartását" - írja Schmidt, ám az MSZP ehelyett azzal van elfoglalva, hogy a szerző "szidta, ócsárolta a magyar munkásokat", "a fideszes politikusok mellett a kormány tettei is a munkavállalók ellen irányulnak."
Megszólalt az ügyben az LMP is. Scheiring Gábor hosszú, személyeskedő blogbejegyzésben ("Előtört az úri szájbűz Schmidt Máriából") és külön MTI-OS nyilatkozatban szólította fel bocsánatkérésre Schmidtet. "Ismerjük jól a fideszes politikusokból időnként feltörő úri-jobboldali érzületet" - írja a képviselő, felsorolva az ismert (és részben valóban botrányos) bűnlajstromot, a cinikus Lázár-nyilatkozattól az átlagos keresetűek jövedelemcsökkenésén át a "nemzeti felső-középosztály feltőkésítéséig." Jellemző, hogy a magánnyugdíjak lenyúlása vagy a plázastop nem szerepel a bűnlajstromban, pedig az is érint pár munkavállalót, mindegy.
Mindez ellenzéki szempontból remek fogás, és ha a Fidesz két év múlva bukik, akkor a föld- és oligarchatörténetek mellett ezek miatt fog bukni. Na de. Pontosan miből finanszírozná a mostani ellenzék az eddigi, hatékonytalan, káros és mélyen immorális szociális ellátásokat? Lehet és kell is bírálni az amúgy sem valódi, rosszkor és nyugdíjlopás árán bevezetett "egykulcsos" szja-t - de milyen adórendszer jön, ha győz a baloldal? "Progesszív?" És az jó lesz, munkára, teljesítményre ösztönöz majd? Igazságos lesz? Helyes lesz?
*
Schmidt cikkének jelentős érdeme, hogy olyan fogalmakat visz be a jobboldali, Fidesz-közeli mainstream diskurzusba, mint az individualizmus, a neokonzervativizmus, a kapitalizmus, a "kisebb, de jobban működő állam" (mindez ebben a közegben máig értelmezhetetlen, hiába az ifjúkonzi disszidensek aknamunkája). Ahol viszont a szocikat basztatja a szociális ellátórendszerek fenntartásáért, a "jóléti rendszerváltásért", ott jót tett volna a cikknek, ha hozzáteszi, hogy a Fidesz ellenzékből hány lapáttal is dobott rá erre a kádári populizmusra (14. havi nyugdíj és társai), kormányon meg hány adóemeléssel hazudtolja meg választási ígéreteit.
Ám azzal együtt, hogy a fideszes gazdaságpolitikai káosz, a leplezetlen etatizmus és protekcionizmus milyen károkat okozott a gazdaságban és a társadalomban, nem állítható, hogy a Fidesz minden megtett lépése, érzékelhető szándéka káros volna. A szociális ellátások drasztikus kurtítása, a segélyezés összekötése a közmunkával, a Munka törvénykönyvének, a dolgozók elküldésének flexibilizálása egyáltalán nem ördögtől való. A három hónapig járó munkanélküli segély nyilván kevés, de Németországban is csak jó esetben egy évig (58 éves kor betöltése után két évig) folyósítják. A munka és a teljesítmény hangsúlyozása, normává tétele pedig akkor is kötelező, ha a Fidesz ezt totálisan lejáratta.
A kényelmetlen igazság az: ha a mostani ellenzék valamilyen összetételben hatalomra kerül 2014-ben, tudomásul kell vennie, hogy nemcsak az 1989-es rendszerváltás sokáig jól működő, ám végül elégtelennek bizonyult demokratikus garanciáihoz nincs visszatérés, de a 2010 előtti gazdasági és szociálpolitikai megoldásokhoz sincs. Nemcsak pénz nincs rá: helytelen is volna. A fő kérdés ezért az, milyen gazdaságélénkítő (értsd: a gazdaságot, a kapitalistákat, a középosztályt végre békén hagyó) tervekkel készül egy adott párt 2014-re.
Ha az LMP-t vesszük, Scheiring remek megoldást kínál: miután szerinte "a versenyképességi szemlélet (...) nem hogy a 21. századba, hanem a 19. századba visz bennünket vissza", tehát a versenyképességet jobb elfelejteni, a megoldást a skandináv modellben, "az egészségügybe és az oktatásba, azaz az emberbe való befektetésben, a helyi kis és közepes vállalkozások megerősítésében és a munkavállalók képviseleteivel, a szakszervezetekkel folytatott folyamatos párbeszédben", valamint "a gazdaság zöld modernizációjában" látja. Hogy mindezt pontosan miből fedeznék, teljesen lényegtelen kérdés nyilván.
Aggasztó a helyzet az egyre megkerülhetetlenebb szocialistáknál is. Mesterházy Attila már most arról beszél, hogy "véget kell vetni a megszorítások politikájának". Az egészségügyben Havas Szófia szerint mindent visszarendeznének, a fideszes államosítás helyett nem a magántőke, hanem az eddig is milyen hatékony és betegközpontú önkormányzatok kapnák vissza az intézményeket.
A szocik új, Baloldaliság, Remény, Erő című stratégiai dolgozata kizárólag a "baloldali gazdaságpolitikai üzenetekre", a "Horn Gyula-i értelemben vett kisemberpártiságra", a "nagyvállalkozókkal szembeni szkepszisre" fókuszál, mivel az MSZP szerint "a választók baloldali gazdaságpolitikára vágynak", és akkor azt kell csinálni, ha egyszer arra vágynak. És van egy kifejezett tabutémájuk is: "semmilyen, a nyugdíjasoknak hátrányos lépést nem támogatnak".
"A demográfiai adottságok ellehetetlenítik a szociális ellátórendszerek változatlan formában való fenntartását. A hosszabb életkilátások és az alacsonyan meghúzott nyugdíjkorhatárok, az egyre tetemesebbre rúgó egészségügyi ellátási költségekkel együtt súlyos döntések elé állítják a politikai élet szereplőit" - írja Schmidt Mária. Jó lenne, ha a Fideszen kívül is eljutnának legalább idáig. És aztán végre meghoznák azokat a súlyos döntéseket.