„A németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be” – nyilatkozta ma reggel Orbán Viktor, ami tényszerűen igaz, mégis hazugság. Ugyanis (most eltekintve attól, hogy sikerült lenácizni a demokratikus Németországot) a német kancellár történetesen azt mondta, hogy NEM kell lovasságot küldeni hazánkba, ráadásul ezt a magyar ügyekben sokkal vérszomjasabbnak tűnő kihívójának felelte. Orbán szándéka azonban nyilvánvalóan az volt, hogy a Fidesz és az Európai Unió vitáját a hazug hazai kontextusban tartsa: mintha nemzetek közötti összeütközésről lenne szó, és nem az ő hatalomgyakorlásáról. Az unióval való konfliktusnak ez a lényege, és mivel az elmúlt hetekben az ellentétek ismét kiéleződtek, és a magyar közvélemény a közrádióból a lényegről úgysem értesül, érdemes sorra venni, mi minden baja lehet Európának a magyar kormánnyal, és miért nem állja meg a helyét a kormány védekezése.

Az első mindjárt a híres túlzottdeficit-eljárás. A kormány végtelenül büszke rá, hogy a költségvetési hiányt az elvárt cél alá csökkentette (legalábbis a most közölt számok ezt mutatják, de hát egy ideig a görög számok is ebbe az irányba mutattak), igaz, hogy közben a gazdaság teljesítménye siralmas, és vérig van sértve, hogy az EU ennek ellenére nem fejezi be az eljárást. Pedig az ok igen egyszerű. Az EU gazdaságpolitikai szabályai, előírásai nem azt szolgálják, hogy a Zembereket sanyargassák a multik, a bankok, az unió, vagy ki tudja, kik. Ezek a szabályok két célt szolgálnak, az egyik, hogy az adott tagállam lehetőleg ne menjen tönkre, a másik, hogy ne tudja korlátlanul a jól teljesítő tagállamokra terhelni a saját gondjait, kockázatát.

Betartásuk közös érdek. Azonban az EU nem volt felkészülve rá, hogy az új tagállamok némelyikében a sokévi átlagnál jóval infantilisebb a politikai elit egy része, Magyarországon pedig sajnos a nagyobbik része, és nem adtak részletes követelményeket a szabályok teljesítéséhez. Ez mondjuk az értelmes tagállamok szempontjából káros is lett volna. A magyar kormány azonban ezt a viszonylagos szabadságot arra használja, hogy a szabályokat a lehető legrugalmasabban értelmezve teljesítsen egyetlen mutatót minimális mértékben, majd úgy tegyen, mintha minimum német szinten lenne a gazdaság. Miközben a véletlenszám-generátorral előállított adórendszernek köszönhetően tényleg nem lehet tudni, hogy ami idén teljesült, az jövőre is teljesülni fog-e, mert senki nem tudja kiszámítani előre, kinek mit kell majd fizetni.

Érzékletes példával: mintha mondjuk bulldózerrel haladna át egy labirintuson, majd utána ártatlan arccal ismételgetné, hogy de hát ő célba ért, csak unortodox módon, és különben is, sehova nem volt leírva, hogy bulldózerrel nem lehet megcsinálni a feladatot, sőt, kifejezetten erre lett kényszerítve, hát különben nem csinált volna ekkora rendetlenséget.

Jól érzékeli a kormány, az, hogy az EU nem szünteti meg az eljárást, részben politikai kérdés is, azonban azt nem érzékeli, hol a valódi probléma. És ez még csak a kisebb a politikai természetű gondok közül. Nemrég készült ugyanis el az EP jelentéstervezete a 4. alkotmánymódosításról. A tervezet nem túl meglepő módon elítéli azt, amiről amúgy is mindenki tudja, hogy fejlett politikai kultúrákban elfogadhatatlan.

Csak hogy összefoglaljuk: a következő kormányok által is jó ideig leválthatatlan, abszolút szabályozó erejű, egypárti médiatanács, az ugyanilyen – és vétójával kormánybuktatásra jogosult – költségvetési tanács, a bíróságok felügyeletének bekebelezése, a hatalomátvétel az Alkotmánybíróságon belül is, a megpiszkált választási rendszer stb. Vagyis zsarnokság a kétszázadik paragrafusban. Vegyük észre, hogy ebben a korrupció Közgépestül, trafiktörvényestül elő sem kerül.

Aki ezt szóvá teszi, annak a kormány (vagy a kormány véleményét utólag megindokoló ún. tudományos műhelyek, vagy állami hirdetésekből és információmorzsákból élő lapok) rendszerint a következő, könnyen cáfolható paneleket vágják a fejükhöz:

• Aki ezeket szóvá teszi, az nem ért hozzá, nem ismeri a valós helyzetet. Nos, van egy rossz hírem. Ha mindenki olyan pontosan és részletesen ismerné a kifogásolt magyar jogszabályokat, mint mondjuk Kim Lane Scheppele, akkor a magyar kormány sokkal, de sokkal kellemetlenebb helyzetben lenne.
• Akik a kormányt szidják, azok komenisták. Hát persze, mind az összes? Melyik kommunista párt tagja az Európai Néppárt alelnöke, és társai? Illetve mennyiben releváns ez? Ezek a problémák akkor is léteznek, ha Jancsi bohóc beszél róluk, meg akkor is, ha a zöld pártok. Mellesleg itt nem a lápi pöcsmögök életkörülményeinek biztosításáról van szó.
• Akik a kormányt szidják, azok a multik zsoldjában állnak. Na most akkor döntsük el, hogy túlzottan liberális 68-asok, vagy multibérencek, mert ez a kettő csak a létező magyar jobboldal lelkivilágában lehet azonos.
• Akik kritizálnak, azok gyámság alá helyeznék Magyarországot. Nos. Van egy nagyon szomorú hírem. Magyarország eddig sem csinált azt, amit akart. Számos nemzetközi szerződés szabályozta, mit lehet megtenni, és mit nem, a halálbüntetéstől a kismadár-kereskedelemig. Ezeknek a be nem tartása bármikor vonhat különféle szankciókat maga után, például kártérítésre kötelezhet valamelyik nemzetközi bíróság, és ez csak az enyhébb eset.
• Akik kritizálnak, azok a demokratikusan választott kormány fölé akarják helyezni magukat. Egyfelől a képviseleti demokrácia lényege, hogy a néphatalom sem azonnali és korlátlan, jobb helyeken ezt nem kell magyarázni, mert mindenki megtanulta legkésőbb az ókori görögök példáján. Főleg nem korlátlan a néphatalmat közvetetten birtokló törvényhozó és végrehajtó hatalom, vagyis a parlament és a kormány hatalma. Akik azzal érvelnek, hogy a kormány bármit megtehet, mert a nép megválasztotta, azok (túl azon, hogy szembeköpik teljes korábbi, ellenzéki érveiket) csupán annyit bizonyítanak, nem értik, a szavakban általuk is magasztalt, modern képviseleti rendszereket. Amelyekben van, amit csak a nép tehet meg (választással eldönteni, ki alakítson kormányt), és van, amit praktikus okokból csak a kormány (mondjuk költségvetést írni és beterjeszteni). Ehhez képest a Fidesz pontosan ellenkezőképp cselekedett: a nép írt költségvetést (az Alkotmánybíróság hathatós segítségével), és a kormány pedig lényegében értelmetlenné teszi a választásokat.

Nem olyan bonyolult ez. Miért hangoztatja mégis szinte kizárólag ezt a pár, faék egyszerű érvet mindenki? Mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere két dolgot akar. A pragmatikusabb része leginkább önmagát anyagilag fenntartani, ehhez meg megfelelően korrupt, és kívülről lehetőleg ellenőrizhetetlen rendszer kell, ahhoz meg jól jön, ha valaki furkósbottal hadonászik, mert olyankor kevésbé figyelnek a zsebtolvajokra. A másik pedig komolyan hisz a bezárkózással előhívható magyar géniuszban, a sosemvolt aranykor és a belső-ázsiai fél- és teljes diktatúrák elemeiből kikevert ideális világban, amely dacol a romlásnak indult Nyugattal. Azt meg nem kell magyarázni, ezzel miért nem fér össze az előzőeknél kicsit is bonyolultabb világmagyarázat.

Persze tévednek. De azok is tévednek, akik szerint ez EU „keménykedése” csak Orbán Viktornak kedvez, mert alkalmat ad a szabadságharcos show bemutatására, és a tábor egyben tartására. A kizárólag a napi médiamegjelenések közvetlen hatásával foglalkozó, törökgáborista iskola figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Orbán Viktor valóban rendkívüli eredményt érhet el nemsokára: ráveszi a valóban túlszabályozott, túlbürokratizált EU-t, hogy minden konzervatív álmát beteljesítve, a bürokrácia dacára a politikai hagyományok és elvek szellemében fog cselekedni, és minél inkább próbálkozik a magyar kormány kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, annál nagyobb a valószínűsége, hogy más témákban sokkal komolyabb bajok elé néz.