A terrorizmus elleni harcon belüli stratégiaváltásról beszélt Barack Obama múlt csütörtökön, a Nemzetvédelmi Egyetemen. A mostanában több kényes külpolitikai ügy miatt is támadott elnök a The Washington Post szerkesztőségi cikke szerint a beszéd a kormányzati cselekvés "értékes magyarázatát" adta, ugyanakkor több kulcskérdést megválaszolatlanul hagyott.

Újra nekifut az elnök például a guantanamói tábor bezárásának, pontosan tudva, hogy a veszélyes foglyokat nem lehet kiengedni. Arra kérte a Kongresszust, ne nehezítse a munkáját, felvázolt néhány pontot, amit ő a törvényhozás nélkül is meg tud lépni (pl. a 166 fogoly némelyikének átköltöztetését), ugyanakkor nem adott választ a dilemmákra, csak reményét fejezte ki, hogy van jogi megoldás. A cikk több ponton is támogatja Obama antiterrorista külpolitikáját, de leszögezi: az elnök még nem tehet úgy, mintha befejeződött volna ez a háború.

"Könyörtelen elnöknek" nevezi a Slate politikai-kulturális online lap publicistája Obamát, akinek a beszéde szerinte megerősítheti az elnök jogvédő kritikusait abban, hogy "ő a legjogtipróbb végrehajtó George Bush óta." Eric Posner árnyalt képet fest az elnök és alkotmányosság viszonyáról, megsemmisíti például azt a vádat, hogy az amerikai kormány alkotmányt sértett, amikor dróntámadással, bírósági tárgyalás nélkül megölt egy iszlám szélsőségest: "Az alkotmány nem várja el ellenséges harcosok bíróság elé állítását, még amerikaiakét sem" – írja a szerző, aki szerint a sokat bírált dróntámadások sem jogellenesek (más nemzetbiztonsági lépéseit viszont kérdésesnek tartja).

A Slate írása arra is emlékeztet, hogy téves az a közkeletű felfogás, amely az amerikai elnököt a törvényhozás bábjának tartja: "az Alkotmány a végrehajtó hatalomnak függetlenséget ad a Kongresszustól." Posner szerint egyébként Bush és Obama nagyon is hasonló jogi megközelítése mellett eltörpül a két elnök közti retorikai, hangulati különbség.

Az elmúlt héten először lőttek rá terroristákra brit földön 2005 óta. A délkelet-londoni Woolwich-ban történt katonagyilkosságról (a két elkövetőt rendőrök lőtték meg) a konzervatív The Telegraph szerkesztőségi cikke azt írja: a terroristák szándéka dacára nem sikerült "háborút indítani Londonban", a teljes politikai és vallási spektrum elítélte a barbár tettet. Még a brit iszlám szervezetek is, amelyek korábban néha arról beszéltek, hogy meg kell érteni a tettesek motívumait is. A szerzők megvédik a sokat kritizált belbiztonsági szerveket is, mondván, senki nem várhatta el tőlük, hogy minden egyes "magányos farkas" típusú fenyegetést el tudnak hárítani. Az eset a társadalom érettségéről is szól: arról, hogyan sikerült túljutni a munkáspárti kormányok szélsőségeseket pacifikáló taktikáján, meg arról, hogyan sikerült megtalálni az egyensúlyt a polgári szabadságjogok védelme és az antiterrorista kontroll szükségessége között.

A német Zöldeket utoléri a múlt eddig szőnyeg alá söpört tabutémája: a pedofilok szerepe a pártszerveződés kezdeti éveiben. A Daniel Cohn-Bendit közelmúltbeli kitüntetése kavarta botrány nyomán kiderült, hogy baloldali pedofil csoportok a 80-as években (sikertelenül ugyan, de) megpróbálták befolyásolni az alternatív párt vonatkozó programalkotását.

A Die Welt kiadója, a korábban szintén zöldpárti Thomas Schmid a konzervatív Welt Online-on felteszi a kérdést: "Hogyan hihették azt valamelyest intelligens emberek, hogy eltekinthetnek a felnőttek és gyerekek közti alapvető hatalmi lejtőtől, és azt higgyék, kisgyermekek is képesek önrendelkező módon szexuális döntéseket hozni?" A nyolcvanas évek közepén a Zöldek a '68-asok szellemében azt hitték, minden tabu elnyomást jelent, és jó dolog mindegyiktől megszabadulni – írja Schmid, gyávának nevezve az akkori zöldeket, mert szerinte senki sem merte kimondani, pedig mindannyian tudták: tabukra igenis szükség van.

Enyhén szólva szokatlan fordulatot vett a német klímavita, amikor a Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal nemrég egy dokumentációban felsorolta, kik azok a tudósok, közszerepelők, akik kritikusan állnak a globális felmelegedés kérdéseihez, akiknek a szavára tehát nem lehet adni. A listán szerepel a Welt Online két "kílmaszkeptikus" bloggere is.

A balliberális Spiegel Online szerzője, Jan Fleischhauer szarkasztikus írásban reagál arra, hogy mostantól egy állami hivatal szabja meg egy legitim tudományos vita kereteit, és jelölhet ki "szalonképtelen" vitapartnereket. "Elég régóta nem történt olyan, hogy egy német állami intézmény mondja meg, mi a tartható álláspont, és mi nem. Ha nem olyan komoly dologról lenne szó, mint a klímaváltozás, akár kitüntetésként is felfoghatnánk az ilyen beavatkozást. (…) Ismerek embereket, akik az ilyen elismerésért ölni is képesek lennének."