Hont András
Hont András
Tetszett a cikk?

Az ország és a főváros vezetőjének találkozása tárcaírásra ihlette szerzőnket, ami nem csoda, ha egyenesen a legilletékesebb helyről hangzott el, hogy Budapest ügye nem anyagiak dolga, hanem az irodalomé.

Jó, hát akkor itt fogunk élni – mi is ez?
Tárcasorozat a hvg.hu-n - az eddig megjelent írások

„Szeretlek édes Budapestem, / Te pajkos, kis kokott! / Mint a kacér lányt, kit bolondos / Szívünk már megszokott”1 – piruettezett be a miniszterelnök a tárgyalóterembe, hogy evvel is fölhívja a figyelmet arra, hogy számára a főváros nem finanszírozási, hanem irodalmi kérdés. Nono! – gondolta a jóval gyakorlatiasabb főpolgármester, s válaszában igyekezett reális képet festeni a város helyzetéről: „ahol a sárga villamosok járnak, / a boltok bezárnak, / ott van Budapest”2, miközben azon mélázott, hogy talán mégsem fonódó villamost kellett volna létesíteni, hanem szonettkoszorút.

„Ó, mint imádlak, mint szeretlek / csordult szivem bálványa, Pest; / ha rámfuvall százszínü lelked, / a vér eremben újra pezsg”3, de pénzt, azt nem adok – felelt a miniszterelnök.  – „Te vagy a tavasz, te vagy a világ legszebb városa Budapest, ahol forró nyári estéken minden épkézláb ember a Dunaparton sétál, az ezüst holdfényben, a virágzó gesztenyefák illatárjában”4, egyébként meg az anyád – fogta hízelgőre a főpolgármester, hogy aztán kitörjön belőle az őszinte. Sehogy se értette ezt az irodalmi kérdés-dolgot.

Nézd – próbált nyugodt maradni a miniszterelnök – „Hiába, Pest csak Pest, tagadhatatlan! / S én Pestnek mindig jóbarátja voltam, / És ahol csak kell, hát pártját fogom”5, ám egy büdös vasat nem látsz tőlem. Persze igazából nem tőlem, hanem az EU-tól, bár nemrég azt mondtam, hogy mi olyan nemzet vagyunk, „amely soha nem kuncsorog másoknál, soha nem kéri mások pénzét, se ura, se alattvalója, se eltartója, se eltartottja nem akar lenni más népeknek”, de valójában nekem egy fillérem sincs, mások pénzén játszom a gavallért, de ez mindegy, mert te abból se kapsz. A főpolgármester igényei alátámasztására hosszas magyarázatba fogott: „Egy buszjegy egy ötven, az ember ön / állóan lyukaszt. / Föllép és nyomul a szerkezet felé”6, vagy választhat más módot a közlekedésre, „Épp 1000 korona, hajón megyek Pestre. / Annyit néztem, hogy belefáradtam, / Azért elnézném még esztendeig”7. S mindezt ellenőrizni kell, s mindez pénzbe kerül! „Kalauzok járkálnak körbe-körbe odalent a sötét udvaron. Az éjszakai járatok kalauzai”8. – És változatlanul azon töprengett, hogy mi a lótúró van ezzel az irodalommal. Tán úgy kell érteni, hogy a miniszterelnök számára irodalmi kérdés Budapest, hogy olyan, mint az irodalom a tantervben? Hogy végül az egész város helyén egy bazinagy testnevelésóra lesz? A főpolgármester tanácstalanul nézett.

Figyelj – igyekezett máshonnan hozzáfogni a miniszterelnök, miközben mintegy véletlenül ráejtett egy papírlapot a „Felcsút 2024, olimpiapályázat” föliratú dossziéra, hogy az a másiknak ne tűnjön föl. – Te túlságosan hétköznapian, földhözragadtan fogod föl ezt a városvezetést, jössz nekem járatokkal, meg fenntartási költségekkel, holott csak hagynod kéne, hogy átjárjon az érzés, valahogy így: „Én vagyok a mámoros, kusza est. / Egy városom van: szegény Budapest. / Máshol keserű borom és söröm, / Itt számba ömlik az édes öröm”9. A főpolgármesternek rossz érzése támadt. Szóval azt akarják, hogy a főváros is a Magyar Művészeti Akadémia alá tartozzon? Majd a Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatok alapján döntenek a forrásmegosztásról, annak a félhülye kakadunak az irányításával? – De hát valahogy közlekedni kell, mégsem utazhatnak az emberek lovon, „hiszen már nincsenek lovak Budapesten”10 – fakadt ki végül.

Valóban – válaszolt egykedvűen a miniszterelnök – lovak valóban nincsenek, de például sétálhatnának az emberek. Régebben én is sokat sétáltam, még volt valami izé bennem, nem is tudom, hogy hívják, itt belül, mindegy, elfelejtettem. Arra azonban emlékszem, hogy „Szokványos nyári éjszakának indult. / Sétáltam kocsmáról kocsmára. /  Talán éppen a Nylonban ittam, / a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál / (vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom, / lehet, hogy a Boráros téren”11. – Nagyon örülök, hogy ezt mondod – szakította félbe a főpolgármester – ebből is láthatod, hogy „Pest megér egy estet”12, de talán valamivel többet is. Itt van például a közlekedés finanszírozása…

Jaj, nagyon unalmas vagy – a miniszterelnök kezdett most már ingerült lenni – így nem jutunk sehova, pedig, hidd el, egy cipőben járunk. Arról van szó, hogy „Itt van a város, vagyunk lakói / Maradunk itt, neve is van: Budapest”13. – Lehet – hagyta rá a főpolgármester – bár „én Budapesten a hajdani római birodalom határán lakom (őszintén szólva már túl, egy HÉV-megállóval túl, így én már barbár vagyok)”14 – gúnyolódott egy kicsit magán is, tudva, hogy a közvélemény, ideértve híveit is, ritka nagy bunkónak tartja.

Ez részletkérdés – a miniszterelnök már kezdte unni a beszélgetést. Egyáltalán nem bánta, ha vitapartnere megsértődik, és dühös nyilatkozatokat tesz, majd akkor ő kiáll, és közli, hogy ő a vidék pártján van. Az elmúlt években már olyan sikeresen fordított szembe mindenkit mindenkivel, határon túliakat határon belüliekkel, gazdagot szegénnyel, értelmiségit munkással, messziről menekülőket és a nekik segíteni igyekvőket az idegenektől rettegő lakossággal, hogy a vidék-főváros ellentét sem okozhat gondot. A lényeg, hogy mindig a többség oldalán álljon, legalábbis szavakban. Ezzel a várossal amúgy sem tud mit kezdeni, hiába hamisítják szakmányban a statisztikákat, ő látta az igazi kutatásokat, a kavargó, szabados, nyílt metropoliszt ő nem képes megérteni. „Idegenszerű, új világ keletkezik Pesten, ipari és kereskedelmi szaga van minden embernek, fantasztikus ügynökök raja nőtt az aszfaltból, a svindlit büszke mellveregetéssel munkának nevezik, rengeteg új lámpát gyújtanak és a legszegényebb embernek is van telefonja”15. Neki itt fű hosszú távon nem nő. Legföljebb gyepszőnyeg, szép, fehér felezővonallal. De ez egy későbbi projekt. – Szóval – eszmélt tűnődéséből, és a főpolgármesterre nézett.

„Add az aranyod, aranyod”16 – állta tekintetét amaz. – Egy lófaszt – felelt a miniszterelnök. A főpolgármester fölállt – „ez itt Pest. Szörnyüség / mégis, így, vakon nekivágni a / világnak, pénztelenül, tétova / ábrándok után!”17 – de érezte, valahogy nem ezt akarta mondani. Végre eszébe jutott a megfelelő lírai vallomás: „Szép öcsém, be nagy kár, / Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”18 – hátat fordított, kiballagott a teremből, s közben arra gondolt, hogy most miből fogja a Mahir-oszlopokat visszaállítani.

 

 

1 Heltai Jenő: Kerepesi út

2 Ábrahám Pál: Ahol az ember felmászik a fára a Viktória c. Operettből

3 Kosztolányi Dezső: Budapest

4 Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában

5 Petőfi Sándor: Pest

6 Kukorelly Endre: Buszvezetés

7 József Attila: Hajón megyek Pestre

8 Mándy Iván: A fiú

9 Ady Endre: Budapest éjszakája szól

10 Mészöly Miklós: A film

11 Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig

12 Brand István–Hajdú Júlia: Pest megér egy estet

13 Bereményi Géza–Cseh Tamás: Budapest

14 Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

15 Krúdy Gyula: Őszi utazások a vörös postakocsin

16 Ady Endre: Harc a Nagyúrral

17 Szabó Lőrinc: Budapest

18 Arany János: Toldi

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!