...a község kisebb utcájából már hatan dolgoznak külföldön, öten egy olasz acélműben, a hatodik férfi pedig Svájcban gipszkartonozik; arrafelé a szülők kifejezetten olyan szakmára szánják gyermekeiket, amellyel Nyugaton el lehet helyezkedni. A másik. Egy elitgimnázium jövőre érettségiző osztályában arra a kérdésre, hogy hányan készülnek külföldi egyetemre, a tanulók fele feltette a kezét.

Feltehetőleg sem itt, sem ott nem mérlegelik egy kormányváltás esélyét, annak várható hatását saját életükre. Ügyet sem vetnek Mészáros Lőrinc felemelkedésére vagy Spéder Zoltán bukására, nem csábítja, és nem is kábítja őket az államigazgatás egyre több területén beígért béremelés. Nem tűnődnek, hogy melyik a kormányzásra alkalmasabb erő, az, amelyik hatalmon van, vagy az ellenzéke, amely széttöredezett sejtekben ülésezget és tanácskozgat a teendőkről. Egyszerűen el akarnak menni innen. Minél előbb.

(...)

Nem sorolom, bukásra bukás. Egyik súlyosabb, mint a másik. Nem csoda. A politika fő célja és rendező elve nem más, mint a szimpla vagyontranszfer, magyarán, azok gazdagítása, akik kiérdemlik a kormányfő bizalmát. Mindig azoké, akik éppen rászolgálnak erre. Mikor kik. Más nem számít, csak elketyeg valahogy az ország.

A kegyvesztettek pedig szedhetik a sátorfájukat...

 

A teljes cikk a nyomtatott HVG-ben olvasható.