"Egyetlen jó létezik: a tudás, és egyetlen rossz: a tudatlanság." – Szókratész

A magyar közélet színtereit túl régóta uralja a cinizmus. A Fidesztől immár hetedik éve szenvedi el az ország a „bármi belefér” mindennapjait. Szinte már el is felejtettük, hogy ezen a szomorú, lélekölő együttélési formán túl van, lehet egy normális világ is.

A második ciklusát töltő Orbán-kormány legnagyobb károkozása, semmivel össze nem vethető bűne Magyarország ellen a jobb jövőbe vetett hit felszámolása. A miniszterelnök és a kormány tagjai közvélemény-kutatásokkal kelnek és fekszenek: naponta vizsgálják, hogyan lehet a társadalom valamelyik csoportját egy másik ellen hangolni, kit lehetne aktuális bűnbaknak kinevezni, hogyan lehetne egy újabb csatát, harcot, médiabalhét kirobbantani. Jól tudják, minden ilyen helyzettel telik az idő, leköti az energiákat és addig sem kell elszámolni a tetteikkel, az ellopott milliárdokkal, a sehová nem haladó országgal.

Ezek a közvéleménykutatások nem a magyar társadalom pontosabb megértését vagy felemelését szolgálják, hanem a lerombolását és atomizálását. Szinte már fel sem tudnánk sorolni, 2010 óta ki mindenki ellen kellett megvédeni a hazát belföldön kirakott óriásplakátokkal és nemzeti konzultációkkal.

Az kiabál, akinek a háza ég

Ez a hatalomtechnika messze nem újkeletű, már latinul is megfogalmazták: oszd meg és uralkodj. A megosztásra építő elnyomás egyidős az emberiséggel: a Fidesz előtt a Szovjetunió és magyar segédcsapatai jeleskedtek ilyesmiben. Darabokra szakították társadalmunkat, bizalmatlanságot szőttek az emberek mindennapjaiba, így egyetlen megfelelési pont maradt: a hatalom.

A motiváció változatlan: a félelem, a lebukástól való szorongás. Orbán Viktor és személyes környezete retteg. Számukra a hatalom birtoklása nem ideiglenes állapot, hanem a lebukás és számonkérés elkerülésének egyetlen útja. Hiszen ahogy rendes diktatúrákban szokás, a diktátor csak addig birtokolja javait, megszerzett vagyonát, ameddig uralja a politikai döntéshozást.

Gondoljunk csak bele: van ez a Mészáros Lőrinc nevű figura, aki nagyon sok milliárd forintra tett szert az utóbbi években. Vannak, akik azt állítják, hogy nem is a saját pénze van az ő nevén, hanem a főnökéé. Bárhogy is legyen, ezt a pénzt számára előnyös politikai és pályázati döntések révén szerezte. Ugyanez a helyzet Tiborcz Istvánnal, Garancsi Istvánnal, Habony Árpáddal, korábban Simicska Lajossal és baráti körével.

Tételezzük fel, hogy Orbán Viktor holnaptól nem Magyarország miniszterelnöke. Vajon a felsorolt urak meddig örülhetnének a sötét módszerekkel szerzett vagyonuknak? És mi jutna el abból vagy az érte járó büntetésből Orbán Viktorig?

Ez az a szorongás, folyamatos félelem, ami Orbánék gyűlöletkeltéséhez vezet. Ha valaki szorong, retteg a jövőtől, bármit megtesz, hogy hatalmát megerősítse, hogy megőrizze a kontrollt. Az sem fogja visszatartani, ha tönkreteszi az országot, ha százezrek mennek külföldre boldogulást keresni, ha az oktatásunk szétrohad, az egészségügy szinte menthetetlen. Amíg megvan a kontroll, addig nem számít, mekkora a szemétdomb. A lényeg, hogy a szemétdombon ne cseréljenek kakast.

A CEU mint ellenfél

A CEU bűnbakként jól illeszkedik az orbáni félelemkultúrába. Egy jó nagy épületegyüttes Budapest belvárosában, néhány ezer ember használja, ráadásul többnyire angolul beszélnek. Akik nem tudják, milyen képzések, milyen programok zajlanak bent, akik nem látják nap mint nap, milyen fontos tudás érkezik ezen a csatornán keresztül hazánkba, azokat nem olyan nehéz félrevezetni. A kormánypropaganda rutinszerű fogyasztói már rég felkészültek bárminek a befogadására, ők mindig lelkesen fogadják az aktuális ellenséget. Végre itt van, megkaptuk: Soros és a CEU az új bűnös. Ma miattuk élünk rosszabbul, mint hét, mint tizenöt éve. Ma ők támadnak a magyar érdekre.

Nagyon fontos leszögeznünk: ezek az emberek áldozatok. Azok, akiket Orbánék médiaterrorja ma a CEU ellen fordított, akik esténként lelkesen posztolják a profiljaikon a napi gyűlöletadagot, akasztást és lincselést követelnek, azok túlnyomó többségükben nem antiszemita téveszmés pszichopaták, hanem kiszolgáltatott és félrevezetett magyar emberek. Olyan, jobb sorsa érdemes magyar polgárok, akiket a félig orosz, félig fideszes magyar propagandaszörnyeteg naponta tör össze, nyel le és köp ki, hogy aztán másnap újrakezdje.

A CEU támadása bejáratott forgatókönyv szerint zajlik, vélhetően alaposan megkutatott háttérrel. Az idegentől, az ismeretlentől való félelemre épít, és helyette a bezárkózás mérgező nyugtatóját ajánlja. Azt hazudja, hogy ha eléggé gyűlölöd a változást, a tudást, a fejlődést, azzal megállíthatod. Ennél nagyobb árulást kormány nem követhet el a nép ellen, aki rábízta közös ügyei intézését.

A tudás elárulása hazaárulás!

Ha valaki ma bárhol a világon megpróbálja bebizonyítani, hogy a tudás növelése és a gazdasági növekedés, az ország jóléte között nincs összefüggés, azt kiröhögik. Leszámítva egy-két igen sötét diktatúrát, egyetlen ország vezetése sem vezet támadást a nép oktatása ellen, mert pontosan tudják, hogy ha csökken a tudás, akkor csökkennek a képességek, a teljesítmény, a jövedelmek. Az ország egyre kevesebb jövedelmet lesz képes előállítani, termékeire, szolgáltatásaira egyre kisebb lesz az igény. A fizikai munkára képesek ideig-óráig jók lesznek bérrabszolgának, de hamarosan ennek is vége: a robotizáció elveszi majd munkájukat. Ezeket a robotokat pedig nem funkcionális analfabetizmussal küzdők, hanem a világ vezető egyetemein végző mérnökök, közgazdások, társadalomtudósok fejlesztik majd és szervezik rendbe.

A CEU megtámadása nem pusztán a CEU-ról szól. A CEU megtámadása arról szól, hogy a magyar kormány az elképzelhető legnagyobb árulásra, a magyar gyerekek jövőjének bezárására is képes annak érdekében, hogy a kormányban ülő tolvajok bűnei ne kerüljenek napvilágra.

Arról szól, hogy ma olyan emberek vezetik ezt az országot, akiket nem érdekel, hogy Magyarország hét EU-régiójából 4 a legszegényebbek közé tartozik, akiket nem érdekel, hogy négymillió magyar nap mint nap nélkülözni kényszerül. Inkább tönkreteszik a világ túlfeléről is látható egyetemet, ha ez kell ahhoz, hogy médiakárosultjaikat, áldozataikat továbbra is rabságban, vakságban, sötét veremben tarthassák.

Csak addig maradnak, amíg lesajnáljuk áldozataikat

A CEU-ért szervezett tüntetésen több mint tízezer ember jelent meg. Ez több mint hatszor annyi ember, mint ahány hallgatója van az intézménynek. A jelzés világos: a magyar nép nem hülye, a többség pontosan látja, hogy Orbánék ellenségfabrikálással, megvezetéssel, elképzelhetetlen mélységű cinizmussal, az ideák meggyilkolásával maradnak hatalmon.

Magyarország látja, hogy Orbán ereje azoknak az embereknek a félelméből táplálkozik, akiket sikerült beterelni és bezárni a fideszes médiakalodába. Aki ma hányingert kap a CEU megtámadásától, aki ma megveti ezt a kormányt, aki elítéli a kormány cinizmusát, annak felelőssége is van.

A Fidesz-szavazók többsége nem kegyeltje, nem kedvezményezettje, hanem függője Orbán rendszerének. Ha képesek vagyunk utat és hangot találni hozzájuk, ha képesek vagyunk megértetni, hogy Orbán rendszere a szűk baráti körének gazdagodásáról szól, semmi másról, akkor ők is el tudják majd dönteni, hogy ehhez akarják-e adni a szavazataikat. Ha esélyt adunk, hogy a lassan két évtizede háborús pszichózisban élő Fidesz-szavazók rálássanak a saját életükre, észrevegyék Orbán félelmét és cinizmusát, akkor új irányt, új reményt szabhatunk az országnak.

Mi hiszünk abban, hogy mindenki fel fogja ismerni Orbán árulását. Hisszük, hogy mindenki képes mérlegelni, mihez használják őt fel. Hiszünk abban, hogy a CEU-t ma lelkesen szidalmazó Fidesz-rajongókban is megvan a képesség, hogy meglássák, hogyan használják fel őket egy bűnös és emberi ésszel szinte felfoghatatlan méretű magánvagyon felépítéséhez. Ahogy azt is, hogy közben milyen károkat okoznak az országnak.

Arra vállalkozunk 2018-ban, hogy új reményt kínáljunk Magyarországnak. Hiszünk abban, hogy a többség jobb életet, normális, fejlődő országot akar. Mi pedig tudjuk, hogyan lehet ezt a kormányzást megszervezni, felépíteni; és ehhez kérjük Magyarország támogatását.

Ennek a győzelemnek, Orbán leváltásának és az ország újrakezdésének pedig legalább akkora visszhangja lesz a világ minden táján, mint a CEU megtámadásának.

A szerző az MSZP országgyűlési képviselője, az oktatásért felelős bizottság alelnöke.