Ellustult „fotel-forradalmárként” csak az élő tv-közvetítésben láttam a febők (fegyveres biztonsági őr) akcióját az MTVA-székházban tartózkodó ellenzéki parlamenti képviselőkkel szemben. Önmagában azt is meglehetősen gusztustalannak tartom, ha férfiak bármilyen fizikai erőszakot gyakorolnak nőkkel szemben, mint tették azt a febők Szél Bernadettel, de gyakorló büntető ügyvédként számomra egyértelműnek tűnt, hogy az egyenruhások fellépése bűncselekményt valósít meg.

Én valamikor reggel 8 előtt telefonáltam be a 112-re, jelezve, hogy országgyűlési képviselőkkel szemben erőszakot alkalmaznak. Némi bizonytalankodást – például nekem kellett megmondanom, hányadik kerületben van a Kunigunda utca – és azt követően, hogy a bejelentést kifejezetten feljelentésre változtattam, arra kaptam ígéretet, hogy a feljelentésemről tájékoztatják a helyszíni parancsnokot.

Az ezt követőek közismertek – senkinek, köztük a fizikai erőszakkal érintett képviselőknek a be- és feljelentései sem bírták cselekvésre késztetni a rendőröket. Az ügyészi vélemény szerint pedig a saját szemünknek kellett volna a legkevésbé hinnünk, hiszen – egyelőre csak ismeretlen személyként megjelölve – éppen a képviselők gyanúsíthatóak bűncselekmény elkövetésével, akik miatt szegény febők még a hátukat is meghúzták.

Egyre többeknek már csak bosszantóan csúcsforgalmas budapesti utcát jelent a magyar történelem egyik legnagyobb vargabetűket bejárt életutú, de kétségtelenül egyik legbátrabb politikusának, Bajcsy-Zsilinszky Endrének a neve. A 75 évvel ezelőtti március 19-én, amikor vele mint akkori országgyűlési képviselővel szemben fenyegetett az erőszak alkalmazásának veszélye, először ő is a rendőrséghez fordult. A sajnálkozó elutasítás szerint a magyar rendőrség fölött ugyanazon külföldi fegyveres erő gyakorolt ellenőrzést, amely Bajcsyt akarta elfogni, így a képviselő minden külső segítség reménye nélkül vállalta a fegyveres harcot a németekkel.

A párhuzam természetesen erősen túlzó, eszem ágában sincs legestapósozni a febőket, de tény, hogy a magyar rendőrség ugyanúgy nem védte az erőszaknak kitett képviselőket 2018-ban, ahogyan 1944-ben, vagy ahogyan nem védte meg magát a korábbi tv-székházat 2006-ban. Azt egyelőre csak sejteni lehet, honnan kaptak közvetlenül parancsot, illetve a parancsnak irányt adó politikai „útmutatást” a nem cselekvésre a rendőrök, de a „szakmai” jóváhagyást megkapták a nyomozó ügyészektől. Csak remélni merem, hogy a vádhatóságnál még akadnak olyan jogász kollégák, akik legalább csöndben, pókerarccal, kifelé észrevehetetlenül, de magukban most szégyenkeznek.

Visszatérve a túlzó párhuzamhoz, külföldi fegyveres megszállásról, aktív ellenállás szükségességéről, kivégzésről ma szerencsére vizionálni sem lehet, de a NER-inkompatibilitást tűréshatáron túl vállaló és hangsúlyozó aktivisták esetleg megismerhetik ugyanazokat a helyiségeket, ahol Bajcsy-Zsilinszky utolsó két hetét töltötte, mielőtt nyilas morbiditással, a születés ünnepén, december 24-én kioltották az életét.

Sopronkőhidát.

Annak, hogy az országgyűlési képviselők gyakorlatilag bármely közintézménybe jogosultak legyenek belépni, pontosan az ilyen szélsőséges helyzetekben lehet a legnagyobb gyakorlati jelentősége. Olyankor, amikor 2006-ban a Fidesz-gyűlések tényleg békés résztvevőire „ráhúzott” csőcselék miatt ártatlanok szenvedték el indokolatlanul az előállítást, őrizetet, rendőri túlkapást. Az utóbbi években, amikor politikai aktivisták, vagy megleckéztetni, átállítani akart gazdasági, közigazgatási vagy éppen titkosszolgálati vezetők kerülnek fogdába, börtönbe, kifejezetten hasznos, hogy a képviselők ezekre a helyekre is szabad bejárással bírnak.

A börtönök bejáratánál korrekt módon ott áll a figyelmeztetés, hogy a felügyeletet ellátó ügyész mellett a magukat igazoló országgyűlési képviselőket is be kell engedni. Igaz, a telefonokat valószínűleg velük is leadatnák, nem lenne lehetőség facebookos élőzésre, de nem ártana már most megnézni, mi várhat az ételfestéket dobálókra, a Parlament előtt füstgyertyát tartókra, vagy esetleg az O1G-kitűzőket kereskedelemi forgalomba hozókra.

Megismerhetnék például annak a hátterét, hogyan sikerül az Európai Emberi Jogi Bíróság még 2015-ös pilot ítéletében leírt követelményeknek megfelelően csökkenteni a magyarországi börtönök zsúfoltságát. Konkrétan olyan „kreatív felmérésekkel” és még kreatívabb jogszabályi változtatásokkal, amelyek révén a hírhedt Kozma utcai Gyűjtő ugyanazon zárkájában 2016-2017-ben alig fél év alatt sikerült elérni, hogy az eredetileg 4-ről 5-re, majd 6-ra emelhessék az elhelyezhető létszámot úgy, hogy az ne minősüljön jogsértően zsúfoltnak. Megismerhetnék azokat a cellákat, amelyekben a XXI. században kétszer-háromszor annyi embert tarthatnak, mint tartottak a XIX. század végén.

Megismerhették volna például Hagyó Miklós, Császy Zsolt, Tátrai Miklós körülményeit, vagy aktuálisabban Czeglédy Csabáét. Vagy talán azt, hogy nekik mit szánnának?

Az az ügyészi érvelés, hogy a Kunigunda utcában a febők voltak a jogszerűen intézkedők, és feltehetőleg a képviselők követtek el bűncselekményeket, már szinte bájos. Majdnem annyira, mint annak a három börtönőrnek a védekezése, akik – micsoda véletlen, ugyancsak a Gyűjtőben – aktívan hozzájárultak egy, a szakértői vélemény szerint amúgy gyógyszermérgezés okozta keringés-összeomlás miatt elhunyt rab halálához a zömmel fejet- és nyakat ért többtucatnyi sérülés révén. Ők – mint azt a tárgyaláson egészen komolyan elmondták – tulajdonképpen azért mentek be a zárkába, nehogy szegény elítélt öngyilkos legyen.

Ennek a három börtönőrnek az ügyében az ügyészségi nyomozók példásan gyors és alapos vizsgálatot végeztek, a többi már a bíróságon múlik. A jelek szerint ezt a hibát nem követik el újra, a febőket már nem teszik ki a kiszámíthatatlan, értsd még mindig nem teljesen NER-kompatibilis igazságszolgáltatás esetleges szeszélyének.

A szerző jogász, a HVG volt munkatársa