Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

eurohirek.hu Világ

Megismételnék a francia és holland uniós népszavazást

Két év múlva megismételhetnék az EU-alkotmány ügyében idén csúfos eredményt hozó népszavazást Hollandiában és Franciaországban - vetette fel Wolfgang Schüssel osztrák kancellár. Ehhez persze arra volna szükség, hogy a két országban változzon a politikai térkép. Schüssel szavai azért keltettek feltűnést, mert Ausztria 2006 elejétől látja el az EU soros elnöki tisztét.

eurohirek.hu Világ

Egy brit euroképviselő legalizálná a keménydrogokat

Törvényesítené a keménydrogokat az Európai Parlament liberális demokratáinak vezetője, Chris Davies, aki szerint ez az egyetlen módja a kábítószer-kereskedelem és közvetve a terrorizmus megfékezésének.

MTI Világ

Stoiber szerint a keletnémetek frusztráltak

Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy interjúban azt taglalta, hogy félreértelmezték a keleti országrész választóinak magatartását bíráló szavait, majd rövid szabadságra ment.

MTI Világ

Nem hozott munkaerődömpinget az EU-bővítés

Az Európai Unió tavalyi kibővítése, 10 új tagállam felvétele után nem igazolódtak a félelmek, nem kezdődött meg az olcsó keleti munkaerő nagyarányú beáramlása a gazdag nyugati országokba. Sőt még jobban is jártak azok az országok, amelyek nyitottak az új tagok munkaereje felé.

MTI Világ

Meghalt Robin Cook volt brit külügyminiszter

Meghalt Robin Cook, aki egykor a brit munkáspárti kormány külügyminisztere volt, ám később összekülönbözött Tony Blair miniszterelnökkel, és kivált a kabinetből.

MTI Világ

Orosz diplomatagyerekeket bántalmaztak varsói bőrfejűek

Bőrfejűek feltehetően szervezett csoportja vasárnap este orosz diplomaták gyermekeire támadt rá a varsói Mokotów negyedben, és súlyosan bántalmazták őket - közölte Oroszország varsói nagykövetségének egyik illetékese.

MTI Világ

Irán hétfő estétől folytatná az uránium-átalakítást

Irán közölte, hogy hétfő este felújítja a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos tevékenységeket, ha az Európai Unió a Teherán által megjelölt határidőig nem terjeszt elő javaslatokat a diplomáciai zsákutcából való kijutásra.

MTI Világ

Balázs Péter vezető közlekedési koordinátor lesz

Vezető szerepet kapott egy magyar szakember, Balázs Péter, Magyarország első EU-biztosa a transzeurópai közlekedési hálózatok létrehozásában: az Európai Bizottság szerdán kinevezte a Párizs-Strasbourg-Stuttgart-Bécs-Pozsony közötti gyorsvasúti vonal létrehozásának koordinálására.

eurohirek.hu Világ

A magyarok bíznak a legjobban az EU-ban

Csökkent az Európai Unióba vetett bizalom, a polgárok 53 százaléka úgy érzi: véleménye süket fülekre talál az uniós intézményeknél. A magyarok többsége azonban bízik a testületekben.

eurohirek.hu Világ

EU-bővítés: tétova külügyminiszterek

Sem Horvátország, sem Törökország ügyében nem született határozat az uniós külügyminiszterek hétfői tanácsülésén. Jack Straw, az elnöklő brit külügyminiszter őszre halasztotta a döntéshozatalt.

MTI Világ

Vita a szlovák elnök és az alkotmánybíróság között

Ivan Gasparovics szlovák államfő nem tartja magára nézve kötelezőnek az alkotmánybíróság azon múlt heti döntését, amellyel egy polgári csoport panasza nyomán felfüggesztette a szlovák parlament által ratifikált uniós alkotmányszerződés hatályát.

eurohirek.hu Világ

EU: a britek 2014 után indítanák a mezőgazdasági reformot?

Az unió mezőgazdasági támogatási rendszerének átalakítását a 2014-2020-as pénzügyi időszak előtt nem kezdenénk meg - nyilatkozta Margaret Beckett brit mezőgazdasági miniszter. Szavai ellentétesek a brit miniszterelnöknek a múlt hónapban tartott EU-csúcstalálkozón tett kijelentéseivel.

hvg.hu Világ

Európa támogatja a vitaminkorlátozást

Az Európai Bíróság úgy döntött, szigorítja a forgalomban lévő vitaminokra és ásványi anyagokra vonatkozó szabályokat. A javaslat értelmében mintegy 200 készítményt vonnak ki a forgalomból és csökkentik a vitamindózisok felső határát is.

1
90 91 92 93 94
99
Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Luxusvadászatokat hirdet a turai kastély képeivel egy cég, Tiborczék azt állítják, visszaélés történt

Luxusvadászatokat hirdet a turai kastély képeivel egy cég, Tiborczék azt állítják, visszaélés történt

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

A címlapról ajánljuk