Olimpia 2014: Szocsi rendezi a téli játékokat

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 119., guatemalai ülésszakán eldőlt, hogy Szocsi adhat otthont a 22. téli játékoknak 2014-ben. Az orosz város az ausztriai Salzburg és a dél-koreai Pjongcsang előtt nyert a szavazáson.

A voksolás során először Salzburg esett ki, majd a "döntőben" Pjongcsang mindössze négy vokssal, 47-51-es szavazati aránnyal maradt alul a Fekete-tenger partján, a Kaukázus lábainál fekvő orosz várossal szemben.

Az eredmény kihirdetését követően Szocsi és a NOB képviselői aláírták a 2014-es téli olimpia megrendezéséről szóló szerződést, amely rögzíti a feleknek a játékok megszervezésével kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.

A döntés hallatán a szocsi olimpiai előkészítő bizottság és az orosz város lakosai örömmámorban úsztak. A 2014-es téli olimpia rendezési jogának elnyerése nagy jelentőséggel bír a Szovjetunió széthullását kísérő hanyatlásból most erőteljes gazdasági növekedéssel kilábaló Oroszország számára. Alekszandr Zsukov orosz miniszterelnök-helyettes Guatemalavárosban máris úgy nyilatkozott, hogy a rendezési jog odaítélése az "új Oroszország" nemzetközi elismerését jelenti. Szocsiban a helyi idő szerint csütörtök hajnali fél négykor közzétett döntést tűzijátékkal, önfeledten ünnepelte a korai időpont ellenére a városközpontban szép számban összegyűlt tömeg.

Az osztrák és a dél-koreai delegáció tagjai, illetve Salzburg és Pjongcsang lakosai viszont döbbenten, keserűen és csalódottan vették tudomásul a szavazás eredményét. Salzburg négy évvel ezelőtt szintén az első körben esett ki a 2010-es téli olimpia helyszínének kiválasztását célzó szavazáson. Pjongcsang négy éve szintén pályázott, s bár az első körből továbbjutott, végül alulmaradt a kanadai Vancouverrel szemben.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) két magyar tagja, Schmitt Pál és Aján Tamás szerint főleg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek köszönhető, hogy a 2014-es téli játékokat Szocsi rendezheti meg.

"Putyin elnök nagyon szimpatikusan viselkedett, mindenkihez nagyon kedves volt. Ugyanaz történt, mint két évvel korábban Szingapúrban, amikor a 2012-es nyári játékokról döntöttünk. Akkor Tony Blair brit miniszterelnök és Sebastian Coe egykori atléta, olimpiai bajnok a hajrában" olyan nagyhatású beszédet tartott, amely után a szavazók Londonnak adták a rendezést a nagy favorit Párizzsal szemben. Most hiába tartották sokan esélyesnek az osztrák pályázatot, Putyin és csapata a célegyenesben mindenkit megelőzött" - mondta Schmitt Pál, aki szerint szintén Szocsi mellett szólt, hogy a guatemalai ülést megelőzően Oroszországban olimpiai törvényt alkottak, ami garanciát ad arra, miszerint minden létesítménnyel időben elkészülnek.

Aján Tamás, aki Schmitthez hasonlóan nem árulta el, melyik jelöltre szavazott, Putyin szerepe mellett szintén a pénzügyi garanciát emelte ki döntő érvként, valamint a már a szavazás első körében elvérzett osztrákok hangulatáról is beszámolt.

"Akik az első fordulóban Salzburgra szavaztak, a folytatásban Szocsi mellett tették le voksukat. Meggyőződésem, az oroszok annak köszönhették győzelmüket, hogy a döntést megelőző napokban Vlagyimir Putyin orosz elnök a helyszínen tartózkodott. Szocsiban jelenleg egyetlen olimpiai létesítmény sincs készen, ám Putyin elnök közölte, az építkezésekre máris elkülönítettek 12 milliárd dollárt, amely szükség esetén tovább növelhető” - mondta Aján Tamás.  

Az osztrákok nagyon csalódottak voltak, az olimpiai bizottságuk elnöke közölte, hogy az elkövetkezendő 15 évben biztosan nem pályáznak olimpiai rendezésre. Abban pedig mindenki biztos, hogy Szocsi egészen különleges olimpiát rendez majd 2014-ben - tette hozzá Aján.