szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eltávolították hétfőn reggel a román hatóságok a Székelyföld határát jelző tájékoztató táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el azt az országúthoz - jelentették román hírforrások.

Az erre vonatkozó döntést Ludovic Orban közlekedési miniszter már szombaton kibocsátotta, ugyanis a helyi útügyi hatóság képviselői méréseket végeztek, és megállapították, hogy a tábla nem tartja tiszteletben azt a szabályt, miszerint az országutak mentén a reklám- és tájékoztató táblákat csak legalább hét méterre szabad elhelyezni. A Székelyföld nevét román, magyar és angol nyelven feltüntető, egy székelykaput és két székelyruhába öltözött fiatalt ábrázoló óriásplakát elhelyezésére a Kovászna megyei tanács hivatalosan "reklámtábla" felállítása címen kért hatósági engedélyeket.
 
A Gandul című napilap hétfői számában idézett közlekedési miniszter elmondta: a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára és a hét végi rendezvény mintegy 700 meghívottjára való tekintettel, illetve a Duna Tv és más magyarországi televíziók stábjának jelenléte miatt halasztották el a leszerelési akciót. "Ha a hétvégén kezdtünk volna neki a leszerelésnek, mindannyian odagyűltek volna. Képzeljék el, mekkora cirkusz lett volna belőle" - mondta a lapnak a miniszter.

A közigazgatásban a törvényesség felügyeletére hivatott Kovászna megyei prefektúra is felszólította a tábla elhelyezését kezdeményező megyei önkormányzatot, hogy távolítsa el a 18 négyzetméter nagyságú plakátot, mert az "diszkriminál". A felszólítás egy helyi román civil szervezet és a Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei szervezetének megkeresése nyomán született. A prefektúra a román kormány 2000/137-es rendeletére hivatkozott, amely szerint kihágásnak számít minden olyan nyilvános cselekedet, amelynek "nacionalista jellege van", illetve "nemzeti és faji gyűlölködésre uszít".
  
Vajda Lajos, a megyei önkormányzat alelnöke úgy nyilatkozott, hogy ismét felállítják a táblát, miután ismét beszerzik a szükséges engedélyeket. A táblát csütörtökön avatták fel Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének és a szervezet más helyi vezetőinek jelenlétében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

A Székelyföld területi autonómiájáért szálltak síkra Agyagfalván

Minden gazdasági és kulturális feltétel adott Székelyföld területi autonómiájához, amelyet a romániai magyarság nem az ott élő románok ellen, hanem velük együtt akar megvalósítani - hangsúlyozta vasárnap Agyagfalván Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

MTI Világ

Basescu: törvénytelen a székelyföldi "népszavazás"

Törvénytelennek és alkotmányellenesnek nevezte a területi autonómiáról e napokban folyó székelyföldi "népszavazást" hétfőn Bukarestben Traian Basescu román államfő. Az RMDSZ és koalíciós partnerei is elítélték a kezdeményezést.

MTI Világ

Markó: meg kell teremteni a valódi Székelyföldet

Meg kell teremteni a valóságos Székelyföldet, amely eddig csak az álmokban létezett, azt a régiót, amely képes összefogással kialakítani saját fejlesztési elképzeléseit - fejtette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Dobszay László Vélemény

A "székely" himnusz

Sok mindenért sajnálom a székelyeket, de legjobban talán a - mostanában egyre több politikai rendezvényen is elhangzó - "székely himnuszért". Ennél biztosan jobbat érdemeltek.