© AP

A konzervatív német újságban megjelent cikk szerzője, Konrad Schuller emlékeztet arra, hogy orosz részről az első fenyegetést Jurij Luzskov moszkvai polgármester engedte meg magának, aki májusban az orosz Fekete-tengeri Flotta 225. évfordulója alkalmából mondott ünnepi beszédében jogilag még mindig Oroszországhoz tartozónak minősítette a függetlenné vált Ukrajnához került Szevasztopolt, a jubiláló flotta bázisát. Júniusban azután az orosz NATO-nagykövet, Dmitrij Rogozin azt helyezte kilátásba, hogy az orosz flottaegység nem fog 2017-ben búcsút mondani Szevasztopolnak, amint ebben szerződésjogilag megállapodtak Kijevvel; ha pedig komolyra fordulna Ukrajna NATO-csatlakozása, az ottani (szevasztopoli) és a kelet-ukrajnai "orosz testvérek" felkelnének, és a peremvidékein "kirojtosodna" az egykori szovjetköztársaság.

Moszkva ezzel - még ha csak második vonalbeli szereplők révén is - megkezdte annak az eszköznek a bevetését, amellyel már hosszabb ideje nyomás alatt tart két egykori szovjetköztársaságot, Grúziát és Moldovát. Ez pedig nem más, mint a szeparatizmus éke. Az utóbbi két országban évek óta Moszkva segítségével tartja magát a szakadár régiókban (Abházia, illetve Dnyeszteren túli terület) egy-egy maffia-jellegű rezsim, amelynek hatalma az orosz érzelmű népcsoportra támaszkodik. A fenti két országhoz hasonlóan Ukrajnában is létezik egy tekintélyes létszámú, oroszul beszélő kisebbség: Kelet-Ukrajnában és délen, a Fekete-tenger partvidékén - mint Schuller fogalmaz - "igen erősen vannak képviselve az oroszajkúak".

A FAZ cikkírója a továbbiakban a kijevi Razumkov Központ tavaly őszi néprajzi vizsgálódásaiból idéz, amelyek szerint 2006-2007-ben 31 százalékról 26 százalékra csökkent az "orosz elem" Ukrajna egész területét tekintve. Az a réteg, amely a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal azonosult, kihalóban van: aránya a hatvanévesnél idősebbek körében ugyan még 40 százalék, de a harmincévesnél fiatalabb rétegben mindössze 16,5 százalék. Másrészt - mutat rá Schuller - a Bug és a Don között lakó "oroszok" többsége "jó ukrajnai", de szívük mélyén az egykori Oroszországhoz vonzódnak. Kelet- és Dél-Ukrajnában a túlnyomó többség közelebbinek érzi magát Oroszország lakosságához, mint Nyugat-Ukrajna lakosaihoz, és bosszankodik, amiért az orosz nyelv nem egyenjogú az ukránnal.

Ami a geopolitikai vonatkozásokat illeti, az "orosznak" minősülő ukrajnai térségekben szinte vitathatatlan, hogy Ukrajnának minden függetlenségi megnyilatkozás mellett is Oroszország sodrában kell vitorláznia. Ezt az álláspontot, amely némileg enyhíteni próbálja az ukrajnai hazafiság és az Oroszországhoz való vonzódás közötti feszültséget, Dél- és Kelet-Ukrajnában háromötödös többség támogatja. Itt termékeny talajra talál az Ukrajna NATO-csatlakozását ellenző moszkvai agitáció. Hiányzik azonban a szeparatista mozgalomhoz fontos néhány kellék. Az Oroszországhoz való csatlakozást csak egy kisebbség - a Krímben 24 százalék, Donyeck térségében 15 százalék - támogatja kimondottan, de a hangulat változékony. Donyeckben például a megkérdezettek 46 százaléka nem száll szembe azzal a vélekedéssel, hogy Ukrajna egy napon széttöredezhet belső feszültségei következtében, és minden tíz lakosból négy - ha nem is függetlenséget, de - legalább "autonómiát követel szűkebb hazája számára.

Schuller cikkzáró utalása: "A Krím-félszigeten az orosz flotta a maga szevasztopoli támaszpontjával gravitációs központ, amelyet elméletileg bármikor fel lehet használni. Kanóc és lőpor van elég - már csak a szikra hiányzik."