A jobbközép irányultságú lap pénteki internetes kiadásában (TIMESONLINE) közölt kommentár szerint Grúzia sorsa sokkal kisebb szenvedélyt váltott ki Magyarországon, mint a mostani olimpiai játékok eseményei, pedig a szovjetek elleni, 1956-os felkelés egyike volt a magyar történelem meghatározó eseményeinek. 

A szerzőben, Adam LeBorban, aki a közép-európai térség eseményeiről küld jelentéseket a The Timesnak, az a benyomás alakult ki, hogy  "a legtöbb magyar egyszerűen megrándította a vállát" a grúziai események láttán, hallatán. "Nincs széles körű felháborodás, csak néhány százan vettek részt az egyetlen (ezzel kapcsolatos) budapesti tüntetésen" - magyarázta vélekedését. 

"Arra számítottam, hogy egyfelől a harag, másfelől a szolidaritás érzését váltja ki a magyarokból a Grúzia elleni orosz támadás, ... de tévedtem" - írja a szerző, hozzátéve: a balti államokban, Lengyelországban és Ukrajnában "az orosz imperializmus" dühös elítélését váltotta ki az orosz behatolás.

LeBor írása szerint a magyar diplomácia is "langyosan" reagált a grúziai eseményekre. A kommentár szerzője leírja Göncz Kinga külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetését, amelyben feltette a kérdést a magyar diplomácia vezetőjének: "miért nem küldte el Magyarország Tbiliszibe elnökét, Sólyom Lászlót, hogy kimutassa szolidaritását a szorongatott helyzetben lévő Grúziával". A kommentátor szerint a magyar külügyminiszter az Európai Unió határozott és egységes fellépését nevezte a legfontosabbnak, és úgy vélekedett, hogy az többet segít az ügyben, mint az egyéni akciók. 

A szerző vitába száll ezzel, úgy érvelve, hogy "egyének hozzák a döntéseket, és egyének alakítják ki a politikai irányvonalakat". LeBor zárójelben hozzáteszi: a tisztesség kedvéért meg kell említeni, hogy Göncz azt is mondta, hogy aránytalan Oroszország válasza (a dél-oszét válságra), és hogy tiszteletben kell tartani Grúzia területi integritását.

A The Times elemzője jó példaként említi Lech Kaczynski lengyel elnök tbiliszi látogatását, úgy vélekedve, hogy e vizittel a lengyel államfő "nyomást gyakorol az Európai Unió politikai döntéshozóira, és fékezi a Moszkva megbékítésére, lekenyerezésére irányuló francia, német és olasz törekvéseket".

LeBor szerint az a fő oka Budapest "langyos diplomáciájának", hogy Magyarország rá van utalva energiaellátásában Oroszországra. Ezzel magyarázza azt is, hogy "Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök, volt kommunista ifjúsági vezetőből lett multimilliomos igyekszik jó kapcsolatokat fenntartani Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel".

Az nem meglepő, hogy a reálpolitika felülkerekedik, az viszont igen, hogy egyes magyar nacionalisták körében rokonszenv figyelhető meg Oroszország iránt - folytatja fejtegetését. A magyar szélsőjobb ádázul globalizációellenes, dühe manapság nem Moszkva ellen irányul, hanem az Egyesült Államok és Izrael ellen. Mivel Grúzia barátságban van az Egyesült Államokkal és Izraellel, ők inkább Oroszország mellé állnak - írja.

Fejtegetése szerint "régi irredenta álmok" is közrejátszhatnak a szélsőjobb ilyetén állásfoglalásában. "Ha Oroszország lerohanhatja Grúziát állampolgárainak védelmére hivatkozva, akkor az hasznos precedens lehet romániai vagy szlovákiai magyar beavatkozásokhoz" - próbálja rekonstruálni a szerző, miként gondolkodhatnak a dologról a magyar szélsőjobb berkeiben.

Kommentárjának befejező részében megállapítja: Orbán Viktor volt kormányfőre, a Fidesz vezetőjére maradt, hogy párhuzamot vonjon a grúziai orosz katonai akció és az 1956-os magyarországi események között. A szerző azzal zárja fejtegetéseit, hogy Orbán "több évnyi rideg viszony után udvarol Washingtonnak és a Republikánus Pártnak", és ezt összefüggésbe hozza a Grúzia elleni orosz katonai akcióval.