Bécs lenne a legjobb közvetítő a Magyarország körüli nemzetközi vitában - írta a Format című osztrák hetilap pénteki számában megjelent kommentár a két ország közös történelmén végigtekintve.

Csárdáskirály Orbán - kihívás a bécsi diplomácia számára? - állt Hans Magenschab történész, publicista cikkének címében. A bécsi-magyar operettvilágban tudvalevőleg boldog-frivol a hangulat. Mit kell például érteni azon, amikor Kálmán Imre a Csárdáskirálynőben az első világháború közepén azt énekeltette a szereplőjével: "Megveszem magamnak az egész világot"? Mindenesetre inkább szerencse, hogy az osztrákok közül elég kevesen értik a szomszédok nyelvét. Csodálkoznának, mi mindent beszélnek ma Ausztriáról a budapesti kávéházakban és a termálfürdőkben - jegyezte meg.

Az Osztrák-Magyar Monarchián belül átélt közös múltra visszatekintve kiemelte, az 1948-as forradalmak idején a magyarok voltak a legradikálisabbak, kikiáltva függetlenségüket a Habsburgoktól, s amikor Petőfi Sándor a zsarnokságról írt, az osztrákokat értette alatta, akik a maguk részéről magyar hazafiakat kínoztak vértörvényszékeken. Azóta "az érzelmek váltófürdője" jellemezte a két nép kapcsolatát.

A dualizmus korában "vagy nem vettek tudomást egymásról, vagy gyűlölték egymást". Az azóta eltelt több mint száz évben mindkét nemzet szerzett "kék foltokat" a történelemtől. Kiemelte többek között az 1918 utáni területvesztéseket, s hogy ezután Ausztria egy korporációs állammal, Magyarország az autoriter Horthy-rendszerrel "próbálkozott". Aláhúzta a második világháborúban elszenvedett veszteségeket és a holokausztot is.

A második világháború utáni időszakról úgy vélekedett, a fejlődés csak látszólag indult két különböző irányba, míg Magyarország előbb a sztálinizmus alatt szenvedett, majd "a szocialista tábor legvidámabb barakkja" lett, az osztrákok a semlegesség hőseiként adták elő magukat és a Kelet-Európával való kereskedelem szakértőivé váltak. "Ami ezután következett, az mindenki előtt ismert: hazafias magyar kommunisták voltak azok, akik 1989-ben előmozdították a vasfüggöny lebontását és a híres soproni pikniket (Páneurópai piknik) engedélyezték".

Mi lehetett volna kézenfekvőbb - folytatódott a cikk -, mint a lehető leggyorsabban felvenni Magyarországot az EU-ba is? Az osztrák bankok és cégek erős magyarországi jelenléte gyors integrációra engedett következtetni - habár telekspekulációk és környezetvédelmi "bűnök" is előfordultak osztrák oldalról - jegyezte meg a szerző.

Orbán Viktor, a karizmatikus választási győztes és fiatal ellenzéki hamarosan "különösen EU-szkeptikusnak" bizonyult. Ahelyett, hogy a polgári Fideszszel együtt beállt volna az EU híveinek seregébe, "a jobboldali radikális Jobbik-gárdisták lettek Orbán szövetségesei". Eredményként ma Európa legstabilabb kormányát képviseli, s az sem meglepő, hogy az öntudatos Orbán összevész a médiával - írta a szerző.

"Mi a teendő? El lehet szigetelni - Brüsszelből nézve - Orbánt. De éppen a magyar EU-elnökség alatt nem lenne reális és fatális hiba volna szankciókkal fellépni, ahogy annak idején Ausztria ellen tették. Vagy az EBESZ, az Európai Parlament és az Európa Tanács volna a megfelelő fórum a vitatott médiatörvény elleni bírálathoz - ahogy a már Magyarország barátait aggasztó antiszemita tendenciák elleni figyelmeztetések számára is?" - tette fel a kérdést  a cikk szerzője.

Mindez együtt az osztrák diplomácia nagy pillanatát jelenhetné. A magyar belügyekbe nem szabad beavatkoznia Ausztriának, annál inkább akkor, amikor nemzetközi szabályokat szeg meg Orbán. Ki, ha nem Bécs tudna még leginkább egy okos szomszédság-filozófiát előmozdítani? "Az osztrák külügyminiszternek, Michael Spindeleggernek kereszténydemokrata politikusként meglenne a lehetősége, komoly európai uniós közvetítőként működni a frontok között, hogy ne hagyja a modern Magyarországot ismét az elbizakodottság és a melankólia politikája között ingadozni" - fogalmazott a Format cikkírója.