Az ország négy legnagyobb városában, Berlinben, Hamburgban, Kölnben és Münchenben a hét végén negyedmillióan  tüntettek az atomerőművek bezárásáért, ehhez hasonló méretű tiltakozó megmozdulásra a szövetségi köztársaság történetében  még nem került sor. És nem volt példa még arra sem, hogy az atomvita olyan mértékben befolyásolja a választási kampányokat, mint a vasárnapi baden-württembergi és rajna-pfalzi tartományi parlamenti szavazás előtt. Szakértők pedig már előzetesen azt jövendölték, hogy a választási eredményre is leginkább ez nyomja rá majd bélyegét.

Mindez természetszerűleg a japán atomkatasztrófa következménye, ami gyökeresen megváltoztatta a német választók hangulatát. Azok figyelme szinte egy csapásra a belső gondokról, a gazdaság, a munkanélküliség alakulásáról, az oktatás helyzetéről az atomerőművek biztonsága felé fordult. Angela Merkel kancellár, illetve az általa vezetett konzervatív-liberális kormánykoalíció ezt ismerte fel, és atompolitika szinte egyik napról a másikra gyökeres fordulatot vett. A kancellár elrendelte a kormány által eddig biztonságosnak tartott atomerőművek szigorú biztonsági ellenőrzését, és a 17 német atomerőmű közül a 7 legidősebb tevékenységét március 15-i hatállyal három hónapra felfüggesztette. Ezzel egy időben az energiapolitikában alapvető váltást hirdetett, célul tűzve ki a megújuló energiákra való áttérés felgyorsítását. Tette mindezt olyan előzmények után, hogy kormánya tavaly novemberben még az atomerőművek működési idejének átlagban 12 évvel történt meghosszabbítása mellett döntött.

Az elhatározott radikális fordulat csak fokozta a vitát. Az ellenzéki pártok megkérdőjelezték a kormányszándékok hitelességét, abból indulva ki, hogy azok mögött választáspolitikai megfontolások  húzódnak meg. A szavazók véleménye minderről a vasárnap esti urnazárás után derül majd ki, mindenesetre szakértők úgy vélekednek: hétfőtől semmi sem folytatódhat tovább úgy, ahogy eddig volt.

A kancellár számára nincs visszaút, még ha az általa elhatározott moratóriumot nem csak az atomlobbi sérelmezi, de azt bírálják saját pártjában, a konzervatív CDU-ban és különösen a koalíciós partner liberális FDP soraiban. A jövővel kapcsolatos vita középpontjában ezért már a többi között olyan kérdések állnak, hogy mi lesz az említett 7 erőművel a moratórium június 15-én történő lejárta után, vajon működésüket felújítják-e, és ha igen, mindez miként történik majd. És egyáltalán milyen ütemben hajtható végre az "atomról" való végleges lemondás, illetve a megújuló energiákra való áttérés, különös tekintettel arra, hogy ez utóbbiakból Németország jelenleg a felhasznált energia mindössze 17 százalékát fedezi, miközben az atomenergia részesedése több mint 30 százalékos?  Továbbá miként hajtható végre mindez úgy, hogy ne kerüljön veszélybe  az ország biztonságos energiaellátása és ne kerüljön az eddiginél jóval többe az áram ára? S figyelembe véve azt is, hogy az atomlobbi, az energiakonszernek képviselői aligha szemlélik majd karba tett kézzel az általuk elsietettnek tartott váltást, amit jelez: többen közülük azt tervezik, hogy a moratóriumot, illetve az azt követően várható korlátozó lépéseket adott esetben az alkotmánybíróságnál támadják meg.

Egyes szakértők szerint az atomerőművekről való lemondás 5-6 éven belül különösebb zökkenők nélkül megvalósulhat. Azaz - mint fogalmaztak - Németország akkor sem borulna sötétségbe, ha valamennyi atomerőművet kikapcsolnák. Mindez mérföldkőnek számítana, különös tekintettel arra, hogy a Merkel-kormány az "atomkorszak" végét nem is olyan rég még a 2040 körüli évekre tervezte. Japán azonban átírta a németországi történelmet is, bár a radikális változás útjában még sok az akadály.