szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tizenhatra emelkedett a marokkói Marrakes egyik kávézója ellen csütörtökön elkövetett merénylet áldozatainak száma. A belügyminiszter bejelentette, hogy nem öngyilkos merénylet történt.

Tájeb Sarkávi belügyminiszter pénteken este Rabatban bejelentette, hogy a pokolgépet távgyújtással robbantották fel. Francia kormányzati források nem végleges adatai szerint legalább hat francia állampolgár vesztette életét a robbanásban, tízen pedig megsebesültek. Állítólag a halottak között van egy holland, valamint két kanadai nemzetiségű ember is. Meg nem erősített értesülések egy állapotos izraeli nő haláláról is beszámoltak. Csütörtöki hírek szerint a halálos áldozatok között 11 külföldi van.

A hatóságok minden nyomot vizsgálnak, de egyelőre még korai lenne következtetéseket levonni - mondta Halid Nasziri marokkói kormányszóvivő pénteken. Ugyanakkor a marokkói kormány az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnyára gyanakszik. A merényletet a városközpontban lévő, turisták által közkedvelt Argana kávézó épületének a második szintjén követték el. A robbanás ebédidőben történt, amikor a kávéház körüli tér zsúfolásig tele volt emberekkel.

A szomszédos Algéria a legszigorúbban elítélte az "aljas támadást". Rabat és Algír között általában hűvös a viszony Nyugat-Szahara miatt, de az utóbbi három hónap miniszteri szintű találkozói javulást jeleznek. A legjelentősebb marokkói iszlamista mozgalom "barbárságnak" nevezte, és elítélte a csütörtöki merényletet. A szervezet közleményében nyugalomra és éberségre intette az embereket, és óvott a 2003. május 16-a utáni emberjogi kihágások megismétlődésétől.

2003. május 16-án az iszlamisták 12 öngyilkos merénylője 33 emberrel végzett Casablancában. A hatóságok válaszul mintegy kétezer embert tartóztattak le. Nasziri kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a destabilizációs kísérletek ellenére nem állítják le a megkezdett reformfolyamatot. VI. Mohammed király a tüntetők követeléseinek engedve március 9-én átfogó alkotmányos reformokat jelentett be, amelyek között a független igazságszolgáltatás megteremtése, valamint a hatalmi ágak szétválasztása is szerepel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!