Nem nyerte el a nemzetközi közösség az afgánok támogatását

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Még nem érte el a célját a nemzetközi beavatkozás Afganisztánban, jóval több időre lenne szükség ahhoz, hogy valódi változás menjen végbe az országban, és működő demokrácia jöjjön létre - hangzott el egy Afganisztánról tartott nemzetközi konferencián pénteken Budapesten.

A Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) által szervezett eseményen Gyarmati István, az ICDT elnöke azt mondta, Afganisztánnal kapcsolatban új megközelítésre van szükség, hiszen hamarosan új korszak kezdődik. A mai változások a világban - például az arab tavasz forradalmai - sokkal veszélyesebbek, kiszámíthatatlanabbak és radikálisabbak, mint a korábbiak - vélekedett.

Véleménye szerint a Nyugatnak jó oka volt a beavatkozásra, de a saját sikerének "áldozata" lett. Hiszen a tálibokat viszonylag hamar eltávolították a hatalomból, de nem sikerült jól működő demokráciát létrehozni az országban, hiába fordítottak rengeteg pénzt és időt a feladatra - fejtette ki. Rámutatott: a legnagyobb hiba, hogy nem sikerült elnyerni az afgánok támogatását, ehhez ugyanis biztonságot és megfelelő életkörülményeket kellene garantálni számukra.

Gyarmati István kiemelte: a jelenlegi afgán kormány nem képes ellátni alapvető feladatait, és kérdéses, hogy Afganisztán abba az irányba halad-e, amelyet a nemzetközi közösség szeretne. Ezért választ kell adni arra a kérdésre, hogy milyen Afganisztánt szeretnének maguk mögött hagyni, amikor kivonulnak, és legfőképpen arra, hogy milyen ország lenne a megfelelő az afgánoknak - tette hozzá.

Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta, 2014 - a csapatkivonás tervezett időpontja - fordulópontot jelent Afganisztán történetében. A nemzetközi közösség kapcsolata azonban ezt követően sem szakad meg a közép-ázsiai országgal - emelte ki.

Nagy Zoltán, az Afganisztánnal és Pakisztánnal foglalkozó magyar különmegbízott helyettese arról beszélt: ahhoz, hogy fenntartható rendszer jöjjön létre, elengedhetetlen, hogy a nemzetközi közösség és Afganisztán együttműködjön. Nehézséget jelent azonban, hogy az országok politikai vezetőinek és a lakosoknak a figyelme gyakran már más problémák, például a közel-keleti helyzet, az arab tavasz vagy a gazdasági válság felé fordul, és kevésbé foglalkoznak Afganisztánnal - jegyezte meg. Az állam stabilitásának megteremtése szempontjából fontos a helyi erők kiképzése is - mondta.