Obama: Amerika erőt alkalmaz Irán ellen, ha kell

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

A diplomáciának van még rá ideje, hogy eltérítse Iránt a nukleáris fegyver beszerzésének szándékától, de ha szükség lesz rá, az Egyesült Államok tétovázás nélkül az erő alkalmazásához nyúl majd - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok legjelentősebb Izrael-barát lobbiszervezetének washingtoni tanácskozásán.

"Irán vezetőinek tudniuk kell, hogy az én politikám nem az elszigetelésre irányul, az én politikám célja annak megakadályozása, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson" - mondta az elnök.

"És ahogy ismételten világossá tettem az elnökségem során: nem tétovázok majd, hogy amikor szükséges, erőt alkalmazzak az Egyesült Államok és érdekei védelmében" - hangsúlyozta Barack Obama.

Az elnök ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy "túl sok meggondolatlan" kijelentés hangzott el a háborúval kapcsolatban, ami csak Teheránnak vált hasznára és felhajtotta az olaj árát. Obama arra kérte az Irán ellen az egyoldalú csapás lehetőségét mérlegelő Izraelt: hagyjon több időt a szankcióknak arra, hogy kifejtsék a hatásukat.

"Izrael biztonsága, Amerika biztonsága, valamint a világ békéje és biztonsága érdekében ez most nem a hangoskodás ideje. Most annak van itt az ideje, hogy hagyjuk hatni a felerősödött nyomást és fenntartsuk az általunk felépített, széles nemzetközi koalíciót" – mondta.

Obama ugyanakkor türelemre intett, megemlítve egyebek között, hogy Európa júliustól felfüggeszti iráni olajvásárlásait. "Erősen hiszem, hogy a - nyomásgyakorlással megtámogatott - diplomáciának van lehetősége a sikerre" – fogalmazott az amerikai elnök.

Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki a találkozó után szintén felszólal majd a lobbiszervezet tanácskozásán.

"Az iráni egy gonosz, kegyetlen és erkölcsileg korrupt rendszer" - mondta a lobbicsoport washingtoni fórumán Simon Peresz izraeli elnök. "Számunkra mindig a béke az elsődleges opció, de ha harcra kényszerülünk, higgyék el: győzni fogunk" - jelentette ki az izraeli államfő.