szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csatáry László volt kassai rendőrparancsnok Szlovákiába való kiadatását szeretné elérni Tomás Borec szlovák igazságügy-miniszter. A tárcavezető - akinek saját elmondása szerint személyesen érdekelt a "háborús bűnös" kiadatásában - erről hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Tomás Borec Csatáry ügyével kapcsolatban elmondta: a szlovák igazságügyi tárca már el is juttatta a volt csendőrtiszt ellen lefolytatott per - a Nemzeti Emlékezet Intézetétől (ÚPN) megszerzett - dokumentumait a kassai járásbíróságnak, arra kérve a bíróságot, hogy az gyorsan járjon el az ügyben. Hozzátette: azt szeretné, ha a gyűjtőtábor volt parancsnoka elleni eljárást Szlovákiában folytatnák le.

"Tekintettel a közben eltelt időre, tudatosítjuk, hogy az egyik utolsó olyan lehetőség áll előttünk, hogy büntessünk a második világháború idején elkövetett háborús bűntettekért" - hangsúlyozta Borec. Leszögezte: véleménye szerint Csatáry bűntettei elévülhetetlenek, és azok elkövetésére nem szolgálhat mentségül az sem, hogy parancs alapján cselekedett.

A szlovák igazságügy-miniszter szerint több mindentől függ az, hogy végül megvalósul-e Csatáry kiadatása. Elsődlegesen attól, hogy az illetékes szlovák bíróság kérvényezni fogja-e azt, valamint attól is, hogy a magyar bíróság eleget tesz-e a kérésnek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az igazságügyi tárca minden segítséget megad az illetékes szlovák bíróságnak, de annak döntésébe nem szólhat bele.

A kassai gettó térképe - helyszíni riportunkhoz kattintson a képre!
Stiller Ákos

A Nemzeti Emlékezet Intézete pénteken Pozsonyban mutatta be a Csatáry László ellen 1948-ban a kommunista állambiztonsági szerv (StB) által folytatott vizsgálat jegyzőkönyvezett dokumentumait. Ez a dokumentumköteg - több tanúvallomás mellett a Csatáryra kirótt halálbüntetés - azt a 11 oldalas ítéletét is tartalmazza, amelynek eredetije hiányzik a kassai állami archívumban őrzött perdokumentációból.

A múlt héten a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége (ÚZZNO) többek között éppen erre a "jogerős ítéletre" hivatkozva szorgalmazta, hogy az illetékes szlovák szervek kezdeményezzék Csatáry László kiadatását. Monika Jankovská, a szlovák igazságügyi tárca államtitkára szerint amennyiben egy európai elfogatóparancs alapján kiadnák Szlovákiának Csatáryt, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az ügyben illetékes bíróság életfogytiglanra változtatná a Népbíróság 1948-ban ellene hozott halálos ítéletet.

Csatáryt - aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában - július 18-án a nyomozó ügyészek háborús bűntettel gyanúsították meg, és őrizetbe vették, néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött.  A kassai gyűjtőtábor egykori parancsnoka tagadja bűnösségét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!