Mitt Romney kétségtelenül megnyerte ezt a vitát. Magabiztosabb és könnyedebb, de ami a legmeglepőbb – és amire még a republikánusok többsége se tett volna egy árva fillért se –, szimpatikusabb is volt, mint a kék sarokban izzadó Barack Obama. Egyszóval mindenki láthatta, hogy ő a jobb elnökjelölt. Mindenki, aki ma hajnalban pottyant ide egy idegen bolygóról.

Pedig Romney igen mélyről indult. A republikánusok az elmúlt hetekben legalább három akkora kapitális hibát produkáltak – Clint Eastwood szürreális székes jelenétől kezdve a líbiai konfliktus ízléstelen meglovagolásán át a perdöntő 47%-os beszédig –, hogy sokan már lejátszottnak vették az egész meccset. Nem csoda, hogy Ann Romney a vita előtti idegességében akkorákat szusszantott, hogy majdnem megmozdult a haja.

A republikánus jelölt végső kétségbeesésében huszáros vágással nem mást tett, mint lenyúlta a demokrata agendát. Beszédében fapofával hajtott rá arra a középosztályra, amelyiken néhány hónappal ezelőtt kéjesen trappolt át. Megígérte, hogy nem ad további adókedvezményt a magas jövedelműeknek, csökkenteni fogja viszont a közepes keresetűek adóját, valamint kijelentette, hogy a piaci szabályozás elengedhetetlen.

Excuse me?! Miféle republikánus politika ez? Később aztán úgy belelendült az ígérgetésbe, hogy kezdett egy vidéki lakossági fórumon tündöklő Szekeres Imrére emlékeztetni. Garantálta, hogy nem csökkenti az oktatási kiadásokat, ellenben 12 millió munkahelyet teremt növekvő jövedelmekkel. Az pont annyira reális odaát, mint idehaza az 1 millió.

A vita után beszéltem egy republikánusoknak dolgozó amerikai barátommal, aki annyira kiábrándult, hogy hónapokkal ezelőtt megfogadta, el se megy szavazni. Romney-ra nem hajlandó, a demokrata agendával viszont nem tud azonosulni. Azt hittem, a republikánus jelölt meglepően jó szereplése végre segít neki ürügyet találni arra, hogy miért szavazzon a saját pártjára. Tévedtem. Továbbra is hajthatatlan.

Nem csoda. Hiszen melyik Romney szavait higgyük el? Azét, aki privátnak szánt beszédében oly szenvedélyesen mutatta meg, mennyire szenvtelen az átlagemberek iránt, vagy azét, aki végső kétségbeesésében attól sem riad vissza, hogy az utolsó pillanatban átálljon a másik oldalra? Gyurcsány Ferencnek az őszödi beszédet hittük el jobban, vagy valamelyik évértékelőjét? A történelem azóta megmutatta.