A 245 méter hosszú léghajó leszállásra készülődött a New Jersey állambeli lakehursti haditengerészeti légibázison, amikor váratlanul kigyulladt, és megsemmisült. A fedélzeten lévő 97 ember közül 36-an meghaltak. A tragédiát számos filmen és fényképen megörökítették, és a katasztrófa hatására a léghajók kora leáldozott.

Számos elmélet látott napvilágot a tragédia lehetséges okaként, kezdve attól, hogy a zeppelin fedélzetén pokolgépet helyeztek el, egészen addig, hogy a léghajóhoz használt festék anyaga gyúlékony volt.

A Daily Mail című brit napilap honlapján megjelent riport szerint Jem Stansfield repüléstani mérnök vizsgálatainak eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a zeppelint elpusztító robbanást a felgyülemlett hidrogént belobbantó statikus elektromosság okozta. Úgy véli, hogy amikor a földi személyzet tagjai megragadták a leszálló léghajó rögzítő köteleit, lényegében földelték a járművet, és a művelet elektromos kisülést váltott ki.

A szerencsétlenül járt léghajó Paul von Hindenburg (1847–1934) német tábornokról, köztársasági elnökről kapta a nevét. Első repülése 1936 márciusában volt. Még abban az évben megkezdte a rendszeres légi szállítást az Atlanti-óceán felett: mintegy 1000 utast fuvarozott tíz menetrendszerinti útja során Németország és az Egyesült Államok között.

Legnagyobb sebessége 135 kilométer volt óránként, tartósan 125 km/h-val tudott haladni. Bár arra tervezték, hogy héliummal lesz megtöltve, a náci Németországgal szemben bevezetett amerikai exportkorlátozás miatt kénytelenek voltak hélium helyett gyúlékony hidrogéngázt használni.

Az első hosszú távú légi szállítást végző léghajót, a Graf Zeppelint 1928-ban állították szolgálatba.