szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A sikertelen államfőválasztás miatt lemondott az olasz Demokrata Párt második embere, Rosy Bindi.

Lemondott Rosy Bindi, a balközép Demokrata Párt (PD) országos választmányának elnöke péntek este, miután a párt két jelöltje is megbukott a parlamenti államfőválasztáson, közöttük Romano Prodi, a PD volt elnöke. Bindi a párt második embere volt Pierluigi Bersani főtitkár után. 

Lemondása előtt Bindi bocsánatot kért Franco Marinitől, a PD korábbi elnökjelöltjétől, aki a csütörtöki első szavazáson a balközéptől nem kapta meg a szükséges támogatást. 

A PD által másodikként jelölt Prodi is 101 szavazattal kapott kevesebbet, mint amennyit a balközép biztosítani tudott volna neki - derült ki a voksok összeszámlálásából.  PD-források szerint Prodi visszalépett a jelöléstől és ezt az üzenetet küldte egykori pártjának: "Az, aki ide juttatott engem, viselje érte a felelőséget".

Nichi Vendola, a PD-vel szövetséges Baloldal Környezet Szabadság (Sel) elnöke úgy nyilatkozott, hogy a PD "káoszát a közelgő pártkongresszus okozza". Vendola hangoztatta, hogy nem a Sel tagjai szavaztak Prodi ellen, hanem a PD. Sajtóértesülések szerint a PD-ben "belső leszámolás" folyik.

 Az éjszakai ülést tartó PD tagadta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint Bersani is a lemondást fontolgatná. 

Ezzel egy időben Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke és a centrumot vezető Mario Monti egyeztetett az államfőválasztás szombati, ötödik fordulójára készülve.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!