szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagyon aggasztónak nevezte az egyiptomi helyzetet csütörtökön Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

Sajtótájékoztatóján az atlanti szövetség első számú polgári tisztségviselője felszólította az Egyiptomban egymással szemben álló feleket, hogy tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától, tartsák tiszteletben az emberi jogokat - beleértve a kisebbségek jogait -, szerezzenek érvényt a jogállamiság követelményeinek, "munkálkodjanak a demokratikus és befogadó jellegű civil kormányzás lehető leghamarabb történő megteremtése érdekében". 

Rasmussen beszámolt arról is, hogy előző napi koszovói látogatása során az ottani helyzet javulását tapasztalta a korábbi időszakhoz képest. Általánosságban véve nyugalom uralkodik, a helyi hatóságok hatékonyabban képesek fenntartani a rendet, illetve garantálni a kulturális és vallási emlékhelyek biztonságát - mondta. Megerősítette, hogy a NATO vezette KFOR erő továbbra is betölti szerepét a biztonságos környezet fenntartásában Koszovó valamennyi népe számára. 

Afganisztánról szólva a főtitkár így fogalmazott: immár belátható közelségbe került a végcél elérése, vagyis az, hogy az afgánok biztonságáról maguk az afgánok gondoskodjanak.

Tíz évvel ezelőtt még nem létezett afgán biztonsági erő, öt évvel ezelőtt annak ereje a jelenleginek csak töredéke volt, két és fél évvel ezelőtt többen megkérdőjelezték az átadás-átvétel akkor kidolgozott menetrendjét - idézte fel Rasmussen az elmúlt évtizedben elért fejlődést, megerősítve, hogy a NATO vezette afganisztáni nemzetközi haderő, az ISAF már csak 2014 végéig marad a közép-ázsiai országban, utána pedig a harcoló alakulatok helyett kiképző, támogató, tanácsadó misszió kezdődik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!