Az amerikai elnök szerint lelőtték a maláj utasszállító repülőgépet. Mint mondta, a rakétát a kelet-ukrajnai szeparatisták ellenőrizte területről indították, és legalább egy amerikai állampolgár életét vesztette a csütörtöki szerencsétlenségben.
Barack Obama pénteken a Fehér Házban tett nyilatkozatában azonnali tűzszünetet sürgetett Oroszorország, Ukrajna és az oroszbarát szakadárok között.
Az amerikai államfő a Malaysia Airlines utasszállítója fedélzetén utazó 298 ember halálát "kimondhatatlan gaztettnek" minősítette.
Lelőtték.
AFP / Dominique Faget
Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelkezik a legnagyobb befolyással az Ukrajnában kialakult válságos helyzet felett, ő azonban úgy döntött, nem arra használja hatalmát, hogy csökkentse az erőszakot – mondta pénteken Barack Obama amerikai elnök.
Obama szerint a Malaysia Airlines járatát egy föld-levegő rakétával lőtték le, amelyet a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött területről indítottak. A csütörtöki szerencsétlenségben legalább egy amerikai állampolgár életét vesztette. (Ő a CBS amerikai tévétársaság szerint holland-amerikai kettős állampolgár.)
"A szakadárok segítséget kaptak Moszkvától"
Az amerikai elnök hozzátette, hogy a szakadárok folyamatos segítséget kaptak Moszkvától, például légvédelmi fegyvereket. Obama úgy vélte, ha Putyin úgy döntene, hogy leállítja a fegyverek és a katonák Ukrajnába küldését, akkor ez le is állna. "És ha ez befejeződik, akkor a szakadároknak még mindig lesz lehetősége arra, hogy tárgyalásokba kezdjenek, és megkíséreljék a Putyin úr által ugyancsak kívánatosnak tartott politikai megoldások elérését" – tette hozzá az amerikai elnök.
Mindeddig Obama megjegyzései jelzik legerőteljesebben az Egyesült Államok álláspontját, miszerint valószínűleg az oroszbarát szeparatisták lőtték le a gépet, és Moszkvát felelősség terheli az ügyben az általa Kelet-Ukrajnába szállított korszerű fegyverek miatt.
"Fontos, hogy felismerjük, ez a borzalmas esemény azt támasztja alá, eljött az ideje a béke és biztonság visszaállításának Ukrajnában" – szögezte le.
Az ukrán hatóságok és a helyi oroszbarát szakadárok egymást vádolják a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatának egy nappal korábbi lelövésével.