szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Valószínűleg szilveszteri támadásokat terveztek azok a férfiak, akiket múlt kedden fogtak el Szarajevóban. A 11-ből 8 embert előzetes letartóztatásba helyeztek – közölte hétfőn a bosznia-hercegovinai szövetségi bíróság.

A gyanúsítottak becslések szerint több tucat, akár száz ember halálát okozó támadást hajthattak volna végre. A férfiakat azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert fennállt a veszélye, hogy bizonyítékokat semmisíthettek volna meg, vagy szemtanúkat, cinkosokat befolyásolhattak volna.

A bírósági közlemény szerint a gyanúsítottak kapcsolatban állnak szélsőséges szervezetekkel, az Iszlám Állammal, illetve olyan csoportokkal, amelyek a Szíriában és Irakban harcolókhoz köthetők. A múlt heti házkutatásokon a hatóságok megtalálták az Iszlám Állam zászlaját, illetve olyan tárgyi bizonyítékokat, amelyek az Iszlám Állammal való kapcsolatra utalnak.

A boszniai ügyészség korábbi közleménye szerint a gyanúsítottak terrorcselekményekre bujtottak fel és toboroztak embereket, így akár tíz évig terjedő börtönnel is sújthatók.

A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovinában a lakosság körülbelül 40 százaléka muszlim, de nem tartozik annak szélsőséges ágához. A szíriai harcokban azonban több száz bosznia-hercegovinai a szélsőséges iszlamisták soraiban harcol.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!