szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar külügyminiszter Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Orbán Viktorral szemben megfogalmazott bírálatai miatt döntött így. Szlovjanszk bevétele azért fontos az oroszoknak, mert csak így biztosíthatják a Donbasz megszállását célzó hadjáratuk sikerét. Kövesse az orosz ukrán háborúról percről percre tudósító hírfolyamunkat.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Most érkezett

A NATO szerint semmi jele, hogy Putyin változtatott volna eredeti tervein

A NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszországgal, ehhez a szankciók megerősítésére és fenntartására, valamint a védelem megerősítésére van szükség - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben az MTI szerint.

Mint mondta, nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök feladta vagy megváltoztatta volna az egész Ukrajna ellenőrzésére és a nemzetközi rend átírására vonatkozó törekvéseit.

Moszkva teljes körű offenzívára készül Kelet-Ukrajnában, a Donyec-medence teljes régiójának ellenőrzésére. Ukrajnának ezért sürgősen katonai támogatásra van szüksége, nehéz- és könnyűfegyverekre egyaránt - mondta Stoltenberg.

Úgy fogalmazott: az ukrajnai Bucsa városában a civilek tömeges kivégzése megmutatta Putyin háborújának természetét. Civilek megölése háborús bűn, a katonai szövetség a mészárlás felelőseinek elszámoltatását sürgeti - tette hozzá a NATO-főtitkár.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Olaf Scholz: Oroszország nem nyerheti meg a háborút

Németországnak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, és azt a célt kell kitűznie, hogy Oroszország ne nyerje meg a háborút - jelentette ki az MTI híre szerint szerdán a német kancellár a szövetségi parlamentben. Olaf Scholz kiemelte, hogy a szövetségi kormány minden lehetséges módon, így fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, amíg Oroszország nem vonja ki csapatait Ukrajnából.

Hozzátette, hogy a fegyverszállítások, a pénzügyi és humanitárius támogatás, az ukrán menekültek befogadása, az Oroszország elleni szankciók és az orosz energiaimport csökkentése azt a célt szolgálják, hogy "Oroszország ne nyerje meg ezt a háborút". A kancellár szerint ugyanakkor biztosítani kell, hogy a NATO ne váljon hadviselő féllé.

Cinikus hazugságoknak nevezte, hogy a Kreml tagadja a Bucsában elkövetett vérengzést, és hangsúlyozta, hogy a civilek meggyilkolása háborús bűncselekmény. Szerinte számítani kell arra, hogy az orosz csapatok tovább folytatják az öldöklést, és más településekről is érkeznek majd olyan borzalmas felvételek, mint Bucsából.

A vérengzések miatt tervezett újabb, ötödik európai uniós szankciós csomaggal kapcsolatban elmondta, hogy a közösség tagjai már az egyeztetés utolsó szakaszánál tartanak. Az új büntetőintézkedések is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy Oroszország "megérezze a háború következményeit, és ahhoz is, hogy véget érjen a háború" – fogalmazott.

Haláltáborrá változtatták Mariupolt, mondja a város polgármestere

Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere szerdai, CNN-nek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „a náci koncentrációs táborok óta nem látott a világ olyan mértékű tragédiát, mint Mariupolban. A ruszisták [orosz fasiszták] egész városunkat haláltáborrá változtatták.”

"Ez már nem Csecsenföld vagy Aleppó. Ez az új Auschwitz és Majdanek. A világnak segítenie kellene abban, hogy megbüntessük Putyin gazembereit" – tette hozzá.

A mariupoli városi tanács szerdán kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, hogy az orosz hadsereg krematóriumokat állított fel a városban, hogy eltüntessék a holttesteket. "Orosz mobil krematóriumok kezdték meg működésüket Mariupolban" – írták.

"A bucsai népirtás széles körű nemzetközi visszhangja után Oroszország legfelsőbb vezetése elrendelte a hadserege által Mariupolban elkövetett bűncselekmények minden bizonyítékának megsemmisítését” – folytatódik a városi tanács közleménye.

Boris Johnson: A bucsai események nem állnak messze a népirtástól

Az Ukrajna fővárosához közeli bucsai vérengzés nemzetközi felháborodást váltott ki, és további Oroszország elleni szankciókra sarkallta a nyugati országokat. Több más ország vezetőjéhez hasonlóan most

Boris Johnson brit miniszterelnök is elítélte a civileket ért atrocitásokat.

„Attól tartok, ha megnézzük, mi történik Bucsában, hogy mit látunk abból, amit Putyin Ukrajnában tett, az számomra nem áll messze a népirtástól. Nem csoda, hogy az emberek így reagálnak” – nyilatkozta a BBC-nek a kormányfő.

25 nőt erőszakoltak meg az orosz csapatok Bucsában

Huszonöt, 14–24 év közötti nőt erőszakoltak meg az orosz katonák Bucsában – jelentette ki az ukrán kormány emberi jogi minisztere a BBC-nek. Ljudmila Denisova elmondása szerint ezt minden áldozat az erre a célra fenntartott segélyvonalon tudatta a hatóságokkal.

25 nőt erőszakoltak meg az orosz csapatok Bucsában az ukrán hatóságok szerint

A megerőszakoltak között az ukrán emberi jogi miniszter szerint akad mindössze 14 éves is.

Felfüggeszthetik Oroszország tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában

Csütörtökön szavaz a 193 tagú ENSZ-közgyűlés arról, hogy az Egyesült Államok javaslatára felfüggesszék-e Oroszország tagságát a genfi ​​székhelyű ENSZ Emberi Jogi Tanácsában – közölték diplomaták a Jerusalem Post információi szerint.

A New York-i Közgyűlés szavazati joggal rendelkező tagjainak kétharmados többsége felfüggesztheti az ország tagságát az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértése miatt. Oroszország hároméves ciklusának második évét tölti a 47 tagú Emberi Jogi Tanácsban.

Elérte Zaporizzsját a Vöröskereszt 500 mariupoli menekülőből álló konvoja

A Vöröskereszt közölte, hogy megérkezett egy mint 500, Mariupolból menekülő civilt szállító autóbuszokból és személygépkocsikból álló konvoj a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja városába – írja a CNN.

"Egyértelmű, hogy a Mariupolban rekedt több ezer civilnek biztonságban ki kell jutnia, és segítségre van szüksége a beutazáshoz. Semleges közvetítőként készek vagyunk reagálni erre a humanitárius kényszerre, amint azt a konkrét megállapodások és biztonsági körülmények lehetővé teszik" – mondta Pascal Hundt, a Vöröskereszt ukrajnai delegációjának vezetője.

Mariupolban továbbra is folytatódnak az orosz légicsapások és heves harcok, és az ott ragadt 160 000 ember többsége áram, gyógyszer, fűtés és ivóvíz nélkül maradt. A Vöröskereszt képviselője azt is közölte, hogy öt napba telt elérni Mariupolt annak 20 kilométeres körzetében, mert a helyszíni biztonsági viszonyok lehetetlenné tették a városba belépést.

Orosz diplomatákat utasított ki Norvégia

A norvég külügyminisztérium közleménye szerint Norvégia három orosz diplomatát utasított ki az országból – írja a Guardian. Nem sokkal korábban hasonló lépésre szánta el magát Görögország is: a görög hatóságok 12, orosz diplomáciai és konzuli képviselőt nyilvánítottak "nem kívánatos személynek”.

Az orosz jachtok nem hagyhatják el a holland hajógyárakat

Tizenkét orosz kötődésű jachtnak tiltották meg Hollandia elhagyását, a hajókat lefoglalták az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók részeként. Bár jelenleg egyetlen orosz szuperjacht sem várakozik a holland kikötőkben, öt hajógyárban tizenkét orosz kötődésű hajót építenek – írta Wopke Hoestra holland külügyminiszter a parlamentnek benyújtott levelében a BBC értesülései szerint.

Az egyik ilyen jacht ellen nyomozás is folyik, mivel feltételezhetően olyan emberhez köthető, aki szerepel az európai szankciós listán. Két másik, Hollandiában javított, orosz kötődésű jachtot is lefoglaltak – közülük egy ellen szintén vizsgálatot indítottak, mert feltételezhetően ez is egy európai szankciós listán szereplő személyhez kötődik.

Zelenszkij: Oroszország fegyvere a kiéheztetés

Volodimir Zelenszkij szerint Oroszország fegyverként használja az ukránok ellen az éhezést, hogy így tegyen szert még több területre – írja a BBC. Az ukrán elnök úgy fogalmazott, hogy az oroszok által kilőtt rakéták megélhetést biztosító helyszíneket pusztítanak el. Hozzátette, hogy a támadó hadsereg rátette a kezét az ukrán tengeri kikötőkre és az élelmiszerexportban részt vevő hajókra is.

Zelenszkij: Oroszország fegyvere a kiéheztetés

Az ukrán elnök az ír parlament képviselőihez szólt, és arra figyelmeztetett, hogy az orosz invázió több millió ember élelmiszerellátását veszélyezteti.

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!