Videókkal, fotókkal és szemtanúk vallomásaival kiegészített tényfeltáró riportban mutatja be a The New York Times (NYT), hogyan zajlott le nyolc bucsai férfi kivégzése a Jablonszka utca 144. szám alatt álló épület udvarán. A történet fontos részlete, hogy az orosz csapatok egyszer már megpróbáltak betörni Bucsába, de az ukrán erők akkor ellenálltak. Március elején végül sikerült elfoglalniuk a Kijev melletti települést, azután került sor a kivégzésekre.

A lap által megszerzett egyik videón látszik, ahogyan Bucsa egyik utcáján az orosz katonák foglyokat terelnek. Az emberek előregörnyedve haladnak, egyik kezükkel az előttük lévő nadrágját vagy övét fogják, a másikat a tarkójukon tartották. A biztonsági kamera március 4-én rögzített felvétele és egy közeli házban lakó szemtanú videója idáig a legpontosabb bizonyíték arra, hogy a férfiak az orosz csapatok őrizetében voltak percekkel a kivégzésük előtt, mielőtt a Jablonszka 144. szám alatti rögtönzött orosz bázisra vitték őket. A videót készítő férfi megszámolta a foglyokat, összesen kilencet. A felvételén az is látszik, hogy a férfiakat – akik közül az egyikük egy jellegzetes, élénk kék kapucnis pulóvert viselt – a földre kényszerítették.

A videó ezután véget ért, de nyolc szemtanú elmesélte az NYT-nak, hogy mi történt azután. A katonák a férfiakat egy közeli irodaház mögé vitték, amelyet az oroszok birtokba vettek, és ahol ideiglenes bázist alakítottak ki. Ezután lövések hallatszottak, a foglyok pedig nem tértek vissza. Egy nappal később, március 5-én forgatott drónvideó, amelyet szintén az NYT szerzett meg, az első képi bizonyíték, amely megerősíti a szemtanúk beszámolóit. Ennek tanúsága szerint az irodaház mellett holttestek hevertek a földön, akik mellett két orosz katona őrködött. A holttestek között élénk színű folt látható – a fogoly kék pulóverben.

A kivégzettek holttestéről készült fotó, amelyen némelyikük megkötözött kézzel látható, egy azon képek közül, amelyek április elején bejárták a világsajtót, miután az orosz erők kivonultak Bucsából. Az orosz vezetők a legmagasabb szinteken tagadják, hogy jogsértést követtek volna el a városban, a felvételeket provokációnak és hamisítványnak minősítették.

Az amerikai lap riportja szerint orosz ejtőernyősök terelték össze és végezték ki az udvaron lefényképezett férfiakat, amivel valószínűleg háborús bűncselekményt követtek el. Megkeresték az ügyben az orosz külügy- és védelmi minisztériumot, amelyek nem válaszoltak a kérdéseikre.

Az NYT munkatársai heteket töltöttek Bucsában, interjút készítettek egy túlélővel, tanúkkal, halottkémekkel, valamint rendőrségi és katonai tisztviselőkkel, és megszereztek korábban nem publikált videófelvételeket is. A közösségi médiában figyelték az eltűnt személyekről szóló jelentéseket, és beszéltek az áldozatok családtagjaival is. Így sikerült azonosítaniuk az összes kivégzett férfit, és közelebb kerülni az orosz katonák motivációihoz is.

A kivégzett férfiak szinte kivétel nélkül családosak voltak, férjek, apák, a bolti eladótól a gyári munkásig. Az első napok után már nem tudtak kijutni az országból, és sokan közülük nem is akartak, mert beléptek az önkéntes területvédelmi egységekbe. Szinte mindegyikük pár perc sétára lakott csak a kivégzésük színhelyétől.

Visszatértek Bucsában az oroszok

Az orosz katonák először február végén, néhány nappal a háború kezdete után érkeztek meg Bucsába, miközben Kijev felé haladtak, az ukrán erők azonban már várták őket. A csapdába sétáló orosz ejtőernyősök nagy veszteségeket szenvedtek, az NYT megállapította, hogy köztük volt legalább két ejtőernyős egység: a 104. és a 234. légideszant rohamezred. Az oroszok visszavonultak, és egy átcsoportosítást követően március 3-án visszatértek. A lap által megszerzett biztonságikamera-felvételek azt mutatják, hogy a katonák, akárcsak azok, akikre február végén lecsaptak az ukránok, ejtőernyősök voltak. A Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete és a Royal United Services Institute szakértői szerint olyan járműveket vezettek – BMD-2, BMD-3 és BMD-4–es típusokat –, amelyeket szinte kizárólag az orosz légideszant erők használnak.

Az orosz járőrök átvizsgáltak minden épületet. A 43 éves Ivan Szkiba, aki az egyik ukrán ellenőrzőponton állt őrt, a Jablonszka utca 31. szám alatti házban bújt el többedmagával. Ő is tagja volt annak a csoportnak, amelyről a videó készült. Az oroszok hamarosan körbevették, átvizsgálták őket – olyan tetoválásokat vagy más jelzéseket kerestek, amelyek arra utalhattak, hogy kötődnek a hadsereghez –, majd átterelték őket a 144. szám alatti ideiglenes bázis udvarára.

A további eseményeket az ő és hét másik, az oroszok által elfogott helybeli beszámolói alapján rekonstruálta a lap. Az elmondások szerint az oroszok hamarosan kivégezték az egyik foglyot, Szkibát és egy másik férfit – akivel odabenn hamarosan szintén végeztek – pedig bekísérték az épületbe. Amikor a csoport egyik tagja bevallotta, hogy mindannyian harcosok, elengedték. A lap szerint árulás gyanúja miatt vizsgálatot indítottak ellene az ukrán hatóságok. Az orosz katonák egy darabig arról vitatkoztak, hogy mit tegyenek a még életben maradt férfiakkal, mire az egyikük azt mondta a többieknek, hogy „szabaduljanak meg tőlük”, de ne ezen a helyszínen, hogy a holttestek ne heverjenek ott. Áthajtották a csoportot az épület oldalába, ahol akkor már hevert egy holttest, majd lelőtték őket. Szkiba nem halt bele a sebesüléseibe.

„Eltaláltak, aztán elestem. A lövedék az oldalamon ment át” – ​​magyarázta. A sérüléseiről megosztott fotókon egy behatolási és egy kimeneteli seb látható a hasának bal oldalán. Egy bucsai orvos, aki ellátta a sérülését, és az NYT által áttekintett orvosi jelentés megerősítette a sérülés tényét. „Elestem, és halottnak tettem magam. Nem mozdultam és nem vettem levegőt, mert hideg volt odakint és látni lehetett az emberek leheletét" – mondta a férfi. Ott feküdt, miközben a katonák újabb sortüzet lőttek a még mozgó sebesültekre. Körülbelül 15 percig várt, és amikor már nem hallotta a katonák hangját, elmenekült.

Tatjána Csmut, akinek kertje a Jablonszka utca 144. szám alatti udvarral határos, szintén az oroszok fogságában volt, majd családjával együtt elengedték. Amikor később, március 4-én a házából átrohant a szomszéd pincéjébe, látta, hogy holttestek hevernek az udvaron. Szomszédja, Marina Csorna két nappal később látta a holttesteket, amikor kijött a pincéből, miután a házát elhagyták az orosz megszálló csapatok.

A parkolóban és az épületen belül meggyilkolt férfiak holttestét az udvarra vitték, és a másik hat áldozattal együtt közel egy hónapig hevertek ott. Négy héttel később, miután az orosz erők kivonultak Bucsából, az NYT riporterei elmentek a kivégzések helyszínére. Az épület falát és lépcsőit lövedéknyomok tarkították. Az udvar másik oldalán, néhány méterre a holttestek helyétől elszórva 7,62x54R méretű töltényhüvelyeket találtak, amelyeket a szovjet tervezésű PK-sorozatú géppuskákban és az orosz csapatok által általánosan használt Dragunov mesterlövész puskákban használnak.

Ejtőernyősök lehettek

Az oroszok által hátrahagyott egyéb bizonyítékok két konkrét ejtőernyős egységre utalnak, amelyek ideiglenesen elfoglalhatták az épületet. A 32515. és 74268. számú, a 104., illetve a 234. légideszant rohamezrednek megfelelő 32515. és 74268. számú egységben szereplő fegyver- és lőszerládák csomagolólevelei ezt bizonyítják. Mindkét egység súlyos veszteségeket szenvedett az első orosz kísérlet során, amikor februárban behatoltak Bucsába.

Az Ukrajnai Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói az NYT-nak egy, a 104. ezred emblémáját viselő katonai jelzést és az épületből előkerült orosz katonák névsorának fotóját is átadták. Az orosz közösségi oldalakon és más adatbázisokban az egyes katonák nevére keresve a lap egyértelműen megalapozottnak látja, hogy a megnevezett katonák közül legalább ötnek nyilvánvaló kapcsolata van a 104. ezreddel. Mások fényképeket tettek közzé magukról, amint ejtőernyős zászlót tartanak, vagy ejtőernyős egyenruhát viselnek. Néhányan Pszkovot tüntették fel tartózkodási helyként, amely a 104. és a 234. ezred főhadiszállása.

Az elfogott ukrán katonák és önkéntesek, valamint a bucsai ház tulajdonosának kivégzése „olyan incidens, amely a háborús bûnök vádemelésének erõs oka lehet” – mondta Stephen Rapp, az Egyesült Államok háborús bűnügyi ügyekkel foglalkozó volt nagykövete. „A foglyokat, miután az oroszok lefegyverezték és őrizetbe vették, már »harcon kívül« tartózkodtak a háború törvényei szerint” – tette hozzá. Az ENSZ és a Vöröskereszt szerint a nemzetközi megállapodások alapján ilyen helyzetben a foglyokkal emberségesen kell bánni, és minden körülmények között meg kell védeni őket a rossz bánásmódtól.

A kivégzésben részt vevő katonák mellett a parancsnokaikat is vád alá helyezhetik, ha kiderül, hogy tudtak a gyilkosságokról, és nem tettek lépéseket azok megakadályozása vagy megbüntetése érdekében – mondta a lapnak Stephen Rapp.

Március 4-én, miután már nem lehetett többé telefonon elérni az eltűnt férfiakat, a rokonok és barátok a keresésükre indultak. Mivel az orosz erők még Bucsa utcáin járőröztek, az interneten és a közösségi oldalakon kértek segítséget, információt a hollétükről. „Az unokaöcsém, Denyisz sapkában és szemüvegben tűnt el, három napja nem válaszolt. Tud róla valaki valamit?” – írta Valentina Butenko, az egyik áldozat nagynénje a Facebookon. „Segíts megtalálni ezt a férfit. A családja nagyon aggódik, de nem veszítjük el a reményt” – posztolta Elena Sinan férje, Vitalij fényképével.

Eközben a férfiak holttestei az udvaron maradtak. Miután az oroszok csaknem egy hónappal később elmenekültek, a fotó alapján sokan megtalálták azokat, akiket kerestek. Liudmila Nakonecsnaja, az egyik áldozat édesanyja a Facebookon látta a fotót, ami alá ennyit írt: „Úristen! Istenem! Drága fiam!”.

Vitalij felesége, Elenea is látta a képet. A hetekkel korábbi bejegyzését egyetlen sorral szerkesztette: „Hagyjátok a keresgélést. Megtaláltuk."