Tetszett a cikk?

Két nő, Barbara és Hedvig mesélt lapunknak arról, hogy hogyan változott meg pár nap alatt az izraeli élet.

Izrael háborúban
A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.
Friss cikkek a témában

Meghalt a falunkból egy férfi. Gázába ment és ott maradt. Tanár volt

– meséli Barbara. A magyar származású nő férjével és felnőtt gyerekeivel Izraelben él, egy kis faluban, nagyjából negyven kilométerre a Gázai övezettől, ahonnan szombaton kirajzottak a terroristák. Barbara lapunknak azt mondja, SMS-ben kaptak értesítést ismerősük haláláról.

A falujukban, Ashalimban nagyjából kétszáz család lakik, ez ezer főt jelenthet, viszont nagyon sokakat behívott az izraeli haderő (IDF) harcolni a terroristák ellen. Ilyen volt az a tanár is, aki életét vesztette a szombat hajnal óta folyamatos harcokban.

 

Ashalim település
Fekete Barbara

Barbara azt mondja, a Hamász rájuk nem szórja szombat óta záporozó rakétáit. Feléjük elszórtan vannak csak települések, nehéz konkrét célpontot találni. A faluban a háború kirobbanása óta átalakult az élet: a települést eddig is kerítés vette körül, most azonban a helyiek őrjáratot szerveztek a mellette futó, belső úton. Autókkal róják az utat és keresik a feléjük tévedő Hamász-tagokat. A járőrök között ott van Péter, Barbara férje is.

A településen az IDF is megjelent, de nem azokat a katonákat küldték oda, akiket onnan hívtak be. „Mindenkinek megvan a feladata, posztja, helye” – magyarázza Barbara. Ha azonban a Hamász rájuk támadna, az IDF odaküldött alakulata, Barbara szerint egy századnyi katona fogja őket megvédeni.

Ha az IDF valakit hív, akkor azonnal ugrani kell: a tartalékosoknak nyolc órájuk van az első hívás után jelentkezni őrhelyükön és felvenni a szolgálatot. Így tett a lapunknak vasárnap megszólaló Nir is, ő feltehetőleg Dél-Izraelben harcol, hiszen tegnapi, kurta üzenetváltásunk óta nincs vele kapcsolatunk.

Barbara szerencsésnek mondhatja magát: két lánya van, egyikük mentős, a másik raktáros, viszont még egyiket sem hívták be. Egyik lánya Tel-Avivban, másik az Ashalimtól mindössze néhány kilométerre északra fekvő Beér-Shevában van, mindketten óvóhelyek közelében. Vagyis ha a riadó időben jelez, egyiküknek sem eshet bántódása, hiszen elérnek az óvóhelyekre – mondja.

Ashalim lakói pedig nem csak az őrjáratokat szervezték meg: igyekeznek segíteni is a rászorulóknak. A Gázai övezet közvetlen közelében található kibucokat támadták meg először a Hamász a határon átzúduló terroristái, az IDF a kibucok lakóit igyekezett kimenekíteni szombaton és vasárnap is. A kimenekítetteket helyszíni beszámolók szerint buszokkal szállítják máshova. Például Barbaráékhoz Ashalimba, ahol a helyi iskola tornatermében tudnak nekik ideiglenes szállást adni. Barbaráék gyerekruhákkal, ételekkel igyekeznek valahogy megkönnyíteni az életüket. Azt nem tudni, hogy ők mikor térhetnek vissza csatatérré vált lakhelyükre.

 

Naperőmű az Ashalim kibuc mellett
AFP / MOSTAFA ALKHAROUF / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Ashalimban Barbara elmondása szerint még a bolt is nyitva van, megrendelésre gyakorlatilag bármit meg lehet szerezni. A falu viszont bezárkózott. Ez volt a hatóságok kérése is: a kibucok, Negev-béli falvak lakóitól azt kérték, zárják az ajtajukat, ablakokat.

Olyan egy kicsit, mint a Covid-járvány. Csak most lőnek

– foglalja össze Barbara.

Ashalim mellett egész Izraelben minden civil igyekszik elbújni a harcok elől. Tamar vasárnap lapunknak arról mesélt, hogy ők Tel-Avivban is úgy döntöttek családjával, hogy a biztonság kedvéért bezárkóznak és nem is hagyják el a lakást, ha nem muszáj. Izraelben aki civil, az most otthon vár és nézi a tévét, a háborút ugyanis élőben közvetíti minden hírcsatorna. „Nagyon remélem, hogy vége lesz. Hogy hamar vége lesz” – mondja Barbara.

 

„Ezen a ponton fogtam fel: több barátom az életéért rohan, már meghalt, vagy elrabolták a terroristák és Gázában van"

Izraelben szombat hajnalban kitört a háború: a Hamász terroristái kirajzottak a Gázai övezetből, a harcok pedig azóta folyamatosak. Helyiekkel beszélgetve mutatjuk meg, hogy viselik az izraeliek a háborút.

Hedvig harminc perccel azelőtt hagyta el az óvóhelyet, hogy telefonon beszéltünk volna. Az idős, 88 éves nő testközelből élte meg azt, amitől hétfőn délelőtt az izraeli és a világsajtó is hangos volt: a Hamász Tel-Aviv és Jeruzsálem felé is lőtt rakétákat. Hedvig nem Tel-Avivban lakik, hanem a nagyváros agglomerációjában, Ganei Tikvában él.

Nekem már mindegy, öreg vagyok, ez a hatodik háborúm

– magyarázza Hedvig. Ha maga miatt nem is, gyerekeiért, unokáiért aggódik. Mint mondta, őket behívták most katonának. „De ha nem hívják őket, akkor is mennek és segítenek. Segíteni akarnak. Ha erre jönnek a katonák, akkor adnak nekik vizet, szendvicseket” – mondja. Arról ő sem tud semmit, hogy rokonait hova vitték katonának.

Azt mondta, ismerőseitől úgy tudja, hogy a Gáza-menti kibucokban élőknek volt igazán nehéz dolga: arról már korábban is hallottunk a helyiektől, hogy az IDF nagyon lassan szervezte meg az evakuálásukat, viszont Hedvig tud olyanról is, aki két napot töltött a saját óvóhelyének rabjaként. „Az a baj a terroristákkal, hogy rengetegen vannak, ha megölnek ötöt, tizenöt jön helyette. És nem állnak le.”

 

Izraeli beszámoló: „Fagyos döbbenet. Egy új korszak tárult elénk a halottak növekvő számával"

Egy Izraelben élő magyar nő mondta el lapunknak, hogyan élték meg a Hamász támadása óta eltelt időszakot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!