szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A gázai kórházakat elöntötték a sebesültek, miután Izrael a szombati támadást követően megtorló csapásokat intézett a város ellen. A hivatalos adatok szerint eddig valamivel több mint 900 izraeli és nagyjából 700 palesztin halottja van a konfliktusnak.

Izrael háborúban
A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.
Friss cikkek a témában

Most érkezett

ENSZ: a kétmillió lakosú Gázai övezet két héten belül kifogyhat az élelmiszerből

Két héten belül kifogyhat az élelemből a külvilágtól elszigetelt, több mint kétmillió lakosú Gázai övezet – közölte kedden az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP).

"Véleményünk szerint az élelmiszerkészletek a legtöbb gázai boltban két héten belül elfogynak" – mondta a WFP szóvivője. A szóvivő szerint az üzletek harmadában már egy hétre elegendő készlet sem maradt. Hozzátette: "Sürgősen szükségünk van pénzügyi eszközökre, hogy a rászorulókon segíthessünk, mert saját élelmiszerkészleteink hamarosan elfogynak".

Izrael a Gázai övezetet irányító Hamász hétvégi támadását követően teljesen elszigetelte a part menti térséget.

(MTI)

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6

Biden: "Izrael mellett állunk, Izrael mellett állunk"

Joe Biden amerikai elnök a Hamász Izrael elleni támadását "a puszta gonoszság cselekedetének" nevezte kedd esti beszédében.

"Az izraelieknek tiszta, hamisítatlan gonoszságot kell elszenvednie a Hamász terrorszervezet véres kezétől. Egy olyan csoporttól, amelynek kimondott célja, hogy zsidókat öljön. Ez puszta gonoszság által vezérelt cselekedet” – mondta.

Elmondta, hogy az Izraelben meghalt ezer ember közül 14-en amerikai állampolgárok voltak, legalább húsz amerikait pedig továbbra is túszként tartanak fogva.

Biden azt mondta, az események az ISIS, más néven az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elkövetett legszörnyűbb atrocitásokra emlékeztetnek.

"A Hamász nem a palesztin népet képviseli" – mondta. "A palesztin embereket emberi pajzsként használták fel."

„Szülőket mészároltak le, akik a saját testükkel próbálták megvédeni a gyerekeiket. Gyomorforgató jelentések érkeznek csecsemők meggyilkolásáról, egész családok lemészárlásáról. Fiatalokat öltek meg, miközben egy zenei fesztiválon vettek részt, hogy a békét ünnepeljék. A békét.”

„Nőket erőszakoltak meg, bántalmaztak, trófeaként állították ki őket. Családok rejtőzködtek órákon át félelemben, kétségbeesetten próbálták csendben tartani gyermekeiket, hogy ne keltsenek feltűnést. És ott vannak a sebesültek ezrei, akik életben maradtak, de magukkal cipelik a golyó ütötte lyukakat, a repeszek okozta sebeket és annak emlékét, amit elszenvedtek” – folytatta.

„Mind tudjuk, hogy ezek a traumák soha nem múlnak el” – hozzátette, hogy a zsidó nép számára sajnos mindez nem ismeretlen.

"Izrael mellett állunk, Izrael mellett állunk" – hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke. A teljes beszéd itt nézhető meg:

 

Svédország és Dánia felfüggesztette a palesztinoknak szánt fejlesztési segélyeket, a humanitárius segélyeket továbbra is elküldik

Johan Forssell svéd fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón jelentette be a lépést, amely "további intézkedésig" marad érvényben. A segélyek mértékéről nem tett említést.

A dán külügyminisztérium közleményben tudatta a támogatások "szüneteltetését". A kormány felkérte a SIDA fejlesztési ügynökséget, hogy december elejéig készítsen jelentést a palesztinoknak nyújtott segélyek felhasználásáról, biztosítandó, hogy a dán pénzekkel nem élnek vissza, közvetve sem használják a forrásokat terrorista szervezetek támogatására.

Dánia az idén 235,5 millió korona (12 milliárd forint) támogatást tervezett nyújtani a palesztinoknak. Ezen felül 115 millió korona (6 milliárd forint) humanitárius segélyt különített el, amihez még dán civilszervezetek 25,8 millió koronát (1,3 milliárd forint) tesznek hozzá.

A humanitárius segélyek folyósítását nem szüneteltetik.

(MTI)

Az EU a humantárius és nemzetközi jog betartására figyelmeztette Izraelt

Az EU a humantárius és nemzetközi jog betartására figyelmeztette Izraelt

Rendkívüli külügyminiszteri tanácsülést tartottak Ománban az uniós tagállamok vezető diplomatái az izraeli helyzetről. Azért a közel-keleti országban gyűltek össze, mert a tárcavezetők többsége egyébként is részt vett az EU és az Arab-öböl menti államok találkozóján, amelyen természetesen szintén szóba került a térség biztonsága.

Az EU levélben figyelmezteti Elon Muskot, hogy kezdjen valamit a Twitteren terjedő háborús dezinformációval

Thierry Breton uniós biztos levélben figyelmeztette Elon Muskot, hogy az X-en (Twitteren) "illegális tartalmak és dezinformáció" terjedését tette lehetővé, különös tekintettel az izraeli-palesztin konfliktusra – írja az AlJazeera.

A levél szerint az EU aggodalmai fokozódtak a Hamász Izrael elleni támadását követő eszkaláció és a Gázai övezet bombázása után. A levél felszólította a Muskot, hogy válaszoljon a panaszra, és 24 órán belül lépjen kapcsolatba az "illetékes bűnüldöző hatóságokkal".

Az X korábban azt közölte, megpróbálnak intézkedni, a legmagasabb szinten kezelik az ügyet. Ennek ellenére, megfigyelőcsoportok és újságírók szerint, a konfliktussal kapcsolatos félretájékoztatás nagyon elterjedt a platformon.

A teljes levél itt olvasható:

A BBC riporterének videója Gázából: "Mintha földrengés lett volna"

A BBC tudósítója, Rushdi Abualouf feltöltött egy videót az X-oldalára, amin Gáza városának déli részén halad át autóval. Azt írta, "olyan, mintha földrengés lett volna, a pusztítás mértéke elképesztő".

 

Josep Borrell, az EU vezető diplomatája: "Nem minden palesztin ember terrorista"

Joesep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az uniós külügyminiszterek keddi rendkívüli ülése után felszólított arra, hogy "ne akadályozzák meg a gázai civil lakosság víz-, élelmiszer- és áramellátását, nyissanak humanitárius folyosókat, hogy megkönnyítsék a Gáza bombázása elől menekülő emberek számára, hogy Egyiptom felé el tudják hagyni az országot, mert a határ le van zárva".

Az EU vezető diplomatája szerint Izraelnek joga van megvédeni magát, "de ezt a nemzetközi joggal, a humanitárius joggal összhangban kell tenni, és néhány döntése ellentétes a nemzetközi joggal".

"Nem minden palesztin ember terrorista. Tehát az összes palesztin elleni kollektív büntetés igazságtalan és eredménytelen lenne" – mondta.

Több Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulás is volt a napokban Németországban, egy iskolában tanár és diák verekedett össze

A Samidoun palesztin radikális nemzetközi hálózat németországi ága a hétvégén megmozdulást tartott Berlin-Neuköllnben, és ezen ünnepelte a Hamász Izrael elleni támadását. A szervezet hétfő este az észak-rajna- vesztfáliai Duisburgban is tartott egy hasonló demonstrációt, amelyen amelyen száz-száztíz fő vett részt.

Ezzel egy időben a zsidó állam melletti szolidaritás jegyében mintegy hatvanan gyűltek össze a közelben. A tüntetők és az ellentüntetők között összecsapások törtek ki Duisburgban, a Samidoun követőinek részéről néhányan a helyszínt biztosító rendőrökre is rátámadtak. A hatóságok két palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vettek, kedden pedig a német hatóságok letartóztatták Masaab Abu Attát, a Samidoun németországi csoportjának egyik tagját.

A Samidoun szerdára is hirdetett egy demonstrációt, ismét Berlin-Neuköllnbe, 250 fő részvételével.

A Samidoun, más néven a Palesztin Foglyok Szolidaritási Hálózata, egy 2012-ben létrehozott szervezet, amely saját meghatározása szerint az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin foglyok jogaiért küzd. Vezetője Khaled Barakat, akinek magas beosztása van a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű szervezetben is. A PFLP-t Izrael és egyebek között az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekinti.

Az izraeli-palesztin konfliktussal összefüggésben szintén Berlin-Neuköllnben a tettlegességig fajuló jelenet zajlott le egy középiskolában október 9-én: az Ernst Abbe Gimnáziumba egy 14 éves diák palesztin zászlót lobogtatva érkezett. Egy 61 éves tanár kérdőre vonta. Beszélgetésük tartalma nem pontosan ismert, de egy mobiltelefonos videofelvételen az látható, hogy szóváltásukba egy 15 éves diák is bekapcsolódott, végül a jelenet odáig fajult, hogy a tanár arcon ütötte az egyik diákot, aki erre hasba rúgta a tanárt, utóbbi a földre esett. Az ügyben érintettek ellen rendőrségi eljárás indult.

(MTI)

Izraeli védelmi miniszter: "Aki idejön fejeket levágni, azt eltöröljük"

 

Yoav Gallant

Yoav Gallant védelmi miniszter a gázai határon állomásozó csapatoknak: "Visszaszereztük az ellenőrzést a terület felett, és teljes támadásba lendülünk. Minden önkorlátozást feloldottam. A Hamász változást akart Gázában, 180 fokban fog változni minden ahhoz képest, amit gondoltak. Meg fogják bánni ezt a pillanatot, Gáza soha nem fog visszatérni ahhoz, ami volt".

Gallant a katonákhoz intézett beszédében közvetetten elismerte, hogy a Hamász izraelieket fejezett le, amiről több médium is beszámolt az elmúlt órákban, de a hadsereg hivatalos közleményben még nem erősítette meg. Azt mondta, "aki idejön fejeket levágni, azt eltöröljük".

Harmadik napja lövi egymást a Hezbollah és az IDF az izraeli-libanoni határon keresztül

Az AlJazeera libanoni forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Hezbollah rálőtt egy izraeli harckocsira az izraeli-libanoni határon keresztül.

Közben az izraeli hadsereg közölte, hogy egy helikopter csapást mért egy, a Hezbollahhoz tartozó megfigyelőállásra, válaszul arra a páncéltörő rakétára, amelyet libanoni területről lőttek ki egy katonai jármű felé Avivim térségében.

"Sérültekről nem érkezett jelentés" – tette hozzá az izraeli hadsereg (IDF).

Ez már a harmadik egymást követő nap, amikor tűzharcra kerül sor Izrael északi határa mentén. Andrea Tenenti, az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának szóvivője elmondta, hogy a dél-libanoni Türosz városának közelében rakétatüzet észleltek.

1 2 3 4 5 6
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!