Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.
HVG
Donald Trump szerint Zelenszkij és Putyin olyan, mint az ecet és az olaj.
HVG
A PiS-kormány hajdani miniszterét akár 10 év börtönre is ítélhetik, amiért nyilvánosságra hozta az első két Tusk-kormány (2007-2015) alatt készült védelmi terveket, amiket egy orosz támadás esetére dolgoztak ki.
HVG
HVG
MTI
Az orosz külügyminiszter szerint Putyin kész lenne találkozni az ukrán elnökkel.
HVG
Ndzsím Oszama al-Maszri ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság adott ki elfogatóparancsot, ám a Líbiával meglehetősen kényes viszonyban álló olasz kormány a férfit állami gépen az észak-afrikai országba menekítette.
Pénteken szálltak ki a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei John Boltonhoz, akit Donald Trump nemrég lelúzerezett.
HVG
Még tart a három éve Ukrajna ellen indított háború, de Kijev támogatói már azon dolgoznak, hogy megakadályozzanak egy következő orosz inváziót. Csakhogy az EU nehezített pályán mozog, az USA-ra csak minimálisan számíthat, és a saját táboron belül is vannak ütközőpontok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
HVG
Az ukrán elnök abban reménykedik, hogy az USA újabb szankciókat vet ki Oroszországra, amennyiben az orosz vezető nem lesz hajlandó találkozni vele.
HVG
Európa demográfiai csapdájából a technokrata megoldások önmagukban nem jelentenek kiutat, a szellemiséget is meg kell változtatni – állítja az American Conservative-ban megjelent cikkében a neves közgazdász, a brit felsőház tagja, kiemelten hivatkozva Orbán Viktor családpolitikájára.
hvg360
A külügyminiszter szerint az Európai Bizottság még januárban írásban vállalta, hogy fel fog lépni a tagállamok energiaellátásáért felelős vezetékekkel szembeni támadások ellen, ehhez képest hallgat.
HVG
Izrael álhírnek nevezte az éhezésről szóló legfrissebb jelentés adatait.
HVG
Kaja Kallas nem ért egyet Donald Trumppal a területcserék ügyében.
HVG
Amíg Európa Trumpra vár, addig Putyin nyer. Hány NATO-katona és hadieszközt kellene Ukrajnába küldeni, hogy megállítsák Putyint? Oroszország szankciós listára tett egy ismert brit katonai szakértőt, aki ezt megtiszteltetésnek veszi. Trump vadnyugati banditizmusa aláássa az amerikai gazdaságot. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Kitelepítés várhat arra, akinél a vizsgálat során szabálytalanságot találnak.
HVG
Gálát rendezett a rezsim vezetője, ahol az elesett katonákat is kitüntette.
HVG
Mindenki csak áll és nem tesz semmit. Európa már az első vizsgán megbukik. Nem alakít ki ugyanis védvonalat az új tekintélyelvűség és az imperializmus ellen.
hvg360
A dél-amerikai országban több merényletet is elkövettek csütörtökön.
HVG
Az internet népművészeit megihlette Sulyok Tamás köztársasági elnök bátor kiállása a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás után. Tálcán kínáljuk a legjobb alkotásokat, itt a Sulyok-féle oroszmémtorta. Tudjukkik már a spájzban vannak.
HVG
Annak ellenére, hogy a New York-i bíróság elismerte az elnök felelősségét a vállalkozásaival kapcsolatos csalásban.
HVG