Négy holttestet találtak a Szajnában, egy férfit őrizetbe vettek
Egy hét alatt fogták el a feltételezett elkövetőt.
Egy hét alatt fogták el a feltételezett elkövetőt.
HVG
Helyi médiaértesülések szerint egy, a helyszínen talált írás szerint gázlopásban érintett bűnszövetkezetek csaptak össze.
MTI
A mozgósítással egy időben összesen mintegy 130 ezer izraeli katona lesz bevethető.
HVG
A lengyel miniszterelnök szerint volt már hasonlóra példa korábban és láttuk, mi lett a vége.
HVG
Trump már nem vezeti a Nyugatot: miközben fogadja az európai vezetők hízelgését, azoknak arra kell figyelniük, hogy nehogy hátba lője őket. Ez a HVG nemzetközi lapszemléje az ukrán háború ügyében folytatott tárgyalásokról, amely során Budapest és Orbán neve is felmerült.
hvg360
A Trump és az európai vezetők találkozója után tartott hívás során felmerült az is, hogy Orbán kész lenne vendégül látni az orosz és az ukrán elnököt Budapesten.
HVG
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
HVG
Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov jelezte: Oroszország bármilyen formátumban készen áll tárgyalni az ukrajnai rendezésről. Szerinte nem akarnak területeket elfoglalni, csupán meg akarják védeni az ott élő oroszokat, Donald Trumpot pedig méltatta a Vlagyimir Putyinnal való találkozó megszervezéséért.
HVG
Európának és Zelenszkij elnöknek taktikusan, türelmesen és kitartóan kell dolgozniuk azon, hogy visszahúzzák az orosz oldalról Donald Trump amerikai elnököt, aki a múlt pénteken késznek mutatkozott szinte valamennyi putyini békefeltétel teljesítésére – véli két ukrán politológus, Szerhij Heraszimcsuk, az Ukrán Prizma elemzőcsoport igazgató-helyettese és Volodimir Feszenko, a Penta igazgatója. Őket hétfőn, a washingtoni tárgyalások előtt értük el.
Az amerikai elnök szerint létrejön a béke, bár lehet, hogy Vlagyimir Putyin nem is akar megállapodni. Az ukránoknak szerinte a NATO-ról és a Krímről is le kell mondaniuk, de Európától „NATO-szerű” biztonsági garanciákat kaphatnak.
HVG
Svájc tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely körözést adott ki a háborús bűnökkel vádolt elnökre. Putyin viszont valószínűleg szívesebben tárgyalna Európán kívüli helyszínen.
HVG
Délelőtt fedezték fel a törvényhozás épületében. A miniszterelnök a gyász időszakára elrendelte a politikai tanácskozások felfüggesztését.
hvg.hu
A francia elnök nem olyan derűlátó az ukrajnai békét illetően, mint Donald Trump.
HVG
HVG
MTI
A nagyorosz birodalmi gondolattól kezdve a gazdasági és nagystratégiai célokon át a felelősségre vonástól való félelemig számtalan oka van annak, amiért Putyin nem engedheti meg magának, hogy ne birtokolja Donyecket és Luhanszkot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máshol kész lenne területi engedményeket tenni az ukránoknak, akik számára Donbasz átadása is végzetes lehet.
Mi van, ha Putyin többet akar Ukrajnánál? Mindenki vonjon gyököt, amikor azt hallja Trumptól, hogy ő páratlan béketeremtő. Ne engedjen tovább az EU a tekintélyelvű szerb elnöknek. Miközben Európa szembeszáll Oroszországgal, Lengyelország válik a leggyengébb láncszemmé. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Nem mindenki szereti annyira a médiafigyelmet, mint az amerikai elnök.
HVG
Pakisztánból is több mint egymillió embert küldtek vissza Afganisztánba 2023 szeptemberétől kezdve.
MTI
Egyelőre nincs hivatalos megerősítés.
HVG
A két ország ismét közös hadgyakorlatot tart.
HVG
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után, ami éles ellentétben van az Alaszkát követő világvége-hangulattal. Az általános, de óvatos vélemény: ebből még akármi lehet.
hvg360