Éppen csak kidühöngtem magam a nénin, aki megmondja, hány gyerek a társadalmi norma, (X>0), már legyintésre lendülne a tenyerem, amikor jön, olvasom, hogy kurvára nem ártalmatlan ümmögés folyik ám, hanem már jogszabállyá is fordították a ciccegést, a fejcsóválást, a feddő prédikációt: szaporodni illene, emberek. Nem ám sterilizálni, amíg nincs meg a három tojás.

A történelem számos síkhülye rendszert ismer, amelyek kényszerítéssel próbálták növelni a szaporulatot; ezek a rezsimek vagy szörnyűek voltak, vagy csődbe mentek, vagy mindkettő. Ehhez rém ostobának kell lenni, és kiszámolni kockás papíron, hogy ha a nem kívánt gyermekek is megszületnek, akkor az mennyivel több. És itt vége is a házi feladatnak, majd csak jövőre vesszük, hogy ha megszületnek, az jó-e nekik, a szüleiknek és az országnak.

Nem sokaság, hanem lélek

Ehhez a fajta butasághoz csőlátás szükséges, azon pedig dolgozni kell. Először is el kell hitetni magunkkal, hogy ha sokan vagyunk, az önmagában jó. Illetve hogy két választás van: szaporodni minden eszközzel, vagy a nemzethalál. Nem nehéz ebbe beleélnie magát, akinek van rá hajlama, csak ki kell zárni néhány kellemetlen tényt.

Az egyik, hogy ha fogy a magyar, abból nem következik, hogy belátható időn belül eltűnik. Vannak idők, amikor egy közösség összemegy, aztán később újra felduzzad, ha a körülmények azt diktálják. Lehet, hogy alacsonyabb ma az optimális létszám, mint száz éve.

Akkor egyébként ennek volt érvényes logikája. De nem ám holmi természetjog meg vallásos képzetek igazsága okán, hanem a nyers vas által. Az volt a dolgok menete, hogy mindenkit besorozunk, adunk a kezükbe valami ékegyszerű szálfegyvert, és megyünk előre. Nagyjából a túlerőn múlt a győzelem, és vele a további élettér meg a rezsicsökkentés – de ezt a szabályt már a második világháború meghaladta. Ma meg végképp értelmetlen.

Nemcsak azért, mert béke van. Konfliktusok, versenyhelyzetek adódnak ma is, csakhogy a modern hadseregekhez hasonlóan a képzettségen, kompetencián és a technikán múlik a siker. Tessék körülnézni és megtekinteni a szapora, ám nyomorgó népeket, aztán választani.

Abortáljon nálunk!

Könnyű ezt belátni, ha belegondolunk, mekkora koloncot jelent a már most meglévő magyarok egyik-másik csoportja. Az vajon a nemzethalál megelőzésének módja, ha belőlük lesz egyre több? És ide most értse mindenki a gyűlöletének vagy megvetésének kedvenc tárgyát.

Aztán tegye hozzá, hogy az efféle adminisztratív szaporítóintézkedések a legkevésbé sem a képzett, aktív, szuverén rétegek növekedését ösztönzik. Ahhoz ugyanis kevesek ezek az elszánt bácsik és nénik. Akkor is, ha tovább ámokfutnak.

Lengyelországban például – nem elsősorban demográfiai, hanem vallási okokból – gyakorlatilag tilos az abortusz. Nálunk csak az abortusztabletta, konkrétan azért, hogy ne legyen a magzatelhajtás olyan kényelmes, hanem szenvedjen a megesett lány. Mármost mit csinál ilyen visszamaradott, debil országban, aki megteheti? Kikocsikázik Nyugat felé, visszaköp a határon a hülye hazájára, aztán elmegy egy klinikára két napra, és megcsináltatja, amit akar. Aki ezt nem teheti meg, mert nincs rá pár száz eurója, na az fog szülni. Az egész őrülethez képest apróság, de remek illusztráció, hogy már ezzel is a saját versenyképességét öli meg az ennyire idióta ország, mert maradhatna az a pár száz euró itthon is.

Justice for Rákosi

A mennyiség kevés. Minőségre gyúrni viszont, nos, pont hogy képzettséget és kompetenciát igényelne. Viszont bizonyára mindenki észrevette, hogy mindent, ami gyerekekkel kapcsolatos, ez a kormány következetesen értelmi fogyatékosokra bíz, vagy bízna. A közoktatás csúcsvezetésétől a hivatalosan alkalmatlan Klik-főnökön át lehetőleg minden iskolaigazgatóig. Ennek oka van, nem is rejtélyes. Ezek a káderek alkalmazkodni próbálnak, és ebben a fogyatékos rendszerben a többségük úgy tudja ezt a legegyszerűbben megoldani, hogy betanulja a kőkonzervatív kliséket. Értelmi képességük csekély, annyit vettek le, hogy ami liberális, egyéni, innovatív vagy szabad, az rossz. Amit viszont a tízparancsolatból le lehet vezetni, az lehet hülyeség, de amikor elhallgat a zene, széket ér.

Az ilyen figurák butasága aztán azzal jár, hogy ahol a gyerek tervezhető, ott felvetődik egy csomó ellenérv. Mit csinálok, ha tök tehetséges lesz a kissrác, de nincs pénzem tandíjra, mert nem nyertem trafikot? Mit teszek, ha ordas eszmékkel tömik a fejét erkölcstanórán, és nem tudom elmagyarázni neki, hogy az iskolában hazudnak? Mi lesz, ha felnő, és ő is gerinctelen csúszómászónak áll, aki nem szórakozni jár a város legvidámabb helyeire, hanem hogy feljelentse őket? Istenem, mi lesz, ha belép a Fideszbe? Hova bújjak szégyenemben? Hát érdemes ide gyereket vállalni?

A megnyomorítottaknak nem lesz választásuk. A lósportot, azt támogatjuk nagy erőkkel, a családtervezést viszont egyenesen nehezítjük. Ez nem nemzetstratégia, hanem underclass-keltető.

Volt már ilyen, nem is régen. A Kádár-kornál azért régebben. Az már közhely, hogy Fidesz=kádárizmus, nem is vitatja már magára valamit adó jobbos sem, de ez a tempó előbb jött, és Ratkó Annáról nevezték el. Szép, sikeres program volt, hasonlóan kifinomult, mint ez a mai. Az abortusztilalom – a zárt határokkal együtt – meghozta gyümölcsét, született jó sok gyerek, a büdöskomcsik tettek a nemzethalál ellen. Csak ehhez a távlatos célhoz szükségük volt kiterjedt jogosítványokra, amelyek jártak sajnálatos hátrányokkal is. De azért kihúzhatják magukat büszkén, a lélekszámot letermelték, egy egész generációt gyártottak le azzal az egyszerű módszerrel, hogy kötelezték őket a megszületésre.

Nekünk már csak azt kell kitalálnunk, hogy miből is lesz ezeknek nyugdíjuk. Illetve hogy szeretnénk-e megint a büdöskomcsik országában élni.