A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Bűnügyi felügyelet alatt áll a két vadász, akik természetkárosítás miatt felelnek M237 kilövése miatt.
Megszüntették a letartóztatását annak a két vadásznak, akiket az M237 kódnéven nyilvántartott svájci farkas kilövéséért vettek őrizetbe – írja a 24.hu. A két vadászt tavaly augusztusban fogták el, és a természetkárosítás mellett más bűncselekményekkel is meggyanúsították őket.
A Svájcból egészen Borsod megyéig kóborló, az egész ország figyelmét felkeltő farkast tavaly tavasszal lőtték le Hidasnémetinél. A tettes az ügyészség szerint az egyik felelősségre vont vadász kilencéves fia volt.
Az ügyben még tart a nyomozás, a lap idézi a Borsod Vármegyei Főügyészség szóvivőjét, Barkó Tamást, aki szerint az érintett vadászok
már nem letartóztatás, hanem bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak.
További részleteket azonban a természetkárosítás bűntettének ügyében zajló nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el az ügyről. Így azt sem tudni, hogy az érintettek házi őrizetbe kerültek, vagy szabadon közlekedhetnek lakhelyükön, és hogy kaptak-e nyomkövetőt.
A farkas szigorú védettséget élvez, eszmei értéke 250 ezer forintra rúg, elpusztítása természetkárosítás bűncselekmény, amiért akár három év börtönbüntetés is kiszabható.
M237 tavaly áprilisi lelövése hatalmas felháborodást okozott, mivel a svájci Graubünden kantonban a Stagias-falkában született nagyragadozón nyomkövető nyakörv volt, útját pedig – ha kis késéssel is, de – egy egész ország nyomon követhette. Magyarországi kóborlásának első szakaszáról nyár elején részletesen is beszámolt a Duna–Ipoly Nemzeti Park egyik munkatársa:
A végzetes második szakaszról egyelőre nem tudni részleteket, a még zajló nyomozástól talán nem függetlenül. Az azonban biztos, hogy a svájci farkas a maga nemében a rekorderek közé tartozott:
Lelövése pedig számos kérdést felvetett:
A svájci farkas ügyében zajló nyomozás során ráadásul további farkaspusztításról is tudomást szereztek a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, az év elején három borsodi vadászt is őrizetbe vettek, akiknél több lelőtt farkas maradványait is megtalálták. Akkor videókamerával eredtünk a farkasölések nyomába:
A farkasok ügye egész Európában forró téma, miután az Európai Bizottság – amely elnökének kedvenc póniját is elpusztították a védett vadak – kezdeményezte védettségük felülvizsgálatát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.