Józanító pofont kapott Trudeau, nem lesz könnyű kormányoznia

Nagy Gábor

5 perc

2019.11.09. 15:00

Megleckéztették, de nem fosztották meg a további kormányzás lehetőségétől a kanadaiak a liberális Justin Trudeau-t, aki mélyen megosztott országot irányít.

Kanadában eddig tucatnyi alkalommal vezette az országot kisebbségi kormány, de ritkán húzta két és fél évnél tovább, noha elvileg négy évre szólt a mandátuma. Minimum két évre most is van esélye a kabinetjét november 20-án bemutató Justin Trudeau-nak, miután az általa vezetett Liberális Párt elveszítette korábbi többségét, és csak 157 mandátumot szerzett a 338 fős parlamentben.

Justin Trudeau családjával adta le szavazatát

Nem őszinte mosoly

MTI / EPA / Valerie Blum

A Kanadában békeidőben ismeretlen koalíciókötést kizáró Trudeau nem azért számíthat legalább félmandátumnyi időre, mert biztos lehet a kisebb pártok külső támogatásában, az ok szarkasztikus kommentárok szerint prózai. A 2015-ös, alapos politikai átrendeződést hozó előző választáson sok új képviselő került be – ellenzéki és kormányoldalon egyaránt –, akiknek még éppen két év hivatali idő hiányzik ahhoz, hogy jogosultak legyenek a hatévi parlamenti munka utáni nyugdíjra, így nem érdekük az előrehozott szavazás.

A kanadai választók rendkívül okosan voksoltak – ez már egy másik elemzői vélemény. Úgy adtak leckét a négy évvel ezelőtti euforikus kezdés után komoly csalódást okozó Trudeau-nak – akinek az apja, Pierre Elliott Trudeau az ország legendás miniszterelnöke volt, s jól csengő politikai márkanevet hagyományozott a fiára –, hogy kormányon tartották a liberálisokat, nem engedték a hatalom közelébe a konzervatívokat, nem küldték a süllyesztőbe a baloldali Új Demokrata Pártot (NDP), megjutalmazták a Zöldeket, és a parlamenten kívül hagyták a populista szélsőjobbot.

A legtöbb mandátumot a liberálisok szerezték, mögöttük a konzervatívok végeztek a második helyen, a képviselőik számát 99-ről 121-re növelve. Az NDP nagyot veszített ugyan, ám újdonsült szikh vezetője, Jagmeet Singh – aki az első nem fehér politikusként vezetett kanadai szövetségi választáson pártot  – jó kampányhajrával elkerülte az összeomlást, ami korábban kinézett nekik.

 A Zöldek pedig a korábbi egy helyett három mandátumot szereztek az ottawai egykamarás törvényhozásban, s először kaptak egymilliónál több szavazatot. A választás nagy nyertese a kizárólag a francia ajkú Québec tartományban indult Bloc Québécois (BQ) vezére, Yves-Francois Blanchet, akinek vezetésével a párt visszajött a sírból, és több mint háromszorosára növelte képviselőinek számát. Más kérdés, hogy a BQ a sikerét annak köszönheti, hogy teljes mellszélességgel kiállt a tartományban – franciaországi mintára – hozott jogszabály mellett, amely a közalkalmazottak nagy részének, közte a tanároknak és a rendőröknek megtiltja a vallási jelképek viselését.

Ez elsősorban a muszlim fejkendő- és ruhaviselet ellen született, és emberjogi szervezetek bírálják, szövetségi politikusok pedig támadják, amit Québecben a tartomány által kiharcolt különleges autonómia megsértésének tekintenek. A BQ azt is szeretné elérni, hogy a Kanadába érkező menekültek – akik előtt Trudeau kitárta a kapukat – számát csökkentsék, és Québecben különös figyelemmel vizsgálják meg, hogy olyanokat fogadjanak be, akik elfogadják a tartomány nyelvi és kulturális hagyományait.

Azt a mostani kampányban felbukkanó sárdobálás ellenére mérsékeltnek tartott kanadai belpolitika győzelmének tekintik, hogy kiesett a parlamentből Maxime Bernier, aki az általa alapított Kanadai Néppárt révén az elit- és bevándorlásellenes, klímaváltozást tagadó populista szélsőjobboldalt képviselte. Az illiberális vonulatba sorolt Bernier-t valószínűleg a sértődöttség vezette a politikai színpad jobbszélére, ahonnan a mélybe zuhant.

Az 56 éves politikus a mandátumát 2006-ban Québecben, még a konzervatívok színeiben szerezte – a választókerületnek korábban 13 évig az apja volt a képviselője –, centristaként indult, és két éven belül külügyminiszter lett. Röviddel később menesztette azonban Stephen Harper miniszterelnök, mert Bernier titkos NATO-dokumentumokat tartalmazó dossziét hagyott a barátnőjénél, aki korábban egy bűncselekményeket elkövető motorosbandához tartozott, és drogügyek miatt rendőri megfigyelés alatt állt.

A bukás után fiskálisan fegyelmezett liberálisként, a melegjogok harcosaként Bernier még visszaverekedte magát az egyik kisebb jelentőségű miniszteri posztra. Amikor azonban a 2015-ös megsemmisítő vereség után lemondott Harper helyéért folytatott küzdelemben, 13 szavazási forduló után alulmaradt Andrew Scheerrel szemben, otthagyta a konzervatívokat, s fölfedezte magában a bevándorlókat megállítani és a melegek jogait korlátozni kívánó politikai utcai harcost.

Trudeau szerencséjére a 40 éves Scheer gyönge kampányt folytatott, az adócsökkentésen és a költségvetés kiegyensúlyozásán kívül vajmi kevés konkrétummal állt elő, így a választók elnézőbbek voltak az újrázásra hajtó kormányfővel. Megbocsátották például, hogy kiderült, Trudeau és környezete nyomásgyakorlással próbálta rávenni Jody Wilson-Raybould igazságügy-minisztert, hogy ne büntesse meg a líbiai Moammer Kadhafi rezsimjével megvesztegetéssel kötött szerződései miatt a liberálisok fontos bázisának számító Québecben található székhelyű SNC-Lavalin nevű építőipari vállalatot.

Amikor a kanadai őslakosok közül elsőként miniszteri tárcához jutott Wilson-Raybould erre nem volt hajlandó, kisebb jelentőségű posztra rakták át, amiről a politikus lemondott, s az október 21-ei választáson – Kanadában kivételt jelentő módon – függetlenként is meg tudta őrizni a mandátumát. Trudeau megúszta azt is, hogy három felvétel is előkerült róla, amin fiatalabb korában feketére mázolt arccal mutatkozik, s ez ma már rasszizmusnak, de minimum fatális politikai érzéketlenségnek számít.

Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) helyére lépő egyezségről Donald Trump amerikai elnökkel keményen tárgyaló Trudeau – aki a diplomáciai eseményeken feltűnő színes zoknijaival és az indiai útján fölvett helyi öltözettel a magamutogató politikus imázsát erősítette – több választási ígéretét nem tartotta be, amivel a rajongóinak csalódást okozott. Az egyik reformjának elmaradása viszont a mostani választási eredmények láttán a hasznára vált.

Trudeau – a kisebb pártok régi óhajára – megígérte ugyanis, hogy a brit mintára kizárólag az egyéni választókerületekre, illetve azokon belül a győztes mindent visz elvére épülő rendszer helyére a leadott szavazatokban a politikai erők részesedését jobban tükröző modellt vezet be. Ezzel a saját vereségét idézte volna elő, ugyanis Kanada történetében nemcsak az eddigi legalacsonyabb szavazati aránnyal nyertek a liberálisok, de először fordult elő, hogy egy párt a voksok versenyét megnyerte, de sokkal kevesebb mandátumhoz jutott. A konzervatívok ugyanis a szavazatok 34,4, a liberálisok viszont csak a 33,1 százalékát szerezték meg.

Ezt az eredményezte, hogy Kanada kettészakadt: keleten – főleg Toronto és Montreal környékén – a liberálisok taroltak, nyugaton viszont a konzervatívok óriási fölénnyel nyertek, Alberta és Saskatchewan tartományban Trudeau pártja egyetlen mandátumhoz se jutott. A választás eredménye főleg az olajban gazdag – az energiahordozóból a világ harmadik legnagyobb tartalékával rendelkező – Albertában okozott kiábrándulást, ahol amúgy is úgy tartják, a keleti parti elit a szövetségi szinten működő kiegyenlítő rendszernek köszönhetően a tőlük átcsoportosított bevételekből költekezik.

Egyelőre marginálisak azok a csoportok, amelyek Albertában és Saskatchewanban a Brexit – és az 1995-ös québeci referendum – mintájára a Kanadából való kiszakadásról szeretnének népszavazást, ám az ország megosztottsága Trudeau számára is súlyos kihívás. Így a régi-új miniszterelnök nemcsak azt ígérte meg, hogy befejezik az állami tulajdonba vett, Albertából Vancouver kikötőjébe – és ezzel az USA-nál sokkal jobban fizető ázsiai piacok irányába – tartó olajvezeték megépítését, hanem azt is, hogy még jobban odafigyel a nyersolaj árának esése miatt ötödik éve gazdasági nehézségekkel, és emelkedő munkanélküliséggel küzdő nyugati tartományokra.